Erdélyi kirándulásunk az Ége patak völgyében zárul, ahol Székelydálya különleges, kazettás templomát és a falu gyülekezetét szeretnénk megismerni. A településen az 1940-es évekig körülbelül hatszázan laktak, ma a 180 fős lakosságból 145-en reformátusok.

„A gyülekezet számára valójában tragédia, hogy templomunk nyolcszáz éves” – ad megdöbbentő választ Fülöp Szabolcs lelkipásztor, amikor arról érdeklődünk, mit jelent a közösség számára középkori templomuk. Hamar megismerjük annak történetét, mely különösen az elmúlt évtizedekben elkeserítő: az épületet az 1990-es években „románosították”, addigra már kritikus állapotba került, falai megrepedtek és a torony is kezdett elválni a hajótól. Az országban akkortájt nem volt szervezett műemlékvédelem, ezért – bár sokszor jószándékú, de – szakszerűtlen beavatkozások kezdődtek.  1994-ben felkerült a restaurálási listára, azonban öt évvel később a tervező, a kivitelező és a restaurátor között olyan komoly ellentét alakult ki, mely helyrehozhatatlannak bizonyult, ezért abbamaradt a felújítás.

A gyülekezet eközben tíz éven keresztül nem léphetett be templomába. „Mikor megérkeztem 2002-ben, olyan állapotokat találtam itt, mint egy klasszikus westernfilmben: kitört ablakok, szemétkupacok a földön és magárahagyatottság – meséli a lelkipásztor. – Akkor levertük a lakatokat, kitakarítottunk, beüvegeztük a régi ablakokat és megtartottuk első közös istentiszteletünket.”

Az év karácsonyára kiderítették, hol található a kazettás mennyezet, visszahozták, majd a fal mellé állították, míg restaurátort nem találtak. Fülöp Szabolcs elmondja, hogy mindig sikerült annyi támogatást szerezni, ami az aktuális munkálatokra elég volt, hol a magyar kormány, hol az Emberi Erőforrások Minisztériuma segíti a restaurálást. „Az öregek kérdezgetik, megélik-e egyáltalán, hogy elkészül az épület. Őszintén remélem, mert Erdély egyik legértékesebb temploma a mienk, közel harminc év után jó lenne teljes valójában látni” – teszi hozzá a lelkész.

A föld szeretete

Fülöp Szabolcs azt is elmondja, tizenöt éve szolgál Székelydályán, illetve a gyülekezet leányegyházközségében, a szomszédos Égén. A falvak számra az elmúlt század egyik legnagyobb tragédiája az erőszakos téeszesítés volt, melyet Dályán már 1951-ben megkezdtek, míg Égén csupán tíz évvel később. A téeszek által betelepített munkások leszármazottai a falu nem református lakosai, bár közöttük is élnek családok, akik aktívan járnak a gyülekezetbe.

A két egyházközségnek jelenleg összesen 30 hektár földje és 35 hektár erdeje van. Fülöp Szabolcs ezeken az egyházi földeken gazdálkodik, a kaszáló és legelő területeket bérli, a földalapú támogatás összegét pedig visszautalja az egyházközségnek – ebből végzik például a templom restaurálását. A gazdaságban bivalyok és lovak élnek, a bivalytejből sajtok készülnek, melyek eladásra kerülnek.

A lelkipásztor a felelős, hogy a földek meg legyenek művelve és a kaszálók le legyenek kaszálva, de azt mondja, ez áldott felelősség. „Szeretem ezt csinálni, fontos számomra a természethez való kötődés erősítése, amellett, hogy a gyermekeim ebben nőhetnek fel, ebből él meg az egyházközségünk” – mutat rá.

Kazettákon őrzött múlt

Arról nincs írásos adat, mióta élnek reformátusok Székelydályán, de Udvarszék reformációja már a 16. században lezajlott, ezért valószínű, hogy ezekben a falvakban is. „A templom nagy idők tanúja, nyolcszáz év történetét őrzi. Az alapja Árpád-kori, a későbbi hozzáépítés Anjou-kori, az gótikus stílusban épült, míg a reneszánsz módon kifestett szentély a reformációhoz köthető” – magyarázza a lelkipásztor. A falra festett bölényfejes címer Barabási Lénárt erdélyi alvajda címere, ezért feltételezhető, hogy ő építtette át a templomot még a mohácsi csata előtt.

Az 1630-ból származó festett hajómennyezet 56 kazettából áll, Fülöp Szabolcs megjegyzi, ezek a különleges motívumok is szerepet játszottak abban, hogy a gyülekezet lelkipásztora legyen. A kazettákon megjelennek a napéjegyenlőségek és ünnepek jelképei, de érdekes a fekete alapra festett hófehér szív is, mely húsvéti minta: „Őseink is azt ábrázolták, hogy akkor lesz részed Krisztus feltámadásában, ha megtisztul a szíved. Ilyen egyszerű bölcsességek szerepelnek ezeken a négyszáz éves kazettákon” – magyarázza a lelkész.

A festett ábrák párhuzamba állíthatóak a szkíta művészettel, mellyel kapcsolatban felmerül a kérdés, miért tartották fontosnak református őseink, hogy ezek a jelképek templomaikban is megjelenjenek? Fülöp Szabolcs szerint a reformáció volt az első olyan élethelyzet a keresztyénség történetében, amikor egy adott közösség eldönthette, mi kerüljön a templomai falaira – a lelkész ezért is tartja fontosnak, hogy konfirmandusai ismerjék a kazetták jelképeit, de azt is, hogy a reformáció ötszázadik évfordulóján a helyi sajátosságok is komolyabb figyelmet kapjanak. „Úgy gondolom, a reformációval feléledhetett az ősi hagyományok tisztelete, ami egyáltalán nem ellentétes az Istenbe vetett hittel. A református közösségek így is megfogalmazták hitvallásukat, de a nemzethez való tartozást is” – foglalja össze a lelkész.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András

Galéria  

Sorozatunk korábbi részei:

Hagyományőrző reformátusok 
Öntudatos reformátusok
Fáradhatatlan reformátusok
Megújuló reformátusok
Összetartó reformátusok
Makacs reformátusok
Ragaszkodó reformátusok
Befogadó reformátusok
Szorgalmas reformátusok
Elkötelezett reformátusok