„Bárhová veti is az ember tekintetét, nincs a világon olyan parányi hely, melyen dicsőségének legalább valami kis szikráját ne látná ragyogni”
– Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitó beszéde után foglalt helyet az asztalnál, majd Kálvin János gondolatait idézte. Mint mondta: a legkisebb hely is lehet Isten dicsőségének megnyilvánulása, a legapróbb otthonoktól a történelmi jelentőségű templomokig. „Bízom benne, hogy ez megvalósulhat saját családunkban vagy a kórházakban, iskolákban, ahol ezzel a lelkülettel dolgoznak” – tette hozzá a református lelkész.
Fassang László orgonaművész improvizációja után szintén Kálvin Jánostól idézett:
„A művészet Isten egyetemes kegyelmének ajándéka az ember számára.”
Az orgonista szerint a művészetet lehet hivatásszerűen végezni, de számára az idézet mégis inkább azt jelenti, hogy a művészet nem csak a kiváltságosoknak szól. Lehet olyan értelemben is gondolni rá, mint minden ember sajátosságára. „Minden olyan tevékenységet jellemez, ami túlmutat a szükségesen: ha szépen megterítjük az asztalt, vagy ha befonjuk a gyermekünk haját – folytatta. – Ez is a világ szebbé, jobbá tételének eszköze, de még tovább lehet menni: minden pillanatot, amelyet megélünk, egyéni módon alakítunk. A művészet feladata, hogy erre a képességre emlékeztessen.”
Kamp Salamon karnagy a Budapesti Vonósok és a Lutheránia Énekkar közös előadását vezényelte.
„Musica fugat diabolum – A zene elűzi az ördögöt”
– idézte Luther Márton szavait, miután helyet foglalt a „reformáció asztalánál”. „A lutheri gondolkodás megértésének nehézségét a modern kor diabolikus jellege adja, mely elválasztja a művészetet és az életet” – fogalmazott, majd elmondta, hogy a mai ember pedig szétválaszt mindent, ami összetartozik, nemcsak a művészetet az élettől, hanem önmagát is isteni eredetétől. „Amikor Luther azt írja, a »teológia után a zenének adom az első helyet«, ezzel arra mutat rá, hogy ez a két tudomány képes az anyagba zuhant embert visszaemelni az Isten közelébe” – tette hozzá. Mint mondta: a zene képes az emberi arcon felragyogtatni az örök élet világosságát, létrehozva ezzel a létezés eredeti állapotát, „mert a művészet nem cél, a művészet eszköz, de olyan eszköz, mely az üdvösségre vezet”.
Hafenscher Károly, a Reformációi Emlékbizottság miniszteri biztosa Luther Mártontól hozott egy gondolatot:
„Ha mindenki embertársáért élne, tele lenne a világ istentisztelettel.”
Mint mondta: életünk folyamán nap mint nap akadályokba ütközünk, így a reformáció nem más, mint akadálymentesítés. „Isten és ember között járható az út, ember és ember között azonban járhatóvá kell tennünk” – utalt a reformátor gondolataira. A biblia anyanyelvre fordítása, a felismerés, hogy a közösségi élet az egymásra figyelésre alapul vagy, hogy minden hivatás válhat istentiszteletté, tulajdonképpen mind akadálymentesítés. „A reformációi emlékév megszervezésében is az vezérelt mindnyájunkat, hogy hozzáférhetővé tegyük a reformáció egykori és mai értékeit” – mutatott rá a miniszteri biztos.
„Egyéb dolgok között, amivel az embert megörvendeztetik, gyönyörűséggel látják el, legelső vagy legalábbis a leghasznosabb a zene”
– idézte Medveczky Ádám karmester Kálvin Jánost, majd a zene nyelvén fejtette ki, számára mit is jelentenek ezek a szavak. Vezényletével a Nemzeti Filharmonikusok előadásában hallhata a közönség Felix Mendelssohn-Bartholdy Reformáció szimfóniájának negyedik tételét.
Berkesi Sándor karnagy a Debreceni Református Kollégium Kántusának és a Psalterium Hungaricum Kórus közös előadását vezényelte, majd Luther gondolatait osztotta meg a közönséggel:
„Isten szavának igazát a szív a dalban éli át.”
A karnagy bevallotta: először úgy gondolta, a Biblia üzenetét a szív nem csak a dalban élheti át, hanem egy igében, egy filmben vagy akár egy versben is, ám később ő maga is megértette, hogy a dal az, ami semmi mással nem pótolható. „Az istentiszteleti liturgiában a gyülekezet itt szólal meg” – tette hozzá. – A megszólaló, közösséget formáló gyülekezeti ének pedig nem más, mint a mennyei istentiszteletre való felkészülés.”
Győri Zsófia, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonának intézményvezetője és Kulcsár Tamás egyedülálló kontakttáncukon keresztül mutatták be a zene határokon átívelő erejét. „A tánc üzenete némiképp rokon a reformációval. Benne van a megújulás gondolata, mely nem puszta öncél, hanem a valódi lényegre irányulás, de benne van a »nem adom fel« makacssága, az akadályok leküzdésének fanatizmusa is” – fogalmazott Győri Zsófia, majd egy Kálvin-idézettel zárta gondolatait:
„Mert bár az ember külsejében is ragyog Isten dicsősége, mégis kétségtelen, hogy képe és hasonlatosságának sajátos lakóhelye a lélek.”
„Mert a doktor feltekintett az éjszakai égre és így szólt: Jó építőmester kellett, hogy legyen, aki gyámpillérek nélkül ilyen boltozatot épített”
– a Luthertől idéző Oláh Gábor a Baptista Központi Énekkar előadást vezényelte. Nem sokkal utána foglalt helyet Várkonyi Mátyás rendező, aki kifejezetten az emlékév tiszteletére mutatja be Messiás.ma című rockoratorikus passióját, melyhez egy Luther-idézetet kapcsolt:
„Isten egyik leggyönyörűbb s legdicsőbb ajándéka az ének. Haragszik is rá a sátán, mert sok kísértést és gonosz gondolatot űz el vele az ember.”
Pozsgai Zsoltnak, az Árva Bethlen Kata című színdarab rendezőjének Kálvin János sorai valódi célt jelentenek:
„Józan értelem adta szilárd bizalommal, megbékélt szívünk lakja kegyes nyugalom…”
Mint mondta, ez a gondolat számára ima azért, hogy az utánunk következő generációk is megélhessék ezeket a lelki kincseket. „Azt kívánom, éljék át az értelemből a bizalmat, a bizalom keltette megbékélést és a megbékélésből adódó isteni nyugalmat” – fogalmazott.
„Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó”
– idézte Luther Márton gondolatait az összkart vezénylő Arany János. „A reformátor költői pontossággal fogalmaz: a zene, az ének valóban égi jó, mert ugyanannak a rendnek engedelmeskedik, annak a rendnek a harmóniáját sugallja, amely az eget és a földet a teremtő bölcsességé révén egyensúlyban tartja – mutatott rá a karnagy. – Hogyisne lenne boldog, aki ennek a rendnek a világosságát valaha is ajkára veheti?”
Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz