Már tíz éves korától olvasta a Bibliát, korán bekapcsolódott az ifjúsági munkába a Soli Deo Gloria Szövetségen (SDG) keresztül, megalapította a kőbányai SDG-kört, majd jogászként a mozgalom alelnöke, később elnöke lett. Aktívan részt vett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Mozgalom és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság munkájában, 1944 novemberében többedmagával egy katonai géppel Rómába repült, hogy megállapodást keressen és lebeszélje a szövetségeseket Budapest ostromáról, illetve az antifasiszta ellenállás egyik vezetőjeként a szövetségesek tudomására hozta a „Auschwitz-jegyzőkönyv”-et, a koncentrációs táborból megszökött rabok beszámolóját a nácik által elkövetett szörnyűségekről.

Soos Géza 1912-ben született Kőbányán, keresztyén családban. Kúriai bíró édesapja munkássága hatására választotta a jogi pályát, friss diplomásként az Igazságügyi Minisztériumban kapott állást, ahol munkájára Teleki Pál miniszterelnök is felfigyelt, így 24 évesen a titkára lett. Az SDG küldötteként 1938-ban részt vett egy eviani konferencián, ahol azzal szembesült, hogy a németországi zsidók élete veszélyben van,  a fenyegető helyzetről jelentést is írt a magyar kormány számára, amelyet itthon nem vettek elég komolyan, ezért úgy döntött, életét a menekültek és üldözöttek ügyének szenteli –  „Diplomata” fedőnéven szervezett mentőakciót, Lengyelország lerohanása után például a tömegesen Magyarországra menekülő lengyelek mentésében vett részt.

Soos Géza és az SDG

1921-ben fiatal teológusok megalapították a Soli Deo Gloria diákmozgalmat azzal a céllal, hogy megújítsák a református egyházat és hogy reményt adjanak a trianoni megrázkódtatást átélt honfitársaiknak. Az ifjúsági szervezet tagjai rendszeres bibliatanulmányozó alkalmakat szerveztek az oktatási intézményekben, valamint többnapos országos konferenciákat. Az evangelizálást mellett ruhaadománnyal, ebédeltetéssel és internátusi ösztöndíjakkal támogatták a szegény diákokat a háború után, majd a szövetség Balatonszárszón vásárolt telket, ahol a később nagyhírű konferenciáknak is helyet adó központjukat létesítették.

A nyaranta megrendezett fiú- és lánykonferenciák, vezetőképzők mellett a '30-as években igyekeztek kapcsolatot teremteni a diákság és az ország különböző társadalmi rétegei között. A közéleti konferenciák közül jelentőségében messze kiemelkedik az 1943-as, Soos Géza, az SDG főtitkára által szervezett Magyar Élet Tábor, melyen a magyar értelmiség – köztük a népi írók – hatszáz diákkal közösen nemzeti sorskérdésekről, Magyarország második világháború utáni lehetséges jövőjéről tanácskoztak. Ezen a találkozón mondta el Németh László író híres beszédét, melyben a külső körülmények ellenére is a nemzet belső függetlenségének megőrzésére buzdított.

„A keresztyénség számára azt jelentette, hogy ahol tud, segíti a bajba jutott embereket. Segített itthon a rászorulóknak és a II. világháború után a Németországban a menekülteknek, magától értetődő volt számára, hogy az üldözött zsidók mentésében is részt vesz. Még akkor is természetes volt ez számára, ha tudta, hogy az életébe kerülhet” – mondta róla Horváth Erzsébet, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltárának igazgatója. Ennek szellemében főnökével, Szent-Iványi Domokossal megalapította a németellenes Magyar Függetlenségi Mozgalmat és ellenálló sejtek hálózatát is megpróbálta kiépíteni. Az 1944. március 19-i német bevonulás után Soos és Szent-Iványi a nemzeti ellenállást a lehető legszélesebb bázisra akarták kiterjeszteni, felvették a kapcsolatot a keresztény egyházak zsidómentő misszióival és különböző zsidó szervezetekkel és Raoul Wallenberggel is együttműködött. Koncz Lajos írásából tudjuk, hogyan szabadítottak ki hadifogoly repülősöket és zsidó foglyokat az újpesti rakparton 1944 novemberében.

Soos Gézának része volt abban, hogy kidolgozzák a „sétáltató bizottság" tervét, mely szerint, ha a szidók deportálására kerülne sor, akkor két-három keresztyén fiatal azonnal megjelent volna  a csillagos házakban, és az ott lakó zsidókkal kimentek volna egy közeli térre, vagy az utcán maradtak volna egy csoportban, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen a zsidók elhurcolása. Erre már nem került sor, Horthy Miklós végül 1944 júliusában leállíttatta a deportálásokat. Soos tevékenysége kapcsán fontos elmondani, hogy a kutatást megnehezíti, hogy miután minden akciónak teljes illegalitásban kellett zajlania, ezért a mentéseknek alig van nyoma.

Soos társaival megpróbálták az „Auschwitz-jegyzőkönyv”-et Olaszországba vinni, de ott a hatóságok ellenállásába ütköztek, mire elmagyarázták a dokumentum jelentőségét, Auschwitzot már felszabadították, őket pedig az amerikai titkosszolgálat hadifogolyként tartotta „barátságos őrizetben”, de ezt követően sem kaptak engedélyt a hazatérésre. Soos Géza végül 1945 végén Svájcban tudott családjával találkozni, majd visszatért Budapestre, de a kommunista párt ellenségnek nyilvánította, útlevelét bevonták és kezdeményezték a letartóztatását. Egy egykori ellenálló társa ekkor hozta össze egy államvédelmi tiszttel, aki megszervezte, hogy másodszor is megszökhessen az országból. Soha többé nem térhetett haza, Genfben kezdett új életet, ahol elvégezte a protestáns teológia szakot, majd németországi menekülttáborokban szolgált, az oda érkező magyarok és kelet-európaiak lelkigondozását végezte.

1951-ben egy protestáns főiskola meghívására családjával az Egyesült Államokba költözött, ahol két évvel később máig tisztázatlan körülmények között autóbalesetben hunyt el. Példamutató munkásságának 2018. augusztus 25-én állítottak méltó emléket a balatonszárszói SDG konferenciaközpontban.

fotó: Kalocsai Richárd