„Hiszed, hogy volna olyan – amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem” – állnak Illyés Gyula jól ismert sorai a Bácskossuthfalván június 11-én felavatott emléktáblán. A helyi református gyülekezet lelkipásztora, Móricz Árpád így fogalmazott az ünnepségen: „Illyés Gyula katolikusként tette fel ezt a kérdést, melyből érezhető, hogy a reformáció ünnepe összeköt minden magyart, felekezettől függetlenül.” Mint mondta, bár az emlékév a reformáció egyházainak fontos ünnepe, de valójában minden magyaré, aki a Kárpát-medencében él. „Összeköt és összekapcsol bennünket, hiszen az elmúlt évszázadok egyetemes értékeit köszönhetjük a reformációnak, melyeket Isten hű szolgái vívtak ki” – tette hozzá.

Móricz Árpád szerint ma is idézhetnénk a reformáció korában prédikáló lelkipásztorokat, akik azt hirdették, Isten azért engedett népünkre pogány hadakat, mert elengedtük kezét és elfordultunk Tőle. „Nem azért néz szembe veszedelemmel ma is Európa, mert elengedtük az Úr kezét és letértünk ösvényéről?” – tette fel a kérdést. – Adja Isten, hogy igaz lehessen az út, amin járunk és visszatalálhassunk hozzá, hogy megáldhasson és felemelhessen bennünket” – fogalmazott.

„Megalkuvás nincsen, mert a langyosat kiköpi az Isten” – idézte Illyés Gyula versének folytatását a lelkipásztor, majd hozzátette: „Ne legyünk langyosak, hanem tegyünk Isten üdvéért, nemzetünk javáért és ezért a Kárpát-medencei hazáért, amit nekünk rajzolt a teremtő.” Az emléktábla leleplezése előtt Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke mondott hálaadó imát.

A bácskossuthfalvi reformációi ünnepséget egyidőben tartották az 54. Gyöngyösbokréta és 41. Durindó fesztivállal, mely a Délvidék legmeghatározóbb néptáncfesztiválja. „Azt a hagyományt ápolja és őrzi, amiről meggyőződésem: ez az, ami megtart minket a Kápát-medencében” – fogalmazott Móricz Árpád, aki szerint minél inkább tudatosítani kell a fiatalokban egyedülálló népi szokásainkat. Mint mondta, a közösség reformációs ünnepségét nyár elejére tervezték, melyet megerősített, mikor kiderült, hogy Bácskossuthfalva ad otthont a népművészeti rendezvénynek. „A fesztivál főszervezői kifejezetten kérték, hogy legyen program a templomban is, erre pedig örömmel rábólintottunk. Ha terveztük volna, sem állhatott volna össze tökéletesebben az ünnepség” – tette hozzá a lelkipásztor. A Gyöngyösbokréta és Durindó fesztiválra érkező fiatalok együtt vettek részt az ünnepi istentiszteleten.
Az ünnepséget és az emléktábla elkészülését az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Reformáció Emlékbizottság támogatta.

Együtt lakozni

Az ünnepi istentiszteleten Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdette az igét a bácskossuthfalvi református templomban. A dunamelléki püspök a 133. zsoltár alapján az összetartás és a testvéri közösség áldásáról beszélt.

„Tudjuk, hogy ami jó, szép és igaz, az öröktől fogva az, és az is marad” – kezdte igehirdetését a püspök. Nincs olyan helyzet, sors vagy dráma, amikor a szépség ne tudná igazán megmutatni önmagát, és nincs olyan történelmi helyzet, elmérgesedett emberi kapcsolat, amikor az igaz ne lenne igaz. „Mi vagyunk azok, akik nem vesszük észre ilyenkor, mi jó vagy mi szép, és mi nem akarunk az igazság szerint élni” – figyelmeztetett Bogárdi Szabó István.

Bár a zsoltáros csak annyi ír: „mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek”, ezt a gondolatot elmélyíti a szöveg Református Énekeskönyveben található változata, amelyben az is szerepel, hogy az együttléthez béke is kell. „Együtt lakozni, együtt lenni megkíván még valamit: békességben élni és szeretni egymást – mutatott rá a püspök. – Ennek hiányában nem működnek a kapcsolatok; olyankor alakulnak ki a kínos pillanatok, amikor mindenki az óráját nézi, várva, hogy múljon a találkozó. Az ilyen helyzetekre nem jó szó az együttlét, még kevésbé az együtt lakozás.” Ha jó együtt lenni, szép is együtt lenni – olyankor gyönyörűséges, ahogy az emberek együtt vannak, szót értenek, megosztják egymással sorsukat, bajukat, vidámságukat, hálájukat, örömüket, vagy akár keserűségüket. „Az ilyen együttlét nemcsak egy alkalom, amiről emlékeket őrzünk és amire vágyakozunk, hanem a zsoltáros az emberi élet lényegét mondja ki: együtt lenni, együtt lakozni” – tette hozzá.

