A 450 évvel ezelőtti zsinatról, illetve múlt és jelen elválaszthatatlan összetartozásáról különleges emlékeket őriz a debreceni református Nagytemplom kertje, valamint az egyházközséghez tartozó Karakter 1517 elnevezésű kávézó és könyvesbolt. „Ezen a helyen állt századokkal ezelőtt a Szent András templom, melyhez tartozott egy imaterem, ami épségben maradt, miután a templom tűzeset miatt leégett. Ezen a helyen mondta ki 1567-ben Méliusz Juhász Péter vezetésével az akkori zsinat, hogy elfogadja a II. Helvét Hitvallást” – mutatja be a kávézóból nyíló különleges helyszínt Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora. Mint mondja, a gyülekezet kiemelt célja, hogy a könyvesboltba betérők találkozzanak a hely – és a magyar reformátusság – múltjával. „Fontos megismertetnünk, hogy innen indult egyházunk története, az ősi falak között pedig lehetőség nyílik elcsendesedésre, imádságra és elmélkedésre” – teszi hozzá.

A felújított és látogatható imaterem jelentőségét tovább növeli, hogy Debrecenben nem jellemzőek a több száz éves épületek, mert a városban sokszor pusztítottak természeti katasztrófák és tűzesetek, melyeknek időről-időre áldozatul estek az épületek – így semmisültek meg a mai Nagytemplom elődei. Egy 1564-es tűzvész után a romos templom egészét a város csak 1626–1628 között, Bethlen Gábor fejedelem támogatásával tudta újjáépíteni. Az akkor felépült templom 1802-ben ismét tűzvész martaléka lett. 1805–1824 között épült fel Péchy Mihály tervei szerint, klasszicista stílusban a mai Nagytemplom.

A Szentháromság Istenbe vetett hit védelme

Az 1567-es zsinat jelentőségének megértéséhez elengedhetetlen a kor történelmi hátterének ismerete, melybe Baráth Béla Levente egyháztörténész avat be. Mint mondja, az 1526-os mohácsi csata után a törökök folyamatosan foglalták el a magyar végvárakat, terjeszkedésük az 1560-as évekre az észak-alföldi régiót is veszélyeztette. A hadiállapotok és a változó országhatárok miatt sok terület elnéptelenedett, miközben Debrecen városa az Erdélyi Fejedelemség, a török hódoltság és a Magyar Királyság határára kényszerült. Ezzel párhuzamosan Erdélyben és a Partiumban fokozatosan megjelentek a reformáció radikalizálódó irányzatai. Mivel az egyre nehezebb körülmények között élő emberek mindinkább megkérdőjelezték a régi szabályokat és hagyományokat, hamar terjedni kezdett – Dávid Ferenc tevékenysége nyomán – a szentháromságtant tagadó irányzat. „Ebben a helyzetben felmerül a kérdés: ha ennyire bizonytalan az élet, hogy élem meg az Istennel való kapcsolatomat? – veti fel Baráth Béla Levente. – Meg kell keresnünk, hol vannak azok a bástyák, melyeket minden áron tartanunk kell. Méliusz Juhász Péter, Károlyi Gáspár és a zsinat résztvevői ilyen bástyának tartották 450 évvel ezelőtt a szentháromságtant – amit meg is védelmeztek.”

Dávid Ferenc azt hirdette, hogy Jézus csupán ember volt, ezért őt nem illeti imádat, eszerint Isten lényegében és személyében egy. Antitrinitárius tanításai nyomán hitviták alakultak ki, Méliusz és munkatársai velük szemben éles hangon védelmezték a szentháromságtant. E konfliktussorozat egyik kritikus pontján, a reformáció helvét irányzatát követő protestánsok álláspontjának rögzítése, pontosítása tette indokolttá egy zsinat összehívását, melyre 1567. február 24. és 26. között került sor.

A zsinaton 17 egyházmegye képviselője vett részt, akik az ország tiszáninneni és tiszántúli részeiről érkeztek. „Érdekesség, hogy Méliusz Juhász Péter és Károlyi Gáspár mindketten Wittenbergben tanultak, majd később reformátori tevékenységük során is együttműködtek, ennek bizonyítéka a debreceni zsinat is” – mutat rá az egyháztörténész.

