A Kárpát-medencei magyarok a szélrózsa minden irányából érkeztek a drávaszögi Kopácsra, hogy részt vegyenek a református ízek találkozóján – melyet első alkalommal szervezett meg a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány és a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház. A hagyományteremtő rendezvény témája a paprika.

A rendezvény célja többek között az, hogy a reformátusok ilyen formában is megmutassák összetartozásukat, találkozhassanak és egymás hite által épülhessenek – fogalmazott köszöntőjében Szenn Péter, a vendéglátó egyház püspöke. . „Ti vagytok a föld sója és világossága! Felemelő érzés ez, mikor az ízek élvezetére gyűltünk össze, hiszen az Úr is azt szeretné, hogy szánk jó ízekkel legyen tele és jóízűen mosolyogjunk” – tette hozzá a püspök nyitó áhítatában, melyhez Máté evangéliuma 5. fejezetét (Mt 5,13–16) vette alapul.

Mint mondta, a horvátországi, felekezeti és nemzeti kisebbségben élő reformátusok számára egyszerre felelősség és megerősítés is az elhangzott igeszakasz, emlékeztet rá, hogy Isten mindig ad erőt a terhek elhordozásához. „Nincs szükségünk alternatív megoldásokra vagy az út lerövidítésére, mert az Úr áll mellettünk, óvó kezét fejünkre teszi és a tenyerén hordoz” – hangsúlyozta Szenn Péter. – Azért találkozunk most, hogy örüljünk a lelki és testi áldásoknak, amikben részesülhetünk. Az pedig, hogy együtt vagyunk, bizonyságtétel arról, hogy az Úrhoz tartozunk.”

Megmarad a drávaszögi magyarság?

A különleges találkozónak otthont adó Drávaszög komoly kiemelkedő szerepet játszott a reformáció elterjedésében – a térség gazdag múltjáról Lábadi Károly néprajzkutató számol be. A környék mezővárosaiban, Laskón, Hercegszőlősön és Vörösmarton több reformátor is tevékenykedett, leghíresebb közülük Sztárai Mihály, aki rövid idő alatt a dél-baranyai reformáció legerősebb bástyájává építette ki Laskót, ahonnan nemcsak az alsó-baranyai falvakat, hanem a Dráván túli, szlavóniai részeket is térítette. Őt Szegedi Kis István követte a püspöki székben, de Laskó szülötte Laskai Csókás Péter és Laskai János prédikátorok is.

Lábadi Károly a történelmi kitetkintés után arra is emlékeztette a jelenlevőket, hogy Drávaszög tíz településén 1848-ban 8668, 1941-ben 4250, 2001-ben 4053 magyar élt – míg 2011-ben egész Horvátországban már csak 3344. „Isten kezében van a horvátországi és az alsóbaranyai reformátusok sora – de reményt lehet meríteni. A jövő akkor nem lesz ijesztő és kiúttalan, ha az etnikai és felekezeti közösség minden tagja tőle telhetően tesz valamit annak érdekében, hogy a magyarság száz esztendőkön keresztül formálódott hite és identitástudata ne szűnjön meg – tette hozzá a néprajzkutató. –, mert az cselekvőképességének elvesztésével jár.”

A nemzettudat nem felekezeti

A reformáció hónapja alkalmából Buzogány Dezső, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora tartott előadást a nemzettudat és a reformáció kapcsolatáról – ami a határon túli magyar területeken a mai napig kiemelt fontosságú kérdés.A teológus professzor elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelem jó lehetőséget nyújt a tanulásra, így ha ismétli önmagát, elkerülhetők azok a hibák, melyek károsítják a jövendő alapjait. „Számunkra ez azt üzeni ma, hogy ha nem állunk ki keresztyénségünkért, akkor Európa jövője forog kockán” – foglalta össze, majd hozzátette, a nemzettudat ápolásában érdemes visszatekinteni reformátoraink életére.

„A reformáció, mint egyházi, vallási és kulturális jelenség, kialakította egyházaink jellegzetes nemzetszemléletét, így tehát beszélhetünk református, evangélikus, unitárius és római katolikus nemzettudatról – ami még a pluralizmus toleranciárakihegyezett korszakában is riasztó lehet – fogalmazott Buzogány Dezső. – Szerintem nincs külön felekezeti magyar nemzettudat.Ez több és mélyebb kérdés, semhogy rétegezett nemzettudatról beszélhetnénk: a felekezeti jelleg csak járulékos eleme lehet annak azáltalános magyar nemzettudatnak, melynek alapja és legbelső lényege a keresztyénség.” Ebből fakad értékrendünk, mely ott áll Európa valamennyi nemzetének bölcsője mellett – ugyanakkor a keresztyénség nem a mi nemzeti államunk külső keretének létrejöttéhez, hanem a nemzeti közösség megszületéséhez járult hozzá.

