Szász-Anhaltból Türingia tartományi központja felé vesszük az irányt, hogy a belváros szűk utcáin eljussunk a valamikor szebb napokat látott Ágoston-rendi kolostor közelébe. Ez utóbbi fanyar megjegyzés nem az épületegyüttes állapotára vonatkozik, hiszen a kolostor templomának csodálatos üvegablakait 2013-ban újították fel, gyülekezetük azonban nincs – a templomtér, ahol annak idején Luther Márton szerzetesi fogadalmat tett, mostanában leginkább csak konferenciák vagy imaalkalmak helyszíne.
Luther Márton 1501-ben kezdte meg tanulmányait az erfurti egyetemen, és 1505-ben kopogtatott be a kolostor kapuján, mert egy szörnyű viharban megértette, hogy Istennek kell szentelnie az életét. Nem tudni, miért pont a szigorú Ágoston-rendieket választotta az ígéretes tehetségű jogászhallgató – a rendbe a felvételi követelmény az volt, hogy tudja olvasni a Bibliát.
Szerzetesi szigor
A noviciátus egy évig és egy napig tartott, hét ima és két étkezés volt az újoncok napirendje – ebben az évben még ki-ki meggondolhatta, tényleg erre a szigorú életre vágyik-e, mert felszentelés után nem sok út vezetett vissza a világba. Ha valaki ma a szomszédos házak tetőteréből bekukucskál a kolostor udvarára, a kedves, muskátlikkal ékes vendégház alig-alig emlékeztet a valaha oly szigorú kolostorra, ahol büntetésből koldulni küldték azt, aki elbóbiskolta a cellájában a napi imádságot. Luther vendégszobája az első emeleten volt – a példás életű ifjút 1507-ben szentelték pappá. Türingia legnagyobb Ágoston-rendi kolostorában közel ötven szerzetes élt együtt – ahol ma fű nő az udvarban, ott volt valaha a temető.
Elveszett közösség
A kolostor temploma hétszáz éves – egyszerre megrendítő emlékhelye a reformációnak és mementója egy elhalt közösségnek. Luther Márton 1508-ban költözött innen Wittenbergbe. 1522-ben tizenöt szerzetes kilépett a rendből a lutheri tanok hatására, 1525-ben a város nagy része csatlakozott a reformációhoz, és a templom a lutheránusokhoz került. Soha többé nem tették be ide Ágoston-rendiek a lábukat, nem volt több csendes mise, és nem tisztelték többé a szenteket sem. A templom gótikus részeit a reformált hitűek elpusztították, és megtiltották a megmaradt szerzeteseknek, hogy novíciusokat vegyenek fel. Aki akart, maradhatott, de nem volt utánpótlás, így a rend 1566-ban kihalt Erfurtban.
Hamvakból élet
Hogy mégis miért megrendítő emlékhelye ez a templom a reformációnak, azt a főoltár feletti üvegablakok, illetve az oltár előtti sírkő magyarázza meg. A templom legidősebb üvegablakai, amelyek Augustinus életének jeleneteit ábrázolják, a 14. századból maradtak fenn. Az üvegablakokon vissza-visszatérő körök az örökkévalóság, a háromszögek a Szentháromság és az ég, a négyzetek a négy evangélista és a föld jelképei – mellettük Mária, Erzsébet, Krisztus megkorbácsolása és a háromkirályok tűnnek fel. Egyedülállóak a hétszer ismétlődő oroszlános papagájablakok is – az oroszlán itt Jézus Krisztusra, Júda oroszlánjára utal. Ugyancsak itt tűnik fel az a rózsa, amelyet ma Luther-rózsaként ismerünk – sokat láthatta Luther 1505 és 1511 között ezt a motívumot, amelyet később családi címerébe illesztett.
Az üvegablakok alatt, a valamikori főoltár előtt nyugszik az 1428-ban elhunyt Johannes Zachariae prior, teológiai professzor, aki részt vett 1415-ben a konstanzi zsinaton, találkozott Husz Jánossal, de nem vallotta meg nyilvánosan, hogy egyetért a reformátor tanaival. Megrázó belegondolni, hogy az ő sírjára borulva tett szerzetesi fogadalmat Luther Márton, aki száz évvel Husz János megégetése után lángba borította a világot tanaival. Vajon tudhatta, sejthette, hogy elődje is már azon az úton járt, amelyre ő maga is rálépett ötszáz évvel ezelőtt?
szöveg és fotó: Bagdán Zsuzsanna, borítókép: erfurt-tourismus.de
A riport megjelent a Reformátusok Lapja 2017. szeptember 17-i számában.
Előző részek
A reformáció útján: Luther városa
Átutazóban Eislebenben