A zsinat résztvevői közösen fogadtak el egy magyar és latin nyelvű hitvallást, mely elutasították az antitrinitarizmus tanításait, emellett ünnepélyesen elfogadták az egy évvel azelőtt nyilvánosságra hozott II. Helvét Hitvallást, illetve egyházi életet szabályozó rendtartás (Articuli majores) megalkotásáról is döntöttek: megszülettek az egyház első törvényei és istentiszteleti liturgiára vonatkozó szabályai is. Mivel a zsinatra a lehető legszélesebb körből hívták össze a tagokat, határozatai általános érvényűek voltak, alapul szolgáltak a magyar református egyházi szervezet kialakulásához.

A II. Helvét Hitvallást a svájci reformátor, Ulrich Zwingli utódja, Heinrich Bullinger írta, aki tevékenységével összekapcsolta Zwingli és Kálvin János munkásságát. A hitvallás a keresztyén tanrendszer egészére tekint, folyamatos szövegű, 30 fejezetből álló tanítás. Bullinger személyes hitvallásaként született, melyet 1566-ban III. Frigyes pfalzi választófejedelem és közössége is saját hitvallásaként fogadott el.

Az 1567-es zsinat jelentősége

A zsinat döntéseivel kapcsolatban Baráth Béla Levente hangsúlyozza, hogy 1567-ben kialakult a magyar reformátusok hitvallási egysége, azonban az egyház teljes körű szervezeti szabályozása az ország három részre szakadása, majd az ellenreformáció miatt csak az 1881-es alkotmányozó zsinaton következett be. Ennek törvénytervezeteit három éven keresztül készítették elő, maga a zsinat pedig egy hónapig tartott. Ez alapján érzékelhető, hogy az 1567-es zsinat három napján hasonló törvénykezésre nem volt lehetőség, a határozatokat iránymutatásnak fogadták el a résztvevők, melyeket újabb zsinatokon formáltak tovább.

Baráth Béla Levente azt is elmondja, hogy Hegymegi Kis Áron egykori tiszántúli püspök a már említett 1881-es alkotmányozó zsinatra összegyűjtötte a 16. századi zsinatok rendelkezéseit, többek között az ő munkásságának köszönhetően ismerjük az 1567-es zsinat anyagait magyar nyelven is.

Bár 1566-ban tartottak zsinatot Göncön, 1570-ben Nyírbátorban, 1577-ben pedig Csengeren, az 1567-es debreceni kiemelkedik ezek közül széleskörű határozatai miatt. A zsinat egyik legfontosabb eredménye a II. Helvét Hitvallás elfogadása volt, mert azzal a reformáció helvét irányzatának magyar követői nem valami ellen tiltakoztak, hanem bekapcsolódtak egy nemzetközi folyamatba, és így beazonosíthatóvá vált, kik a magyar reformátusok.

Az 1567-es zsinatnak otthont adó imaterem feltárt maradványai

Az 1567-es zsinatot az is megkülönbözteti a korabeli zsinatoktól, hogy az ott elfogadott irányelvek évszázadokon keresztül meghatározóak voltak a magyar református egyház életében, emellett az 1606-os bécsi béke után a II. Helvét Hitvallásról nevezték a magyar reformátusokat helvét hitvallású evangélikusoknak.

Református identitásunk alapdokumentuma

„A névadó irat az összes olyan sajátosságunkat felmutatja, melyek ma is vállalhatóak, és melyeket vállalni is kell. Olyan kiegészítése másik hitvallásunknak, az 1563-ban született Heidelbergi Káténak, ami együtt teszi a két iratot alapdokumentummá” – méltatja Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a II. Helvét Hitvallást. Mint mondja, őseink a reformáció svájci, helvét irányát követték az 1550-es évektől, de a fejlődési folyamat fontos eleme volt ennek a hitvallási iratnak az elfogadása.

Bullinger hitvallása 1566-ban jelent meg, majd egy év alatt elért a magyar reformátusokhoz. Több szálon is megérkezhetett hazánkba, hozhatták kereskedők és peregrinus diákok is, hiszen 1566-ban három magyar diák is tanult Svájcban, de Lengyelországon keresztül is eljuthatott hozzánk. „Biztosak vagyunk benne, hogy az 1567-es zsinat résztvevői jól tudták, mit írnak alá, meggyőződéssel vállalták Bullinger hitvallását” – teszi hozzá Fekete Károly.

