Izgalmas kamarakiállítással kedveskednek az érdeklődőknek a kecskeméti Ráday Múzeumban a reformáció 500. évfordulóján. A tárlat középpontjában egy olyan 1785-ös keresztelőkészlet áll, aminek nyoma veszett – mondja Fogarasi Zsuzsa, de mielőtt belekezdenénk a részletekbe, a művészettörténész elárul néhány érdekességet is a református keresztelési szokásokról.
– A keresztelés minden keresztény egyházban a szövetség jele. Ezzel fogadnak be abba a nagy közösségbe, ahol az emberek Istenhez tartozónak vallják magukat, és egy kisebbe, ami maga a gyülekezet. Ezért is fontos, hogy a keresztelő nyilvánosan, a gyülekezet jelenlétében történjen. A református keresztelőre a puritán elegancia jellemző. A református templomtér eleve puritán, hiszen itt nincsenek szobrok, képek, ábrázolások. A középpontban mindig Isten igéje áll – magyarázza Fogarasi Zsuzsa.

A keresztelés nem névadás
A szakember fontosnak tartja, hogy megkülönböztessük a keresztelést és a névadást.
– Régen nagyon népszerű református név volt például a Zsuzsánna, (á betűvel), ezt tekintették a református formulának. Az ószövetségi neveket évszázadokon át szívesen adták a református gyerekeknek, de a mai névadási gyakorlatban például a Zsuzsánna és az Erzsébet szinte már nem is fellelhetőek. 

Keresztelni annyit tesz…
A keresztelő liturgiája sokáig nem volt egységes, Luther jóváhagyta a katolikus gyakorlatot, Kálvin pedig puritán elveket vallva csupán kancsót és keresztelő medencét használt a szertartáshoz.
–  A református szertartások „kitalálói” bajban voltak, hogy mire lehet hivatkozni a keresztelésnél, hiszen Keresztelő Szent János Jézust a Jordánban keresztelte. Először nálunk is próbálták a hangsúlyt arra helyezni, hogy élővízben, folyóban, patakban kereszteljenek, vagy ha ez nem lehetséges, akkor merítsék be a gyereket. Az ezerhatszázas évektől a 18. század második feléig a lelkészek „össze-vissza” kereszteltek, mindenki, ahogyan gondolta. Az egyház azonban nem igazán kedveli a nagy különbözőségeket. Zoványi György tiszántúli református püspök 1733-ban kiadott egy liturgikus könyvet, amelyben nagyon egyszerűen úgy fogalmaz: „keresztelni annyit tesz, hogy a gyerek fejére csorgatjuk a vizet.” Ez az egyszerű mondat igazán felszabadítóan hatott a lelkészek számára.

A lemoshatatlan jel
A keresztségre vonatkozó országos gyakorlat csak az egységes egyházszervezet létrejötte óta, azaz 1881 óta létezik, ennek ellenére különböző változatok ma is élnek. A megkeresztelt embernek azonban nincs szüksége naponkénti szertartásokra, hiszen a lemoshatatlan jel napról napra rajta van. Ezt a szövetséget a reformátusok a konfirmációval erősítik meg. A Ráday Múzeum kiállításán egy 1987-ben készült film is megtekinthető, amelyen egy bánhorváti keresztelőt örökített meg Szacsvay Éva rendező és stábja.

A keresztelőkészlet
Az 1785-ből származó klenódiumot 1934-ben, az Országos Református Kiállításon mutatták be először a nagyközönségnek, ahol kiemelkedő sikert aratott. A tárgynak azonban azóta nyoma veszett, senki nem tudja, hogy hol lehet. Fogarasi Zsuzsa a keresztelőkészlet másolatát mutatja be, ami Mihalik Sándor muzeológus fényképeinek és pontos leírásának köszönhetően készülhetett el a reformáció 500. évfordulóján.

– A keresztelőkészlet szimbolikája rendkívül gazdag, aki egyszer látta ezt a tárgyat, valószínűleg soha nem felejti el. A készlet tetején egy lelkészt láthatunk, akinek a ruházata külön magyarázatot érdemel. A lelkipásztort nem palástban ábrázolták, hanem egy divatos francia viseletben, amely a németeken és osztrákokon keresztül érkezett Magyarországra. A fodros selyemingnek, a csatos cipőnek, és a térdnadrágnak nem mindig örültek az egyházban, azonban ennek a ruházatnak valószínűleg üzenete van, hiszen abban az időben a külföldön tanult, széles látókörű, tájékozott fiatalok viseltek hasonlót. A korszak lelkészei között feszültséget és presztízs harcot okozott, hogy melyikük végezte iskoláit külföldön és ki iskolázta magát csak itthon. A különbségek, főként a fennhéjázás ellen a püspökök ugyan harcoltak, de az mégis megmutatkozott a tájékozottságban, a szemléletben, az életvitelben, az öltözködésben és a hajviseletben.

Szabadulást óhajtó rab
A történetnek ezen a pontján jutunk el Kecskemét egyik meghatározó prédikátorához, Göböl Gáspárhoz, aki 1777-től szolgált a városban, éppen akkor, amikor Kecskemét a fénykorát élte. – Göböl Gáspár itthon végezte a tanulmányait, ennek ellenére úgy volt modern megjelenésében, szemléletében és ismerős a világ dolgaiban, mint talán a kor egyik lelkésze sem. Tájékozottságáról, a művészet szeretetéről nem csak művei vallanak, hanem vizuális igényessége is. A magyaron kívül latinul, görögül, németül, angolul és franciául is beszélt, és fordított is ezekből a nyelvekből. Göböl Gáspár jelentős életművet hagyott maga után. Kiváló igehirdető volt, több prédikációját megjelentették, köztük a Szabadulást óhajtó rab című kötetet. A lelkész foglalkozott elméleti és gyakorlati teológiával, bibliai szövegkritikával és egyháztörténettel.  Iskolázottsága, nyelvismerete, olvasottsága, kapcsolatai predesztinálták arra, hogy a kor modern eszmei áramlatával, a felvilágosodással is megismerkedjen. Ez a gondolatiság érződik a művein is. Kapcsolatban állt Kazinczy Ferenccel, a református Teleki grófokkal és vélhetően a felvilágosodás több hazai képviselőjével. Göböl liturgiás könyvet is írt, a dunamelléki egyházkerület pedig „bévette”, vagyis ezt fogadta el követendőnek 1806-tól. A múzeumunkban látható keresztelőkészlet valószínűleg a Göböl melletti „hűségnyilatkozatnak” tekinthető – véli az igazgatónő.

Az első sci-fi
Göböl Gáspár életműve azért is érdekes, mert a lelkipásztor nevéhez fűződik az első magyar sci-fi. – A korból adódóan természetesen allegorikusan fogalmaz. A könyv egy repülő lélekről szól, aki fölmegy a Napba, és onnan tér vissza a Föld bizonyos részeire. Az utazó lélek című sci-fi második része tulajdonképpen országismeret.

Az adományozó
A keresztelőkészlethez visszatérve Fogarasi Zsuzsa elárulja, hogy azt Nagybócsai Sárközy János és felesége Guty Mária adományozta a kecskeméti gyülekezetnek.
– A Sárközyek a 17. századtól a kecskeméti református gyülekezet tagjai, leszármazottaik most is köztünk vannak, például Dr. Sárközy István presbiterünk. Sárközy János 1779-től Pest vármegye esküdtje, táblabírája és a református egyház vezető világi személyisége volt, aki egy vagyonos, a kultúra iránt is elkötelezett nemesi, mezővárosi családba született. A család további emelkedésének érdekében Sárközy János feladata az volt, hogy házasság révén szerezzen földesúri jogot Kecskeméten. Ezért feleségül vette a Fráter-rokonságba tartozó Kisgúti Guty Máriát. Ekkortól már, mint polgár adózott a városnak, földesúrként viszont számolhatott a város cenzusával is. Az ő személyében jutott el a Sárközy-család a csúcsra: társadalmi presztízs, hivatalok, vagyon, műveltség, jó kapcsolatok a kor egyházi és világi vezető szereplőivel, írókkal, költőkkel. Sárközy János életének tragikus fordulata, éppen a műveltségében rejlik. A Laczkovicsokkal ápolt jó barátság révén őt is elérték Martinovics veszélyes szervezkedésének szálai. Martinovics „Litterae ad imperatorem” című röplapját latinból ő fordította magyarra. Mikor Sárközy hírét vette az összeesküvés lelepleződésének, szíven lőtte magát – meséli a keresztelőkészlet adományozójának tragikus sorsát Fogarasi Zsuzsa.

Rajzfilm Lutherről
A  RE-formáció, Re-konstrukció című kiállítás mellett igazgatónő a látogatók szíves figyelmébe ajánlja a Luther Márton élete álló és mozgóképeken című tárlatot is, ahol – a többi közt – a Richly Zsolt rajzfilmsorozatát is megtekinthető a reformátor életéről. A tárlaton Richly Zsoltnak a filmhez készült grafikáit is megcsodálhatják. – A rajzfilm könnyed hangvételben mutatja be Luther életútját, személyiségét és a reformáció történetét. Lackfi János költő szövegei teszik még színesebbé filmet, amit azoknak is jó szívvel ajánlok, akiknek nincsenek előzetes ismereteik a reformációról. A teljes kiállítás a kecskeméti animációs filmfesztivál része is.

Az érdeklődők 2018. március 31- ig tekinthetik meg a kiállítást.

Fekete Zsuzsa, portrékép: Kapás Csilla, képek: Füle Tamás

forrás: parokia.hu