Jékely Lajos 1887. november 14-én, erdélyi református családban látta meg a napvilágot Brassóban. Száz évvel ezelőtt, 1918-ban publikált először Áprily Lajos néven. Költészetét és világlátását a teremtő Isten és a természet szeretete, emellett a politikától való mentesség jellemezte. Vallomás című versében így foglalta össze ars poeticáját:

„Viharokból kibomló új világért
csak álmom volt, nem lobbanó vitám.
Rohamra nem harsogtam riadókat
jövő-ködökbe zúgó trombitán.”

Idén a magyar kultúra napján annak járunk utána, ki is volt a költő-igazgató.

„Temetővel szemben laktunk, faluvégi házban”

A költő emlékét és életét Szák-Kocsis Katalin, a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon könyvtárostanára segít felidézni, aki évről évre bemutatja a diákoknak az egykori igazgató munkásságát.

Áprily Lajos családjával még gyermekként költözött Parajdra, és bár a településen kezdte iskoláit, végül a kolozsvári református kollégiumban végzett. 1909-ben diplomát szerzett a Kolozsvári Egyetem magyar-német tanári szakán, melynek köszönhetően a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzőjében, majd gimnáziumában lett tanár. 1911-ben megnősült, három gyermeke született, fia, Jékely Zoltán költő, műfordító lett.

1923-ban francia nyelvtanári diplomát szerzett Dijonban, majd részt vett a kolozsvári Ellenzék című folyóirat szerkesztésében. 1926-ban családjával Kolozsvárra költözött, ahol a református kollégium tanára és az Erdélyi Helikon szerkesztője lett. „Elmúlt már harminc éves, mikor megjelentek első versei. Szemérmes ember volt, mivel addigra már szerkesztőként és tanárként ismerték, nem akarta, hogy verseit a Jékely név alapján ítéljék meg – objektív kritikára vágyott” – foglalja össze Szák-Kocsis Katalin.

Áprily Lajos maga is többször elmondta, hogy az Áprily név valóságos, az esztergomi székesegyház olasz származású, Magyarországon megtelepedett építőmesterének leszármazottai viselték. A család egyik tagja a költő iskolatársa volt, aki egy ugróversenyen országos ifjúsági bajnok lett, amit Jékely Lajos őszintén tisztelt. „Amikor belecsöppentem az irodalomba, tisztán megtévesztésből, hogy a legobjektívebb kritikát hívjam ki magam ellen, álnevet kerestem: akkor felötlött ez az emlék, később pedig, hogy, hogy nem, rajtam maradt ez az Áprily név” – fogalmazott maga Jékely Lajos.

„Csak a gond kapui nyíltak vascsikordulással”

1929-ben, anyagi okok miatt kényszerült elhagyni a csodált és szeretett Erdélyt, családjával Budapestre költözött, ahol a Lónyay utcai református gimnáziumban vállalt állást. 1934-ben hívták a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatói székébe, melynek örömmel tett eleget, emellett 1938-ig a Protestáns Szemlét is szerkesztette.

„Azt, hogy e kertek közé milyen tartalom kerül, tíz esztendeig az Erdélyből áttelepült irodalmár szellemisége határozta meg. A költő Áprily személyiségének minden pozitívuma szerencsésen nyomta rá bélyegét az iskolavezető munkájára: mértéktartása, visszafogottsága magától értődőn lelt otthonra a puritán tradíciók között, alkotó nyitottsága ugyanakkor elegendő lendületet adott, hogy izgalmas, változatos, értékes iskolai világ épüljön fel e tradíciók szabadta területen belül. E világ emlékei tették legendává Áprily Lajos nevét tanítványai és tanártársai körében, akik életre szóló személyes impulzusokat kaptak a költő-igazgató magánemberi megnyilatkozásaiból is.” Arany János karnagy, a Baár-Madas Református Gimnázium későbbi igazgatójának (1995-2005) gondolatai Áprily Lajosról

