Luthert vitairatának megfogalmazására a Német-római birodalom területén tapasztalt, a búcsúcédula árusítással kapcsolatos visszaélések ösztönözték. Johannes Tetzel dominikánus szerzetes tevékeny résztvevője volt a német választófejedelemségek területén folytatott búcsúcédula-árusításnak, amely hivatalosan a római Szent Péter-bazilika építésének támogatását célozta. Tetzel számos helyen hirdette a következőket: „Mikor a pénz a ládikába hullik, a lélek a tűzből menten kiugrik."
Luther 95 tézise közül több kimondottan ezt a tetzeli kijelentést támadta. „Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll" – állapította meg, hozzátéve: „csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jó tetszésétől függ."
Luthert mélységesen felháborította, hogy az egyház ilyen formában használja ki tekintélyét, és szavát a Szentírás elé helyezi, holott aszerint „a bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg”. Szándékában állt X. Leó pápa figyelmét ráirányítani ezekre a visszatetsző jelenségekre (az egyik tétel szerint Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt Isten Igéjét más templomokban teljesen elnémítják), valójában azonban egyes tételei már bizonyos pápai intézkedések helyességét is kétségbe vonták – így például kérdésessé tette, vajon miért fordítanak olyan jelentős részt a búcsúcédulákból befolyt összegekből a Szent Péter bazilika építésére, komoly anyagi terhet róva ezzel a szegénységben élő népre, pedig a pápa a saját vagyonából is megtehetné ezt.
Bár maga Luther azt szerette volna, hogy vitairata az egyházon belül érjen el megtisztulást, ezzel szemben ténylegesen a német választófejedelmek és a választófejedelemségek polgárai között talált támogatókra. 1517. október 31-ét követően olyan három éven át tartó folyamat indult el, amelynek végpontját az 1521. áprilisi wormsi birodalmi gyűlés jelentette. A vele már korábban közölt pápai átkon túl, ezen a gyűlésen birodalmi átokkal sújtották Luther Mártont.
Az események felgyorsultak – Luthernek több fórumon is meg kellett jelennie, hogy megvédje tanait, amelyeket egyre határozottabb formában fejlesztett tovább – ezáltal egyre inkább szembe került a pápaság képviselőivel. (Reformátori nézeteit Isten munkájáról és az egyház működéséről többek között az Ágostai hitvallásban, a Kis kátéban és a Nagy kátéban foglalta össze, amely művek a mai napig alapvető fontosságúak az evangélikus egyházban.) Mindennek az lett a következménye, hogy nyilvánvalóvá vált a szakadás Luther, követői és a római katolikus egyház vezetése között.
Bár a 95 tétel még nem mutatta fel teljes egészében a reformáció fő tanításait – hiszen Luther akkor még elfogadta a búcsú intézményét és csak a visszaélésekkel szemben lépett fel –, már ekkor megmutatkozott az a szemlélet, amely a Szentírásnak elsőbbséget szentel és amely a protestánsok gondolkodását napjainkig meghatározza.