Nemrég volt fiunk szalagavató bálja. Egészen különös volt az a sok fiatalt, mind büszkén viseli a szalagját. Hatalmas ceremóniával adták ezt nekik át. Pedig az iskola általában nem sok pozitív előjelű dolgot tud adni egy kamasz fiatalnak. De a szalag, az nagyon jó! Képesek voltak órákon át ott állni, kivonulni, bevonulni. A mai társadalomban szinte már nincsenek ilyen beavató szertartások. Talán a szalagavató bál mutatja még nyomaiban azt az erőt, amit az jelent, ha egy fiatalt igazán beavatnak valamibe, méltóvá válik valaminek a viselésére, és büszkévé válik valami miatt.

Pál apostol, amikor a keresztet állítja a korintusi gyülekezet elé, egy ilyen beavatódást kér tőlük. A kereszt beavat titeket egy újfajta gondolkodásmódba. Csak akkor értitek meg, ha tapasztalatot szereztek, magatokra veszitek a keresztet, és a történetet belülről nézitek.

A keresztyénség beavatódás. A keresztről hiába beszélünk, hiába magyarázzuk, lehet, hogy az észig elhat, de aligha, hiszen az bolondság.

Az ember zsigereiben menekül onnan, ahol vereség éri, és kerül mindenfajta lelki és testi veszteséget. Teljes bolondság azt mondani, hogy mi arra építsük az életet, hogy a keresztben van a győzelem: a veszteségben, a meghalásban, abban, ahogyan egy embert ártatlanul kivégeztek! Persze hogy valaki erre kérdezheti: Ti mazochisták vagytok? Komolyan meg akartok halni? Korbácsoltatni akarod magad? El akarsz veszni? És erre nekünk azt kellene válaszolnunk erre: Nem vagyok mazochista, de ez az én utam, mert ez a Krisztus útja. Aztán gyorsan rávágja valaki: Te komolyan egy olyan Istenben hiszel, aki megölte vagy megölette a Fiát? Szerinted szerető Isten az ilyen? Szerinted neked majd jót fog akarni az, aki a saját fiáról, meg az egész világról ezt gondolta? És akkor mi mondhatjuk azt, hogy igen. Isten hatalmas és csodálatos országot hozott el, ott minden ezerszer szebben virít. Ott nem álságos szeretet van, hanem teljes önátadás. Igen, jót hozott el Isten.

Hát ez az, amit soha senki nem fog ésszel elhinni. Ez az, ami mindig botrány lesz kívül, és ami - valljuk meg, - a szívünkben is botrány. Magunkat is meg kell győznünk arról, hogy épelméjűek vagyunk, amikor erre az útra térünk.

Meg kell születnie egy nagy fordulatnak a szívünkben. Azt hiszem, azután még sokszor meg kell ennek születnie, hogy nem a földi, nem az emberi, nem az okoskodó oldalról, hanem a szívem oldaláról vizsgálom ezt a világot. Valahogy úgy, mint a Mátrix című film főhőse, aki felébred az álomból, és nem hiszi el, hogy nem igaz, amiben élt. "Hogy egy mesterségesen táplált sejthalmaz voltam eddig? Csak fogyasztottam a tápanyagot, és leadtam az energiáimat, erre kellettem?" Igen, különben a gép az úr. A gépek irányítanak mindent, és mi csak sínylődve nézzük azt, ami történik. De ahogyan a filmben, úgy a Bibliában is ott van az Ószövetség hosszú fejezeteiben az a sejtelem, hogy jön majd valaki, aki képes lesz áttörni ezt a rendszert. Jön valaki, akinek a számára mi nem hústestek leszünk csak, nem akar minket megerősíteni abban, hogy mi ilyen semmi lények vagyunk, hanem emberré tesz. Újra érző, gondolkodó, szeretni képes emberré!

Az itt az a kérdés, hogy akarunk-e felébredni? Mert csak felébredt emberek képesek arra, hogy a kereszt értelmét meglássák. Különben vállalhatatlan a jézusi út. Mintha volna egy áttetsző hártya a mi világunk és Isten világa között. Ezen nem lehet átlátni, de ha az egyszer az ember megértette, hogy a világ lényege a hártya túloldalán van, akkor másként látja a dolgot, abból a fényességből figyeli ezt a világot. De nincs más út!

Be kell kerülni a kereszt történetébe! Ez az élet lényege. Adja a Mindenható Isten, hogy ezt megértsük! Ámen.

Fekete Ágnes

A szerző áhítata elhangzott a Kossuth Rádió Református Félóra című műsorának 2017. január 11-ei adásában.