A Nógrád megyéből származó Hajnalkát születése után nem sokkal katolikusnak keresztelték és bár életében mindig fontos szerepe volt a vallásnak, úgy érezte, nem találja a helyét az egyházban. „A katolikus misén nem éreztem jól magam, ezért nem jutottam el a bérmálkozásig – fogalmaz. – Nem azért, mert a mise rossz volt, hanem mert azt éreztem, hogy nem ott van a helyem. Puritánabb lélek vagyok, a letisztult, hosszabb igehirdetés számomra sokkal többet jelent.”  Néhány évvel ezelőtt azonban egy református istentiszteleten végre úgy érezte, hogy valóban megszólítja az ige és rájött, hogy ez a közösségi élmény hiányzik az életéből.

Mikor vőlegényével, Hajdara Tamással elhatározták, hogy egybe kelnek, már nem volt kérdéses számukra: református liturgia szerint szeretnének megesküdni. „Nem azért szerettünk volna református esküvőt, mert újra divatos templomban házasodni, hanem hogy így is kimondhassuk egymásnak az igent” – teszi hozzá. Az esküvői előkészületek közben, közel két évvel ezelőtt döntött úgy Hajdara-Herczeg Hajnalka, hogy a református egyházhoz szeretne tartozni, majd több hónapos felkészülés után tavaly áprilisban tett fogadalmat. „Éreztem az elhívást, és azt, hogy reformátusnak kell lennem” – fogalmaz.

A konfirmáció során a konfirmandusok a gyülekezet nyilvánossága előtt tesznek bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntésükről. A döntés magába foglalja a bűnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. E döntés kifejezésével a hívő betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe – az egyházba. A magyar református gyülekezetekben legtöbbször az április közepétől pünkösdig tartó időszakban, valamelyik vasárnap zajlik a konfirmáció.

Mint mondja, vágyott arra, hogy a közösséghez tartozzon és megismerve a református vallást, úgy érezte, a szíve mélyén mindig is református volt. „Amikor eldöntöttem, hogy református szeretnék lenni, teljes szívemből így is gondoltam. Akartam tartozni valahova és különleges volt, hogy erről én dönthetek, az pedig elképesztő erejű volt, hogy egy keresztyén közösség felnőttként is befogadott.”

„Számomra leginkább a magamba tekintés a fontos, amit a református istentiszteleteken tudok igazán átélni, ezért nem éreztem sem tehernek, sem nyűgnek a konfirmációt, igazán meghatva tettem fogadalmat” – emlékszik vissza, majd elmeséli azt is, hogy bár szülei és testvérei nem vallásosak, büszkén mentek el konfirmációjára. „Különleges családi ünnep volt, ugyanakkor a hitéletemnek is egy fontos állomása.”

Jelenleg férjével együtt a Külső-Üllői Úti Református Egyházközségbe járnak, itt közösséget és helyet találtak. „Nehéz megtalálni az időt a munka és a tánc mellett arra, hogy eljussunk a templomba, de végül mindig odatalálunk” – teszi hozzá Hajnalka, aki szerint pont az a konfirmáció jelentősége, hogy mindig van mit tanulni, de a közösség olyan megtartó erő, ami erre buzdít. „A konfirmációt előkészítő alkalmak arra tanítottak meg, hogy igyekezzek jó emberként, jó keresztyénként élni, nem megbántani másokat, de mindenek előtt a legjobbat kihozni a környezetemből és magamból. A törekvés jó kezdet, ez visz előre az úton.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András