Mióta van magyar református diaszpóra Kanadában?

A kanadai magyar reformátusok úgy tartják számon, hogy körülbelül 130 évvel ezelőtt jelent meg először szervezett gyülekezeti közösség a térségben. Az akkor Kanadába kivándorlók munkástelepeken, nagyvárosok környékén, bányavidékeken és mezőgazdasági területeken formáltak gyülekezeteket. Mára úgy alakult, hogy a református közösségek egy része a Kanadai Presbiteriánus Egyházhoz tartozik, más gyülekezetek a Kanadai Egyesült Egyház részei, mely számos protestáns felekezet részvételével alakult meg. Ugyanakkor vannak olyan gyülekezetek is, amelyek az Amerikai Magyar Református Egyházhoz tartoznak.

Milyen kapcsolatot ápol a kanadai református diaszpórával a Generális Konvent?

Jó a viszony, a június végi közös zsinaton Debrecenben fogadjuk be a kanadai magyar református közösséget a Tiszántúli Református Egyházkerületen keresztül a Magyar Református Egyház tagjai közé. Az egyház alkotmánya ugyanis kimondja, hogy mindig valamelyik Kárpát-medencei egyháztesten keresztül csatlakozhatnak az Kárpát-medencén kívüli egyházak. Kanadai testvéreink közös megegyezéssel döntöttek a belépés mellett, így a debreceni ünnepi alkalmon sor kerülhet a csatlakozásukra.

A kanadai magyar református gyülekezetek, bár három egyháztesthez tartoznak, de egy Lelkészegyesületbe és Presbiteri Szövetségbe tömörültek, ez a két szervezet egyesült Kanadai Magyar Református Lelkész és Presbiteri Szövetség néven. A három egyháztest közül a kanadai presbiteriánusokhoz tartozó csoport a legnagyobb.
A június eleji reformációi ünnepséget a Kanadai Magyar Református Lelkész és Presbiteri Szövetség szervezte, a konferenciára huszonnégy lelkipásztor vezetésével több mint háromszáz magyar érkezett a világ minden tájáról, többek között Ausztráliából, az Egyesült Államokból és Erdélyből is.

Ezek alapján látszik, mennyire fontos számukra, hogy a Magyar Református Egyházhoz tartozzanak.

Több szempontból is fontos. Egyrészt meglévő gyülekezeteikben magyarul, magyar református liturgia szerint zajlik az istentisztelet, emellett jobbára Magyarországon, illetve Erdélyben végzett lelkipásztorok szolgálnak. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a református közösségek rajtunk keresztül keresnek és kérnek lekészeket.  A kint élő magyar reformátusok – az új nemzedék, akik 15-20 éve mentek ki – számon tarják az itthoni gyülekezeteket és a kapcsolataikat, így van egy élő közösségünk.

Mit tapasztalt a kint töltött idő alatt, mit jelent a kanadai reformátusok számára a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója?

A reformációi ünnepségsorozat előkészítése közben is azt tapasztaltuk, hogy a reformáció elsősorban európai ügy, végtére is Németországból indult és a 16. században Európában terjedt el. Amerikában – beleértve az Amerikai Egyesült Államokat és Kanadát is – megemlékeznek majd ősszel kisebb-nagyobb ünnepségekkel, de az a fajta megemlékezés-sorozat, amit Magyarországon, Németországban vagy akár Svájcban látunk, nem jellemző. Ebből következtethettünk volna arra, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában egyáltalán nem fontos a megemlékezés, de inkább azt mondanám, hogy nem tudják a történelmi szálakat – például Kanadában – ötszáz évre visszavezetni. Ez érthető, a térségben nem volt más akkoriban, mint indián élet és – kultúra. Nem találunk ötszáz éves templomot, 16. századi hitvitázó irodalmat, de nem volt torontói zsinat vagy New York-i hitvallás sem, ezért a történelmi visszacsatolás számukra csak úgy lehetséges, ha visszatekintenek Európára. Azonban ez a fajta történelemi tudat már elhalványodott, és ma már az sem jellemző, hogy tömegével érkeznének bevándorlók Európából a kontinensre. Ebből adódóan nem tartják szükségesnek, hogy egy évig tartó rendezvénysorozattal emlékezzenek a reformáció kezdetére, ugyanakkor a magyar reformátusok számára mégiscsak fontos az ünnep – mint a találkozó mutatja, amelyen mi is részt vehettünk.