A II. Helvét Hitvallás „vallástétel és egyszerű magyarázat az igaz hitről és a tiszta keresztyén vallás egyetemes tantételeiről”. Ezért szól a közös keresztyén tanítás tételeiről, a jellegzetes református tanokról és gyakorlati tanításokat ad közre. Természetesen választ ad a Szentháromsággal kapcsolatos kérdésekre: rámutat, hogy a Szentháromság Istenről a teljes Szentírás tesz tanúbizonyságot. A hitvallás a Szentírás egységét mutatja föl, emlékeztet, hogy az Ószövetség és az Újszövetség együttesen adja a kijelentést, amit őrzünk, „ezt évszázadok alatt sem lehetett elvenni tőlünk”.

„Jézus Krisztus kettős természetének bemutatásával, közbenjárói tisztének hangsúlyozásával az egyetlen Megváltó jelentőségét emeli magasra, akin keresztül értelmezzük a Szentháromságot – foglalja össze Fekete Károly. – A II. Helvét Hitvallás világosan tanít arról, hogy Krisztusban vagyunk kiválasztottak és ezzel helyre teszi a predestináció szélsőséges értelmezéseit. Az ember életének megoldása Krisztus váltsághalála és feltámadása.”

Iránymutató hitvallás

A II. Helvét Hitvallás szól az egyházról is, az egyházi atyákról, a hagyományokról, az egyetemes papság elvéről. Lebontja a hierarchikus berendezkedést, hiszen az egyház feje Krisztus. „Ezt a gondolatot erősíti Bullinger az egyetemes papság elvével, mely ma is hangsúlyos egyházunkban” – mutat rá Fekete Károly. Ezek mellett praktikus eligazítást nyújt a gyülekezeti élet tekintetében. Ilyenek az összejövetelekről, az éneklésről, ünnepekről, böjtről, beteglátogatásról, szertartásokról, egyházi javakról, házasságról és a polgári hatóságokról szóló szakaszok – melyek feloldozták a híveket a középkori egyház életformái és szokásai alól.

„Sok felszabadító mozzanat van a II. Helvét Hitvallásban, melyeket megkoronáz, hogy már a bevezetőben leszögezi a jobbra tanítás elvét” – mutat rá a tiszántúli püspök. Eszerint aki a Szentírás alapján jobbra tanít, annak ezt megköszönve, készek vagyunk engedni. Ez az elv a dogmákhoz való viszonyunkat is viszonylagossá teszi: a dogma nem kötözhet meg, ha Isten igéje mást mond – ez pedig segített a középkori megkövesedett felfogást új irányba terelni.

Fekete Károly arra is felhívja a figyelmet, hogy Bullinger közli azt a négy ökumenikus hitvallást, melyek az apostoli hitvallás mellett az első négy keresztyén évszázadban születtek: a negyedik századból származó niceai, nicea-konstantinápolyi hitvallást, a 431-es efezusi hitvallást és a 451-es kalkedóni hitvallást. „Ezek összekötnek ortodox és katolikus testvéreinkkel, olyan közös értékeink, melyekben mind egyetértünk – teszi hozzá. – Ezek kristályosították ki azt a hitvallási igazodást, melyet fel tudunk vállalni.” Bullinger hitvallása, melyet őseink 1567-ben elfogadtak, hitet tesz amellett, hogy a reformáció nem új „találmány”, hanem visszatérés a keresztyénség alapjaihoz.

Visszatalálni a hitvallás igazságaihoz

A reformáció helvét irányának követői komoly szempontrendszer alapján alkották meg szervezetüket, melyben segítséget nyújtott – és nyújt a mai napig – a II. Helvét Hitvallás. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az ige és a hitvallás magyarázata komoly lelkipásztori felkészültséget igényel, mely nem csupán tudományos szakirodalomból tájékozódik, hanem a Biblia eredeti nyelvein, a héberen és a görögön is alapul.

A reformáció sajátossága az „ad fontes”, vagyis vissza a forrásokig elv, mely alapján a Szentírás vizsgálatánál a latin fordítású Vulgátánál is régebbre, az eredeti szövegekhez tértek vissza a bibliafordítók.