Igazgatói pályája során diákok generációit tanította és vezette be az irodalom szépségeibe. Szák-Kocsis Katalin azt is elmondja, Áprily Lajos úgy tudott fegyelmezni, hogy nem emelte fel a hangját. Diákjai visszaemlékezéséből tudjuk, hogy ha valakit beküldtek hozzá, mert fecsegett órán, nem megbüntette, hanem csöndes időt adott, hogy magában gondolkozhasson. „Szívesen lettem volna a diákja, ő egyszerűen a jóra és a szépre ihlette a tanulókat – teszi hozzá a könyvtárostanár. – Az ő nyomán magam is arra törekszem, hogy beavassam az irodalom szépségeibe a gyermekeket, mert így nemcsak elolvassák a kötelező regényeket és verseket, hanem olvasó emberek lesznek.” Ez a szemlélet Áprily Lajos öröksége a mai Baár-Madas Gimnáziumban: a költő korszerű iskolai légkört és tananyagot alakított ki, neki köszönhetően már az 1930-as években érettségi tétel volt Ady Endre munkássága.

„S gond-kapuit meseszóval, dalokkal takarta”

Áprily Lajos szerette volna megmutatni tanítványainak szülőföldjét, ezért 1936 nyarán kéthetes utazást szervezett Erdélybe – melyre a résztvevő nyolc diáklány egy életen át hálával emlékezett. Különleges visszaemlékezéseikből, Hantz Lám Irén állított össze egyedülálló kötetet Erdélyi nyár Áprily Lajossal címmel.

„Már a Baár-Madas – akkor még líceum – növendéke voltam, amikor elterjedt a híre, hogy új igazgatót kapunk, Jékely-Áprilyt, aki testvériskolánkból, a Lónyaiból jön hozzánk. Minden osztályteremben lángolt az érdeklődés: „Ó! Egy költő!” – mondtuk azzal az ábrándos lelkesedéssel, ami a gyereklányoknak nem a legrosszabb jellemvonásuk. Mindenki sietett, rohant tájékozódni a leendő igazgatóról – gondolom, hirtelen felszökött az Áprily-könyvek eladási statisztikája a könyvesboltokban″ – írta róla egykori tanítványa, Nemes Nagy Ágnes.

„Nagyon szeretném, ha legalább utunk egy részét együtt tennéd meg velünk... Nem volna erdélyi lélegzésem teljes, ha nem éreznélek pár napra magam mellett...” – írta az utazás előtt Áprily Lajos Reményik Sándornak, aki elfogadta a meghívást és egy hetet együtt töltött a kirándulókkal, akik így megismerhették kettőjük különleges barátságát. Útjuk során találkozhattak Kós Károllyal, Kemény Jánossal, Szemlér Ferenccel és Tamási Áronnal is, akik mind mély barátságban voltak Áprilyval. Bár kortársai nagyra becsülték és műveit sokan szerették, a visszaemlékezésekből is kiderül, hogy a komoly sikerek – politikai elszigeteltsége miatt – elkerülték.

„Az egykori diáklányok idős korukban is vallották, hogy egész életüket meghatározta Áprily Lajos tanítási módszere és életstílusa” – teszi hozzá Szák-Kocsis Katalin. Mint mondja, még alapítványt is létrehoztak a költő-igazgató előtt tisztelegve, hogy emlékét életben tartsák, ennek köszönhetően szerveződik minden évben – a magyar kultúra napjához közel – országos szavalóverseny a református középiskolák között. „Ez szép példája annak, hogy Áprily akkor is itt él velünk, ha fizikailag már nincs jelen” – fogalmaz a könyvtárostanár.

„Szól a dal is, fénytelen és különös a dallam”

Az Erdélyben töltött nyarat követően sűrűsödni kezdtek a fellegek, először az első, majd a második bécsi döntés következtében vált érezhetővé a politikai nyomás. Ezekben az években (1938-1941) fogadták el a zsidótörvényeket is, melyek közül a harmadik már az iskolák tanulóira is vonatkozott. Ezt Áprily Lajos képtelen volt iskolájában végrehajtani, ezért lemondott. „Ő nem félt, ám hite és humanista világlátása egyszerűen lehetetlenné tette, hogy végrehajtsa a zsidótörvényeket, így nyugdíjazását kérte” – mutat rá Szák-Kocsis Katalin.

