A debreceni reformátusság második istentiszteleti helyét egy 1661-es forrás említi először. A korábbi épület az 1719-es tűzvész során helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Ekkor kezdték el építeni a mai, nagyméretű, harangtornyot is magába foglaló kőtemplomot.

A hatéves építkezés után átadott templomépület, egy 1727-ben bekövetkező újabb tűzvész rongálása miatt további munkálatokat igényelt. A hosszan elhúzódó építési folyamat végül is 1731-re záródott le. Az építéshez biztos anyagi hátteret biztosított a kegyes debreceni házaspár, Bátori Szabó András és felesége, Mészáros Anna végrendeleti alapítványa, amit a hívek önkéntes adományai és kitartó közmunkája egészített ki. Az a történelmi tény, hogy erre az építkezésre az ellenreformáció helyi felerősödésével jellemezhető korszakban került sor, a templomhoz sajátos jelentést kapcsolt: a reformátusok makacs önazonosságvédő igyekezetének jelképes helyévé tette. Ezt a képet erősítette tovább az a nevezetes egyházkerületi közgyűlés, mely 1860-ban a magyar protestáns egyházak autonómiáját megszüntetni kívánó császári pátens ellen tiltakozott.

Ezt az eseményt 1925 óta az épület falán egy külön emléktábla is megörökíti. Az emlékhely történetéhez kapcsoló további esemény, hogy egy 1907. áprilisi szélvihar helyrehozhatatlan károkat okozott a toronysisakban. Többszöri sikertelen helyreállítási kísérlet után, a Schulek János műépítész által irányított 1926/27-es renováció során, a csonka tornyot bástya formájában állították helyre. Ez az építészeti megoldás a „csonka templomot” a keresztyénség egészét ostromló modern idők nehézségei között helytálló bástyaként mutatja be.

A séta további állomásai:
Református Kollégium << | >> Egykori Ispotály

Fotó: Kalocsai Richárd