Luther Márton thüringiai parasztcsaládból származott, édesapja nem sokkal fia születése előtt érkezett Eislebenbe, ugyanis az itteni bányák jó jövedelemmel kecsegtették a város lakóit, de aztán pár hónappal később a közeli Mansfeldbe költözött tovább a család. Luther Márton 1483. november 10-én látta meg a napvilágot – a gyermeket a szülőházához közeli Péter–Pál-temp­lom­ban keresztelték meg. A templom, amelynek legutóbbi, teljes körű felújítását-átalakítását öt éve fejezték be, minden négyzetcentiméterével a keresztségről tesz tanúbizonyságot: a padló és az üvegablakok hullámzó díszítése, valamint az evangélikus templomban nem annyira megszokott, langyos vizű keresztelőmedence, amelyben a templomban álló feszület Krisztusának arca tükröződik. A templom padjai, amelyeket a környék alma-, cseresznye- és diófáiból készítettek helyi, szász-anhalti mesterek, hétszázötven fős lutheránus gyülekezetet szolgálnak a gótikus boltívek alatt. A templomfelújítás óta huszonnégy keresztelőt ünnepeltek a templomban – a legkisebb megkeresztelt kétéves volt. Hogy miért olyan fontos a keresztelés? Mi történik ott és akkor, ami az ember egész későbbi életén tovahullámzik? Maga Luther ad erre választ, aki megkísértetései között, hogy lelkét erősítse, ezt írta fel a falra a visszaemlékezések szerint: Baptisatus sum, azaz meg vagyok keresztelve.

A Taufkirchétől pár lépésnyire van Luther Márton szülőháza, amelyben ma Németország egyik legrégebbi múzeuma működik. Ugyan az eredeti szülőház az 1689-es városi tűzvész martaléka lett, 1693-ra újra felépítették, ma a világörökség része. A ma látható állandó kiállítás részletesen bemutatja a reformátor családját (Luther Mártonról, szüleiről és feleségéről is készített portrét Cranach), a korabeli bányászok életét, valamint a Luther-évfordulók gazdag emlékanyagát is. Már itt megfigyelhető, amiről a Wartburg várában látható, Luther und die Deutschen (Luther és a németek) című kiállítás egyik legdöbbenetesebb része is szól: hogy hányan és hányféleképpen használták fel a reformátor alakját saját politikai céljaik, ideológiájuk legitimálására.

Eisleben főterén büszkén magasodik a reformátor szobra – mögötte a katolikus templommal, ahol először mondtak misét a városban elhalálozott reformátorért, akit prédikációírás közben vitt el a szíve. A város külön múzeumot szentel a reformátor halálának: az intézmény utcáról is látható részén egy szív látható. A város egyik mai megélhetését a Luther-emlékhelyek jelentik, amelyek próbálják konzerválni, máig jelenlévővé tenni a reformátor munkája mellett az ő személyét is. Mégis, az ő véletlenszerű ideérkezése és innen távozása akaratlanul is másról tanúskodik: az ember átutazó voltáról ebben a kegyelemre szoruló világban.

Bagdán Zsuzsanna, fotó: zentrum-taufe-eisleben

A riport megjelent a Reformátusok Lapja 2017. szeptember 10-i számában.

Előző rész
A reformáció útján: Luther városa