Nyugdíjazása után sokáig nem találta meg hangját, ezekben az években műfordítóként tevékenykedett. „Tulajdonképpen az elődöm, Nagyenyeden könyvtáros is volt, ezért az Anyegint és a Peer Gynt-öt csak úgy adom ki, hogy elmondom: Áprily Lajos fordította” – meséli a könyvtárostanár. Mint mondja, a háború végeztével több mint egy évtizedes hallgatás után, 1957-ben jelent meg verseskötete Ábel füstje, majd Jelentés a völgyből címmel. A visszafogott, mégis „örökké nyugalmat sugárzó” költő 1967. augusztus 6-án Budapesten, a hárshegyi szanatóriumban hunyt el.

 „Hitte, hogy a ködökön túl aranykapu vár rám”

A költő-igazgató emlékét sokféle módon ápolják egykori iskolájában, születésének 125. évfordulóján például olvasókört alapítottak, de szobor és emléktábla is hirdeti munkásságát. Miután 1989-ben az akkori kormány engedélyezte az iskola újjászervezését, azonnal megkezdődött Áprily Lajos emlékének gondozása is.

Szák-Kocsis Katalin azt is elmondja: „Voltaképp szinte minden műve a teremtő Istenre, a teremtett világ szépségeire mutat, ő egész lényben református volt, ezért természetes, hogy hálával emlékszünk rá”.

Mint mondja, néhány évtizeddel ezelőtt a gyerekek jobban ismerték Áprily Lajos nevét, ma már fel kell kelteni irányába az érdeklődést. „A nyílt napra érkezőknek minden alkalommal összeállítok egy kiállítást, melyen keresztül megismerhetik életét és verseit, és így belegondolhatnak, milyen falak közé érkeztek” – mutat rá Szák-Kocsis Katalin, aki szerint mára annyi információ veszi körül a diákokat, hogy nincs idejük olvasni, ezért alábbhagyott az irodalom iránti érdeklődés: „Ma már nincsenek példaképeik, sokszor a tisztelet is nehéz számukra, megkérdőjelezik a régi korok embereinek világát. Nekünk kell olyan példákat felmutatni, akire felnézhetnek – és Áprily Lajos mindenképpen ilyen.”

Aranykapu

(Áprily Lajos verse a Baár Madas Leánynevelő Intézetről)

Én is játsztam, énekeltem ezelőtt sok évvel,
sok kis rézcsengettyű-hangú falu-gyermekével.
Kerti gyepen, temetőben, láncba-fogva játsztam
- temetővel szemben laktunk, faluvégi házban -,
csilingelt a temetőkert, csilingelt a kertünk,
dolgos anyám csak hallgatta, ahogy énekeltünk,
ahogy a sok rézcsengettyű dalosan szavalta:
Nyitva van az - aranykapu - menjetek be - rajta.

Aranykaput dolgos anyám gyermekül se látott,
mindig sűrű fellegen át látta a világot.
Csak a sors villáma lobbant hangos csattanással,
csak a gond kapui nyíltak vascsikordulással.
Néha mégis szelídebb fény villant meg az álmán,
hitte, hogy a ködökön túl aranykapu vár rám,
s gond-kapuit meseszóval, dalokkal takarta:
Nyitva van az - aranykapu - menjetek be - rajta.

Most a dombon, Rózsadombon, aranykapu nyílik,
aranykapu ragyogása ellátszik a sírig.
Szól a dal is, fénytelen és különös a dallam,
egyetlenegy hang dalolja, mégis ide hallom.
Föld alól szól - aki mondja, elszáradt az ajka:
Nyitva van az - aranykapu - menjetek be - rajta.

Farkas Zsuzsanna, fotók: Milók Tamás