1790. augusztus 8-án, kálvinista középnemesi családba született Sződemeteren Kölcsey Ferenc, aki a magyar reformkor egyik legjelentősebb költőjévé és politikusává vált.

Hatéves korában elvesztette édesapját, megözvegyült édesanyja ugyanabban az évben a Debreceni Református Kollégiumba küldte tanulni. Öt évvel később ő is elhunyt, az ifjú Kölcsey taníttatásáról a továbbiakban Gulácsy Antal birtokos, valamint a kollégium főgondnoka, Péchy Imre gondoskodott. Kölcsey Ferenc kollégiumi évei alatt egy himlő következtében fél szemére megvakult.

Az 1800-as évek elején ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, aki előbb mentora, majd közeli barátja lett. Kazinczy az ifjú költő figyelmét az antik görög és római költészet felé fordította, stílusát is csiszolta.

Kölcsey először jogot tanult, de Szemere Pállal, Horvát Istvánnal és Vitkovics Mihállyal történő megismerkedése az irodalom felé fordította. Ezt követően először Álmosdra, majd Szatmárcsekére költözött, ahol a gazdálkodás mellett, rég vágyott magányában verseivel és az irodalom tudományával foglalatoskodott.

Kölcsey Ferencet első művei és a „Hymnus a' Magyar nép zivataros századairól” című vers a kibontakozó reformkor legfontosabb hírnökeivé emelték. A magyar himnusz szövegét 1823. január 22-én fejezte be, e napot pedig – 1989 óta – mint a magyar kultúra ünnepét tartjuk számon. A művet először az 1829-es dátummal ellátott, de már 1828 végén megjelent Aurórában közölte. Vélhetően költeményével tudatos kísérletet tett a magyar nemzeti himnusz megteremtésére.

A magyar történelemben, politikában és Kölcsey jellemében, világképében mélyen gyökeredző költeményt nevezték „igaz gyöngynek”, a két világháború alatt a „magyar bánat Lélekharangjának” is.

Később megyei aljegyző, majd megyei főjegyző lett, a megyegyűléseken a liberális demokrácia szószólójaként, a jobbágyság védőjeként lépett fel. Megyéje országgyűlési követté választotta és három éven keresztül ő jelentette a diéta balszélét, viszont olyan utasításokat kapott, amelyeket nem volt hajlandó képviselni, ezért lemondott.

Ezek mellett az újságírásban is fontos szerepe volt. Szemerével együtt szerkesztette az Élet és Literatura című folyóiratot, amely három évig tudta fenntartani magát. Itt folytatta korábbi kritikai és esztétikai tevékenységét. A hivatalos hatóságok a legveszedelmesebb emberek közt tartották számon, és állandóan titkos megfigyelők jártak a nyomában. Amikor megszűnt diétai megbízatása, és folyóirata sem élhetett tovább, visszatért Szatmárba, de megtartotta főjegyzői hivatalát, hogy befolyást gyakorolhasson a helyi nemességre.

Élete végső éveit főleg a nagy politikai perek töltötték ki. Büntetőjogászként elvállalta Wesselényi Miklós védelmét, magát a főtárgyalást azonaban már nem érhette meg. 1838-ban - 48 éves korában - egy meghűlés elhatalmasodott a szervezetében és egyheti betegség után elhunyt. Szatmárcsekén helyezték végső nyugalomra, kortársai úgy temették, mint a legnagyobb embert valamennyiük között.

A magyar nemzeti himnusz csak halála után 151 évvel, 1989-ben került hivatalosan a Magyar Köztársaság alkotmányába. „"75. § A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével."” – Magyar közlöny - 1989. XXXI. tv.

fotó: himnusz.hu