Debrecen reformációjának hajnalán először a lutheri tanok jelentek meg és terjedtek el. Annak ellenére, hogy az egyháztörténeti hagyomány megőrizte egy Bálint nevű pap, mint az első helyi protestáns prédikátor emlékét, pontosan nem ismerjük, hogyan indult el a helyi egyházi élet átalakulása. Térnyerésében a lelkipásztorok mellett egyaránt szerepet kell tulajdonítanunk a város földesuraiként patrónusi jogokat gyakorló Enyingi Török család tagjainak és a helyi magisztrátusnak. A kezdeti időszak egyik jellegzetes reformátora Dévai Bíró Mátyás, a „magyar Luther” volt. Az ő bátor, hitvalló élete sok hányattatás után, 1545-ben éppen Debrecenben ért véget. A végbemenő egyházi változások fokozatosságát mutatja, hogy 1552-ig a városban egyaránt prédikáltak ferences szerzetesek és lutheránus lelkipásztorok. A reformáció ezt követő kiteljesedését és sajátosan formálódó karakterét már a svájci irány vezető személyiségeihez kötjük.

A református egyház térnyerését követően az evangélikusok csak 1796-tól tartottak újra külön istentiszteletet Debrecenben. Az egyházközség a 19. század elejétől a Miklós utcán bérelt imatermet, saját lelkész híján többnyire maguk a gyülekezeti tagok szervezték az istentiszteleti alkalmakat. A betelepülőkkel is folyamatosan növekvő közösség 1882-re erősödött meg úgy, hogy elérje az önálló egyházközségi státust. A ma is használatban lévő templomot 1889-ben építették, melyhez nagyban hozzájárult Deme Mihályné özvegyasszony adománya.

A séta további állomásai:
Egykori Ispotály << | >> Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

Fotó: evangelikus.hu