A székely község Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta nevét, akire a Hargita megyei falu lakói ma is büszkén emlékeznek. Szent Erzsébet 1231-ben hunyt el, a falu első írásos adata száz évvel későbbről származik, akkor már ezen a néven utaltak rá.

Bár Erzsébet csupán 24 esztendőt élt, annak nagy részét is hazájától távol, mégis olyan gyorsan terjedt csodálatos életének híre, hogy a közösség őt választotta otthona névadójának. Fából faragott szobra a templomkertben áll, ahol Kincses Kálmánnal, a falu lelkipásztorával beszélgetünk. Tőle tudjuk meg, hogy a szobrot 2007-ben, Erzsébet születésének 800. évfordulójára állíttatta a gyülekezet. A falu emblémája is Szent Erzsébet forgórózsája, ami a templom egyik terítőjének hímzésén is visszaköszön, melyet egy 1762-es úrasztali terítő mintájára készíttettek

Nagyot álmodni

A falu református templomát, mely egy zöldellő dombon áll, az 1870-es években kezdték el építeni, a helyén álló középkori templom állapota addigra annyira megromlott, hogy le kellett bontani, csupán két szentély boltzáró kőmaradt meg az épületből. 1873-ra épült fel a ma is látható templom, addigra készült el kőfala és orgonája is.

Kincses Kálmán elmeséli, hogy 65 évvel ezelőtt a templom tornya megsüllyedt és a falu felé kezdett dőlni, nem lehetett tudni, mikor temeti maga alá a doboldalon álló házakat. Végső megoldásként gerendákkal támasztották ki, de az idősek még ma is mesélik, milyen robajjal roppantak éjszakánként a fadarabok a torony súlya alatt. Egy mesterember végül úgy oldotta meg a problémát, hogy olyan mély gödröt ásott a torony alá, amibe saját súlyának köszönhetően visszaállt eredeti helyére – de addigra már akkora rés volt a templom és a torony között, hogy át lehetett rajta sétálni.

A gyülekezet 550 lelket számlál, ez a falu lakosságának körülbelül a fele, rajtuk kívül unitáriusok, baptisták és ortodoxok élnek a településen. „Mikor a közel kétszáz évvel ezelőtti kis gyülekezet felépítette ezt a templomot, az lebegett a szemük előtt, hogy lesz kinek építkezniük. Mi ma talán kevesen vagyunk és gyengék vagyunk, de amit a magunk erejéből meg lehet cselekednünk, azt igyekszünk megtenni” – fogalmaz a lelkipásztor. Mint mondja, a gyülekezet gondnoka és presbitériuma is kiváló, ezért „mernek nagyot álmodni”, és bár néha kérdésesek a tervek, mégis mindig sikerül megvalósítani őket.

Összeérő történetek

A torony megsüllyedésekor az orgona is megsérült, csak 2005-ben tudták megkezdeni a javítást. A hangszert még Kolonics István orgonaépítő készítette, komoly érték a település számára, azonban 1915-ben sípjait elvitték a világháborúba, ezért különösen nagy jelentőséggel bírt, hogy száz évvel később a gyülekezet felavathatta restaurált orgonáját.

Az orgonához kapcsolódik a közösség kántorának története is, aki 14 éves kora óta, közel másfél évtizede végzi a szolgálatot. Kincses Kálmán büszkén meséli, hogy a fiatalember nagypapája harangozó volt, unokája pedig kiskamasz korától segített neki. Hamar kiderült, hogy bár kottát nem tud olvasni, jól játszik hangszereken, ezért örömmel vállalta el az önkéntes kántori szolgálatot. Időközben a szomszéd település, Fehéregyháza kántornőjétől megtanult kottát olvasni, később pedig a közösségi tapasztalatok hatására elvégezte a tanítóképzőt, ezért ma már a szomszéd faluban dolgozik tanítóként.

Előre nézni

A lelkészcsalád tevékenysége szerteágazó, a gyülekezettel kapcsolatos feladatokon túl a népi hagyományok megőrzésére is komoly hangsúlyt fektetnek. Kincses Olga, a lelkipásztor felesége vezeti például a Cickom Néptáncegyüttest, de az utóbbi években felélesztették a pünkösdi király választásának hagyományát is. „A reformátusságunkat és a magyarságtudatunkat is úgy kaptuk, hogy azt felelősen kell megélnünk. Mindkettő erősíti a másikat, ezekkel tudjuk gazdagítani hagyományainkat” – mutat rá a lelkész.

Ezzel a lelkülettel ünneplik a reformáció emlékévét is, sokat jelentett a gyülekezet számára, hogy egyházmegyéjük reformációi CD kiadványának hanganyagát a felújított orgona segítségével vették fel. Kincses Kálmán szerint fontos, hogy az évben ne csak emlékezzünk, hanem azt is észrevegyük, milyen feladatok várnak még ránk. „Visszagondolunk ötszáz évvel ezelőttre, de meg kell vizsgálnunk, tudunk-e előre tekinteni – teszi hozzá. – Van-e bennünk akkora akarat, mint templomépítő eleinkben? Ők ránk nézve mertek áldozatot hozni, ezért nekünk is meg kell hoznunk a magunk áldozatait az utánunk következőkért.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András

Galéria  

Sorozatunk korábbi részei:

Hagyományőrző reformátusok 
Öntudatos reformátusok
Fáradhatatlan reformátusok
Megújuló reformátusok
Összetartó reformátusok
Makacs reformátusok
Ragaszkodó reformátusok
Befogadó reformátusok