„Meggyőződésem, hogy nemzettudatunk egy időben született meg a keresztyénség felvételével, hiszen a keresztyénség volt az az összefogó erő, amely együtt tartotta az amúgy szétszórtan élő honfoglaló törzseket” – mondta Buzogány Dezső. Szerinte a reformáció nemzettudata sajátos színfolt: „Valljuk, hogy a keresztyén egyház Krisztus földi teste és a nemzettudatunk legbelső lénye a keresztyénség, így minden más értelmezés ebből fakad, erre kell visszatekinteni és ebből kell táplálkozni.”

Igei internacionalizmus

„A reformátori nemzettudat magyarságunk esélye – de nem szorítható nemzeti keretek közé” – hangsúlyozta a kolozsvári teológia professzora. Magyarázatában elmondta, a reformáció valójában „igei internacionalizmus” volt, amikor az ige nemzetek felettivé vált és így fogta össze Európa nemzeteit. „A hivatás- és a küldetéstudat késztette a prédikátorokat, hogy nemzeti nyelven szólaljanak meg, azonban a reformátorok nép- és nemzetszeretete nem cél volt, hanem következmény, hiszen ahhoz, hogy igaz tanítvánnyá tegyenek népeket, jó és pontos kommunikációra van szükség, ami csak anyanyelven történhet” – emlékeztetett Buzogány Dezső.

Ehhez Szilveszter János nyelvtanától Szenci Molnár Albert grammatikájáig vezet az út, melyen végig ugyanaz volt a motiváció: „Ha Isten méltónak tartotta, hogy megszólaljon magyar nyelven, akkor a magyar nyelvet is méltóvá kell tenni Isten igéjéhez. Alkalmassá arra, hogy üzenetét pontosan továbbítsa.” A reformáció századában addig ismeretlen gyorsasággal ment végbe a nyelvújítás folyamata, az anyanyelv fejlődése pedig lehetőséget biztosított, hogy a török és Habsburg elnyomás alatt a hívek érezzék: nem az aktuális uralkodó a valódi Úr.

Eleve elrendel?

Buzogány Dezső előadásában arra is kitért, hogy a reformátorok munkássága az ige közkinccsé tételét szolgálta, melyben nagy segítség volt a nyomtatás elterjedése – ami a Bibliát népkönyvvé tette. A biblicizmushoz szorosan kapcsolódik a predestináció kérdése is, mely egyháztörténészek szerint Kálvin eredeti szándékától eltérően került teológiája központjába. Fontos hangsúlyozni, hogy a 16. században a fatalizmus és determinizmus között keresték helyüket a keresztyének.

A fatalizmus azt jelentette volna, hogy átadják magukat a sorsnak, beletörődnek az elnyomásba, hiszen ezt szabta ki Isten. „A predestináció viszont azt a tudatot jelentette, hogy az ember Isten kezében van, aki nem tétlenségre és belenyugvásra indít, hanem meg akarja mozgatni az üdvöségre rendelt embert, hogy kiválasztásának megfeleljen” – magyarázta a teológus. Révész Imre és Makkai Sándor 20. századi református püspökök szerint a predestináció tudata az, ami nem tette a magyar népet fatalistává, hanem nélkülözhetetlen vigaszt nyújtott „és soha el nem fogyó hajtóerőt adott.” A predestináció nem beletörődés tehát, hanem rendeltetésünkből és küldetésünkből fakadó cselekvés.

„A reformáció azt üzeni nekünk, hogy nemzeti megmaradásunk alapfeltétele a nyelvi és nemzeti egység megőrzése” – foglalta össze előadását a teológus professzor. Ezért fontos minden kezdeményezés és találkozási pont, ami ennek megtartását és fejlesztését szolgálja. „Keresztyénség és nemzettudat tehát nem kizárja, hanem kiegészíti és erősíti egymást” – zárta gondolatait Buzogány Dezső.

Az alkalmon fellépett Kátai Zoltán énekmondó, az előadások után pedig közös főzéssel és kézműves vásárral folytatódik a találkozó.

Farkas Zsuzsanna

Fotó: Némedi-Varga Dávid, Archívum

Borítókép: Kapás Csilla