Kis falvakon és zúzmarás domboldalakon keresztül kanyarog az út Viss felé. A télen is szép Bodrogzug Borsod-Abaúj-Zemplén megye igazi védett kis szigete – ahogy az az anyaotthon is, ahová tartunk. Az intézmény elhelyezkedése már önmagában beszédes: egy domb tetején áll a református templom, melyet két oldalról körbevesznek az otthon épületei.

Az édesanyák és gyermekeik legtöbbször bántalmazó kapcsolatból menekülve kerülnek a 2001 óta működő intézménybe. Bár eredetileg árvaháznak szánták a rendszerváltás utáni kárpótlásként visszakapott egykori iskolát és parókiát, végül nagyobb igény mutatkozott az átmeneti otthonra. „Az első kiskanáltól a lakószobák berendezéséig mindent mi választottunk ki. Kezdetben még az egyházmegyéhez tartoztunk, három éve pedig átkerültünk a Magyar Református Szeretetszolgálathoz, így még komolyabb figyelem jut a szakmaiságra” – foglalja össze Elek Gabriella, az anyaotthon vezetője, aki lelkipásztorként szolgál Vissen, illetve a szomszédos Kenézlőn és Zalkodon.

Egyedül nem megy

Tizenhat évvel ezelőtt huszonöt fővel kezdték meg a munkát, mára kilenc szobában harminc főt tudnak befogadni. Van, aki egy gyermekkel érkezik, de olyan is, aki négy-öt kicsit hoz magával – szinte mindig teltház van. A lehetőségre a családsegítőn, gyámhivatalon, védőnői szolgálaton, gyermekorvoson vagy akár lelkipásztoron keresztül találhatnak rá azok az anyák, akik úgy érzik, külső segítségre van szükségük. A törvény szerint mindenki egy évig maradhat, ami fél évvel meghosszabítható, azonban ez idő letelte után tovább kell menniük. „Azért vagyunk átmeneti intézmény, hogy a továbblépésben és az önállóvá válásban segítsünk. Ha ez sikerült, már nem lesz ránk szükségük – teszi hozzá az intézményvezető. – Ennek ellenére vannak, akik néhány hónap után visszatérnek korábbi kapcsolatukba és sajnos csak kevesen tudnak új életet kezdeni.”

Jelenleg 21-en élnek az otthonban, 7 anyuka és gyermekeik. A lakók között mindig van mozgás, decemberben is kiköltözött egy család – az édesanya úgy döntött, ad még egy esélyt párjának. „Akik egészséges családba születtek, tudják, ez megtartó erő. Azonban lakóinknak hiába vannak szüleik vagy testvéreik, annyira lazák a családi kapcsolataik, hogy nem tudnak közösen megoldani egy krízishelyzetet, így a mi segítségünkre van szükségük” – magyarázza Elek Gabriella.

Adjuk tovább!

„Próbáljuk kialakítani a napi rutint és úgy szervezni életünket, hogy az édesanyák minél több időt tölthessenek gyermekeikkel. Az a tapasztalatunk, hogy a kapcsolatokat kell erősíteni, mert hibásan működnek” – mutat rá Elek Gabriella. A lelkipásztor azt is fontosnak tartja, hogy folyamatosan a krisztusi szeretettel forduljanak lakóik felé, azonban ezt a mindennapok feladataiban kell először megtenni. „A templomajtó mindig nyitva áll, és bár az istentisztelet nem kötelező, sokan jönnek, mert szükségük van rá” – fogalmaz, de azt is hozzáteszi, sok édesanya hiába élt már le évtizedeket, nem tudja, milyen az, amikor valaki szeretettel fordul felé. „Akinek a lelkében nincs rend, nem tudja elfogadni a szeretetet – és így nem tudja továbbadni sem. Az is feladatunk, hogy rendet tegyünk a lelkekben és megtanítsuk őket szeretni is, ha kell” – hangsúlyozza.

Miközben beszélgetünk, véget ér a csendespihenő és gyermekzsivaj tölti be a házat. A nagyobbak még iskolában vannak, de a kicsik nagy örömmel fogadnak, különösen nagy hatást tesz rájuk fotós munkatársunk, látszik, hogy férfiakkal ritkán találkoznak. Az anyukák tartózkodóbban ugyan, de szintén kedvesen köszöntenek és megengedik, hogy bepillantsunk életükbe.