Tükörként élni

„A teremtéstől kezdve azt látjuk: az élet lényege, hogy az ember társat, testvért, családot, nemzeti közösséget, életszervezeteket kapott Istentől, ahol jó neki, mert embertársaival van együtt” – emlékeztetett Bogárdi Szabó István. Csak közösségben, együttlakozásban tárul fel az emberi élet szépsége és titka. Ott nincs áldás, ahol szétfelé tart az életünk, ott nincs áldás, ahol valaki csak önmagára gondol. Mint mondta, Isten matematikája és összeadó művészete más, mint amit megszoktunk: nem külön tekint minket és az elért eredményeinket, mert az nem lenne sok. Amikor együtt vagyunk, de nem egymás tekintetét keressük, akkor nem együtt munkálkodunk. „Isten világában nincs hátat fordítás, avégre lettünk képmására teremtve, hogy Isten kegyelmét és szeretetét sugározzuk egymásnak” – mutatott rá.

A dunamelléki püspök egy Thomas Alva Edisonról szóló film részletét is példaként hozta: a film elején Edison nővére vakbélgyulladástól szenved, és a háznál kell elvégezni az életmentő műtétet. Az orvos azonban hiába kér egyre több és több petróleumlámpát, azok fényénél nem lát. Végül a kamasz Edison összeszedi a házban található tükröket, melyek megsokszorozzák a petróleumlámpák fényét, amik úgy már reflektorként ragyognak. „Csak oda küld áldást az Úr, ahol az atyafiak egymásért, együtt lakoznak” – foglalta össze gondolatait.

Akár a gyermekek

Bogárdi Szabó István az istentisztelet előtt részt vett a helyi óvódások búcsúztató alkalmán, amelyen megragadta egy kedves jelenet: mikor a gyerekek elmondták búcsúverseiket, felálltak egymás kezét fogva, hogy együtt menjenek ki áldásért, azonban az egyik gyermek keze gipszben volt, ezért úgy tűnt, társa nem tudja kézen fogni. A mellette álló mégse szeppent meg, hanem megfogta az inge szélét és úgy sétáltak ki – együtt.

„Megértettem ebből a mozdulatból, hogy az összetartozás szépségégről, jóságáról és igazságáról mennyi mindent megtanítanak nekünk, széthúzó magyaroknak ezek az óvodások” – fogalmazott a püspök. – Ha a kezét nem tudta megfogni, megfogta ingét és támogatta.” Mint mondta, lehet, hogy ezt az apró mozdulatot nem vette észre más, de valójában ez az összetartozás titka: nem kell látványosnak lennie.

Amikor azt mondja a zsoltáros, hogy jó és gyönyörűséges az atyafiak együttlakozása, nem mond titkot, nem mondja, hogy kell csinálni, csak annyit, hogy együtt kell lenni, egymásba kell kapaszkodni. „Itt nincs helye rátartiságnak vagy a »majd én megmutatom« mentalitásnak. Az atyafiak együtt lakoznak, mert jó nekik, és mert szeretik egymást” – fogalmazott a püspök, majd intést is fűzött szavaihoz: vajon Isten szeret a magyarok közé jönni? Szeretnénk, hogy közénk jöjjön és életet hozzon vagy eldobjuk magunktól ajándékait? „Ha szeretnénk Őt kérni, segítenénk másoknak és elfogadnánk a segítséget, mert az Úr oda szeret jönni, ahol elfogadják kezéből az áldás” – tette hozzá.

Mint mondta, oda küld áldást az Úr, ahol az emberarcokról dicsősége felragyog és rásugárzik a másikra. Oda, ahol azt az Istentől rendelt nagy küldetést – hogy együtt legyünk – be tudjuk tölteni. „Tanuljuk meg az óvodásoktól az életünk egyszerű mozdulatát: ha a másik keze eltört, fogjuk meg az inge szélét és együtt menjünk, imádkozzunk, dolgozzunk, keressük az áldást és őrizzük meg az életet – zárta gondolatait Bogárdi Szabó István. – Az ilyen közösségekhez odahajol, áldást és életet küld az Úr – örökké.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András