„Azt gondolom, olyan gazdagság van a II. Helvét Hitvallásban, mely kitörölhetetlenül a gondolkodásmódunk része, még akkor is ennek a szófordulataival élünk, amikor nem tudjuk, hogy ezt onnan tanultuk” – teszi hozzá Fekete Károly. A püspök szerint a hitvallás folyamatosan öröklődött generációról generációra az elmúlt évszázadokban, és ha a június 24-re összehívott zsinaton elfogadják annak új fordítását, ismét gördülékenyen olvashatja bárki. Mint mondja, egy új tanulási lehetőséget ad, ha nem kell a régies nyelvvel megküzdenünk, hanem visszatérhetünk ahhoz, „ami eddig is a miénk volt – csak talán hagytuk megszürkülni”.

Fekete Károly azt is összefoglalja, mit jelent a II. Helvét Hitvallás a ma élő magyar reformátusoknak: „Azt a teológiai támaszpontot jelenti, amihez bármikor visszatérhetünk, hogy felfrissítsük a régi gondolatokat. Szükségünk is lesz arra, hogy »visszatanuljuk« a reformáció örökségét.” A II. Helvét Hitvallás 30 fejezete jó eligazítást nyújt a mindennapokhoz, nem függ a kortól, melyben élünk. „Azt kívánom magunknak, minél többet forgassuk, hogy ennek nyomán még közelebb kerüljünk a Szentháromság Isten kijelentéséhez, a Szentíráshoz” – buzdít a tiszántúli püspök.

Élni az örökséggel

Az egyháztörténeti események és a II. Helvét Hitvallás jelentőségének megismerése után azt is szeretnénk tudni, mit jelent ez a 450 éves örökség a nagytemplomi gyülekezetnek. Mint Oláh István lelkipásztor elmondja: meghatározza mindennapjaikat, ezért is örültek, mikor az önkormányzat az egyházközségnek adta az épületet, melyből az 1567-es zsinatnak otthont adó imaterem is nyílik.

„Egyházközségünk régi vágya volt, hogy olyan helyen fogadhassa a Nagytemplomba látogatókat, ami hozzájuk tartozik. Olyan helyet szerettünk volna, ahol az emberek nemcsak vásárolnak, hanem találkozhatnak és megismerkedhetnek egymással” – teszi hozzá Oláh István. Korábban kőtár és teázó működött az épületben, ahol a leégett András templom feltárt maradványait állították ki. A reformáció korának kézzel fogható emlékeit azonban otthonosabb környezetben szerették volna bemutatni, ahová bárki betérhet és megismerkedhet a magyar reformátusok történetével. „Ez egy olyan hely, ami találkozási pont lehet, ezért szervezünk teológiai, irodalmi esteket és koncerteket. Körülbelül hatvan fő fér el a kávézóban, de teltház szokott lenni, ami mindig örömteli” – mutatja be a lelkész, miként ér össze múlt és jelen a Karakter 1517 kávézó és könyvesbolt segítségével.

Karakter 1517 kávézó és könyvesbolt

Sokan kérdezik arról őt és a gyülekezet tagjait is, hogyan próbálnak őseik nyomában járni. „Próbáljuk elmélyíteni gyülekezeti tagjainkban a velünk élő múltat, de épp ennyire hangsúlyos az is, hogy ez ne csak nekik legyen fontos. Őseink öröksége nagy felelősség számunkra, ahogy az kérdés is: mi hogy mutatjuk meg hitünket?” – fogalmaz a nagytemplomi gyülekezet lelkipásztora. Mint mondja, elődeink templomokat és iskolákat építettek, melyeket örökül hagytak nekünk, és melyek miatt nekünk is láthatóvá kell válnunk – ennek módját pedig minden keresztyénnek keresnie kell.

„Gyülekezetünkben erőnkhöz mérten próbáljuk képviselni Krisztus üzenetét, melyet leginkább azzal tehetünk meg, ha kimegyünk a világba és megmutatjuk azt a szeretet, amit Krisztustól kaptunk – zárja gondolatait Oláh István. – Ha Krisztus képviselése a keresztyének mindennapjaiban is megmutatkozik, szolgálatunk már nem hiábavaló.”

Farkas Zsuzsanna

fotó: Szabó Zsolt, Barcza János, Kalocsai Richárd
videó: Szabó Zsolt
illusztráció: Dimény András