Milyen volt maga a találkozó?

Ezen a háromnapos konferencián a reformáció nagy tételeiről beszélhettünk, sok lelkész érkezett Kanadából és az Egyesült Államokból is. Az istentisztelet napján több száz kilométerről látogattak el buszokkal mindazok, akik együtt szerettek volna emlékezni. A kint élő reformátusok számára fontos az emlékezés és az ünneplés, amelyhez csatlakoztak a helyi evangélikusok és Torontóból a baptista közösség is. A magyar protestánsok együtt ünnepeltek. Érthető okokból nincs olyan összeszervező erő, mint Európában, ezért különös egymás mellett állás volt, hogy a reformáció megünneplésében látszólag közömbös Kanadában a magyar reformátusok szerveztek találkozót.

A találkozó fontos célkitűzése volt egyházaink szabadságszeretetének és önállóságának megünneplése. Hogy valósult ez meg az alkalmon?

A reformáció kezdete óta fontos hívószó az egyház külső szabadsága, erre nézve az Egyesült Államokban és Kanadában sokkal erősebbek a hagyományok és szokások – ezt fontosnak is tartják időről időre elmondani. Azonban azt is bele kell érteni ebbe a célkitűzésbe, hogy mi, Kárpát-medenceiek csak alig húsz éve élvezzük ezt a fajta szabadságot. A rendszerváltás előtt ilyenfajta találkozó, együttlét és emlékezés bármi kapcsán teljességgel lehetetlen lett volna. Ezért miközben újra meg újra fontosnak tartottuk kimondani, hogy külső életünkben szabadoknak kell lennünk, aközben hálát is adtunk, hogy ezt a szabadságot már megkaptuk.

A múlt szerdai kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott: „mindenekelőtt az evangéliumi igehirdetésben kell megújulnunk”. Hogyan tudnak az evangélium hirdetésében megújulni a református közösségek szerte a világon?

Az evangéliumot kell hirdetni. Isten szeretetének jó hírét, ami nemcsak egy szép és kedves üzenet, nem egy csinos karácsonyi lap vagy néhány szeretetteljes gesztus, hanem életváltoztató hatalom és erő. Amikor a kinti gyülekezetek azt keresik és vizsgálják nehéz helyzetben, hogy tudnák a maguk közösségi életét megeleveníteni és megújítani, felvetődik a kérdés: miért járnak templomba? Miért fontos egy kanadai magyar reformátusnak, hogy akár 70-80 kilométert autózzon vasárnaponként, és így érje el a hozzá legközelebb eső református közösséget? Miért fontos, hogy alkalmaikon magyarul szóljon az igehirdetés? Ha ezek „ősokát” nézzük meg, mindig az evangéliumhoz jutunk el: az evangélium hirdetése létesíti az egyházat, azért, hogy az egyház hirdesse az evangéliumot.

Miben és hogyan segíthetünk a kanadai reformátusoknak a továbbiakban?

Sok fontos kérést és kérdést vetettek föl ottlétünk alatt, az egyik kiemelt kérésük, hogy a most Kanadába kiutazó munkavállalókról, ott letelepedőkről próbáljunk meg a kinti közösségeknek tájékoztatást adni, hogy majd hívogathassák őket a közösségbe. Nehéz feladat, igyekezni fogunk, de sokszor magunk se tudjuk, ki megy el és hova. Mindenképp fontosnak tartjuk azt, hogy a közösségi médiában, mely ma már világméretű és sokak számára elérhető, tájékoztatást adjunk, merre vannak kanadai gyülekezetek. Azonban a legfontosabb mégis, hogy amikor módunk és lehetőségünk van rá, legyünk együtt. Ezért örülünk, hogy a Magyar Református Egyház tagjaivá lesznek és örülünk, hogy a Magyar Diaszpóra Tanács észak-amerikai képviselője egy magyar lelkipásztor, a Torontóban szolgáló Vass Zoltán. Emellett az is örömteli, hogy megkezdődik a kanadai diaszpóra múltjának tudatos és módszeres feldolgozása. Ez sok apró dolog, de ebből következik az, hogy nemcsak tudunk egymásról, hanem kapcsolatban is vagyunk. Mert egy dolog tudni, hogy a testvérem valahol messze él, és egészen más dolog, ha eleven kapcsolatban állunk egymással.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András