Huszár Gál (1512?-1575) izgalmas figurája múltunknak. Mosonmagyaróvártól Komáromon át Kassáig számos helyen, még Nagyszombatban is terjesztette a reformáció tanait – ma úgy mondanánk: evangelizált. Nyomdászként is számon tartják, ő fektette le a debreceni könyvnyomtatás alapjait. Hogy ő fordította-e elsőként magyarra a Heidelbergi Kátét, az a mai napig vitatott, ahogy évszázadokig találgatták azt is, tényleg létezett-e, s ha igen, neki tulajdonítható-e első magyar nyelvű kottás énekeskönyvünk.

Újfalvi Imre még láthatta, mert saját, 1602-es énekeskönyve előszavában említette Huszár kiadványát, sokáig azonban úgy tűnt, végleg elveszett. Hittek is meg nem is a létezésében, míg 1975-ben Stuttgartban elő nem került egy példánya. Mint kiderült, Huszár Pál százöt dicséretet és zsoltárt gyűjtött össze és adott ki 1560-ban azzal a céllal, hogy akik könyvét forgatják, megtérjenek Istenhez. Gyűjteményét tisztelete jeléül – a fent idézett szavakkal – szolgatársának, Mélius Juhász Péternek ajánlotta.

A megkerült énekeskönyv előszavából válnak világossá a XVI. századi protestáns nyomdász-prédikátor motivációi: „minekünk híven el kell járnunk a mi hivatalunkban, (…) hogy amennyire lehet az isteni bölcsességnek és dicséretnek emberek között való bővelkedéseknek mi miattuk semmi kisebbülése ne legyen”. Megértette azt, hogy Isten az emberekre bízta örömüzenetének terjesztését, meglátta ebben a saját felelősségét, s az egész életét ennek a küldetésnek szentelte. Élt az új technikában rejlő lehetőségekkel, s a könyvnyomtatást is az evangelizáció szolgálatába állította. Énekeskönyvét évszázadokig nem lapozta fel senki, hite és munkája gyümölcse azonban mi vagyunk. Most rajtunk a sor, hogy éljünk a lehetőségeinkkel, s elvessük a magot, a többit pedig, ahogy Huszár Gál írta: „Szent Pálként az Istenre hagyjuk”.

Feke György

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja jubileumi rovatában.