Henrietta például négy hónapja érkezett Vissre két fiával és kislányával. Élettársa elől menekülve interneten talált a lehetőségre, de lemondóan hozzáteszi: a férfi nem kereste sem őt, sem a gyermekeket. Míg megismerjük történetüket, a testvérek megmutatják plüssállataikat és játékaikat, ők is kérdezgetnek minket. Henrietta elmondja, ha letelik az egy év, szeretnék meghosszabbíttatni a tartózkodást vagy átkerülni hasonló intézménybe – de visszatérni egykori lakásukba semmiképp. Az intézményvezető elmeséli, mikor Henrietta kórházban volt és a kicsikre egy másik anyuka vigyázott, négy éves kisfia éjszaka felkelt, összepakolta a játékait és bejelentette, hogy hazamegy – a szomszéd szobába.

Lehetőség újrakezdeni

„Olyan szülő voltam, aki mindent megenged a gyerekeinek. Most ennek iszom a levét” – fogalmaz Izabella. Elmondja, egykori élettásra hosszú évekkel ezelőtt lemondott három nagyobb fiáról, akik kamaszként rászoktak a kábítószerekre. Édesanyjuk nem bántotta őket ekkor sem, nem szólt rájuk, bár elkezdtek eltűnni kisebb-nagyobb dolgok a lakásból. Kisebbik fiát pszichiátrián kezelték függősége miatt, bátyja pedig egy alkalommal baltával támadta meg testvéreit és édesanyját.

„Sokáig úgy éreztem, gondoskodnom kell róluk, mert a gyerekeim, de egy idő után már veszélybe sodorták a kicsiket és a családgondozó azt mondta, ez nem megfelelő környezet számukra. Így kerültünk ide” – eleveníti fel emlékeit, sokáig rémisztő tárgyilagossággal, ám amikor kislányáról és kisfiáról kezd beszélni, könnyek szöknek a szemébe. Mint mondja, úgy érzi, nagyobb gyermekeit összetörte és cserbenhagyta, de meg kellett hoznia ezt a döntést, mert a függőség ellen nem tudott harcolni.

Szeptember óta lakik az otthonban két kisgyermekével, sokat jelent számukra „Gabi néni határozottsága és a lelki segítség”. Büszkén mutatja meg rendezett szobájukat és gyermekei iskolában készült rajzait. Mint mondja, összetörve érkezett, de az utóbbi hónapokban megtanulta, hogy vannak szabályok, amiket majd „kint” is hasznosíthat. „Hálát adok a Jóistennek, hogy a lányom hat éve még megszülethetett és neki igazi anyja lehetek” – teszi hozzá.

Minden nap karácsony

Bár a munka sokszor nehéz és nem lesz minden édesanya történetének felhőtlen vége, Elek Gabriella és munkatársai kitartóan szolgálnak lakóik között. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – idézi Tamási Áron ismert sorát a lelkipásztor, majd hozzáteszi: „Abban a kis időben, ameddig itt vannak, az otthon melegét és a család erejét próbáljuk megismertetni velük.”

Ezzel a lelkülettel készülnek a karácsonyra is. Advent heteiben már feldíszítették a házat, szenteste pedig minden lakó átmegy majd az istentiszteletre. Mire hazatérnek, az ajándékok a fa alatt várják őket. „A karácsony az a nap, amikor mi tehetjük meg az első lépést, amikor megbocsájthatunk és amikor azok felé fordulhatunk, akik magányosak. A mi szolgálatunk 365 napos karácsony, minden nap Isten testet öltött szeretetét és az otthon melegét szeretnénk továbbadni” – vallja az intézményvezető. Mint mondja, sokszor kihívást jelentenek a negatív tapasztalatok, de szeretettel kell az elesettek felé fordulni, megmutatva, hogyan szereti Isten e világot: „Nekünk közvetíteni kell az elfogadás és befogadás lehetőségét – ami különösen fontos üzenet karácsonykor.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András