Mikor kicsi voltam, minden napom a jól ismert gyermeki imával kezdődött, mely a mai napig fülembe cseng: „Téged dicsér egész világ, Néked köszön a kis virág, erős vihar, kis gyenge szél, tenger, patak rólad beszél.” Ennek a versnek is köszönhető, hogy mindig úgy gondoltam a teremtett világra, mint Isten ajándékára, melyben folyamatosan felfedezhetjük Őt.

Most, a XXI. századba felnőve, figyelve a technika és az informatika folyamatos újdonságait, még mindig úgy érzem, hogy a természet az, ami valóban képes lenyűgözni az embert. Az a természet, melyben egyszerre van jelen föld és ég, víz és szárazföld, növény és állat. Melyben mindennek megvan a maga helye, ideje és melyben csodás rend uralkodik.

A Biblia üzenete mellett maga a teremtett világ az, ami arra indít, hogy leboruljunk az Úr előtt, ezért Kálvin gondolatai nyomán nekünk is érdemes azt megvizsgálnunk, hiszen amikor az éjszakai égboltra, a vizek hullámaira vagy a teremtettség bármely részére tekintünk, újra és újra megérint a végtelen.

Ahhoz, hogy valamit megérthessünk ebből a csodából, elég csak a fákra gondolni, melyek évgyűrűi a múltról mesélnek, miközben rügyeik már sejtetik az eljövendőt. Az ilyen apró csodák emlékeztetnek minket arra, mennyire különleges az élet.

Jó érezni, hogy az eső illatában, a szél zúgásában vagy akár az ősz bíbor színeiben ott van Isten gondoskodása és szeretete. Az Úr a természeten keresztül éltet és táplál bennünket, de olykor-olykor viharos erőkkel figyelmeztet, hogy erősebb az embernél. Voltaképp, bármennyire is szeretnénk, a Földet nem tudjuk uralni, csak tisztelni és szeretni, ahogy Mennyei Atyánkat.

A világ, végtelenbe tartó matematikai mintáival, az „isteni aránnyal” és megannyi varázslatos tájával, mind Teremtőjére mutat, aki ajándékul adta számunkra ezt a tökéletességet - mely még így is csupán árnyéka a valódi tökéletességnek.

Farkas Zsuzsanna

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja jubileumi rovatában.