Diószegi (Diószeghy) Sámuel 1761-ban született Debrecenben. Tanulmányait az alapfoktól a felsőfokig szülővárosa Református Kollégiumában végezte, ahol 1783-tól már köztanítói minőségben az ifjabb diákokat oktatta. A következő évtől a hajdúböszörményi református iskola vezetője lett, ahol három évig tevékenykedett.
Egy fél éven át tartó kecskeméti helyettes tanári munkát követően több mint egy éven át a göttingeni egyetemen bővítette tovább matematikai, természettudományi és orvostudományi ismereteit. A külföldi tanulmányutat újabb hajdúsági munka követte: előbb Hajdúnánáson, majd Hajdúböszörményben szolgált lelkészként. A Debreceni Református Egyházmegye 1806-ban lelkészi jegyzőnek választotta meg. 1809-től a Debreceni Református Egyházmegye esperesi tisztsége mellett a Tiszántúli Református Egyházkerület jegyzői feladatait is ellátta.
Botanikai munkásságának eredményeit 1807-ben sógorával, Fazekas Mihállyal közösen megírt „Magyar füves könyvben” foglalta össze. A mű a Kárpát-medence gyógynövényeiről adott korszerű áttekintést, de nyelvészeti jelentőséggel is bírt. Diószegi ugyanebben az időben vette fel egy növényekről szóló szaklap szükségességét, amely csak halála után évtizedekkel valósult meg.
A Szatmárnémetiben 1807 szeptemberére megépült (úgynevezett láncos) református templom felszentelésén elmondott prédikációját 1808-ban nyomtatták ki, amelyet még ugyanabban az évben követett az „Erkölcsi tanítások a prédikácziókban" című, kétkötetes művének kiadása. Halála évében jelent meg az „Orvosi füvész-könyv" című munkája.
1813. augusztus 2-án hunyt el Debrecenben, emlékezetét a hálás utókor azzal is ápolja, hogy mind a „Cívis városban”, mind pedig Budapesten utcát neveztek el róla.