Rimaszombat városa csaknem ötszáz éve az elsők között fogadta be a protestantizmust, alig száz évvel később lelkészeit a vésztörvényszék elé idézték, gyülekezeteit a gyászévtizedben felszámolta a hatalom. Azonban az itt élő protestánsok nem hátráltak meg, újjáépítették közösségeiket és őrizték a reformáció hagyományait. A város lelkipásztora, Pálóczi Czinke István a trianoni döntés után a felvidéki reformátusság első püspöke lett, így lett a település püspöki székhellyé. Erre a szellemi és lelki örökségre büszkén Rimaszombatban tartják a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház központi reformációi ünnepségét november 17-én.

Isten megtartó keze

Az 1671 és 1681 közötti gyászévtizedre emlékezve avatják fel a város gályarab emlékművét, mely a Tompa Mihály Református Gimnázium előtt áll. A történelmi Magyarország területéről a legtöbben Gömörből jutottak gályarabságba, a Gáspár Péter alkotta szoborcsoport 41 református és 18 evangélikus lelkésznek állít emléket.

„Mi itt csak Istennek voltunk eszközei, Istennek adjatok hálát” – idézi Hanfenscher Károly miniszteri biztos a gályarabokat kiszabadító Michiel de Ruyter admirális szavait. Mint mondja, a holland tengerész az egykori református és evangélikus rabokat arra is figyelmeztette, eltapossa őket az ellenség, ha egyetértés helyett versengenek egymással – ez pedig üzenet a ma protestánsainak is.

„Ma vallásszabadság van, hitünket szabadon felvállalhatjuk, de fontos, hogy emlékezzünk a meghurcolt gályarabokra, kitartásukból, hűségükből erőt meríthetünk egy másfajta módon veszélyezettet világban” – teszi hozzá a miniszteri biztos. Hafenscher Károly arra is felhívja a figyelmet: „sose feledjük azt a lenyúló, szabadító, megtartó isteni kezet, amit ez az emlékmű is elénk hoz.”

Utat mutató csillag

Rimaszombat Felvidék magyarlakta területeinek közepén fekszik, így folyamatosan adta magát a gondolat, hogy konferenciákra és találkozásokra a városban kerüljön sor. A magyar kormány anyagi forrást biztosított, hogy az ezzel kapcsolatos álmok valóra válhassanak és mostanra felépülhetett a Csillagház elnevezésű református központ. „Csillagház lett a neve, mert a csillag mindig utat mutat a hívő embernek. Nemcsak infrastrukturális hátteret szeretnénk biztosítani programokhoz, hanem csillagtúrák formájában a szabadidő eltöltésének lehetőségét is” – magyarázza Molnár Sándor, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főtanácsosa.

Kérdésünkre azt is elmondja, hogy a beruházás 2016 tavaszán kezdődött, de mivel bronzkori leleteket találtak a területen, így csak fél évvel később folytathatták az építkezést. A komplexum 14 hónap alatt készült el és két részből áll: felújították az egykori Samarjay házat, mely régebben Samarjay János egyházi gondnok tulajdona volt, és hozzáépítették az új épületrészt, melyben konferenciatermeket, étkezőt és ötven szálláshelyet is kialakítottak. „A rimaszombati egyházközség számára kihívást és felelősséget jelent az épületegyüttes, melyet a közegyház javára ajánlott fel, így reményeink szerint szolgálni fogja az egész régiót” – teszi hozzá a főtanácsos, aki egyben a helyi gyülekezet lelkésze is.

A rimaszombati Csillagház, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház konferencia-központja egy olyan kulturális komplexum, melyben a konferenciaterem ugyanúgy megtalálható, mint a tanácsterem, irodák, étkező valamint 24 vendégszoba, ami a városba érkezőket hivatott majd elszállásolni.

A hazaszeretet szimbóluma

Mint megtudjuk, a komplexum ötlete és elnevezése is B. Kovács István gyűjteményi igazgatótól származik, aki hosszú évek óta szeretett volna olyan otthont egyházának, ahol zsinatokat és konferenciákat tarthatnak. Bár közel húsz évnek kellett eltelnie az ötlet megfogalmazása és megvalósítása között, végre egy valódi református központ jöhetett létre, ahol egy épületben lehetnek a felvidéki református egyház Tudományos Gyűjteményei és a majdani zsinatok. Bár a gyűjtemények 2005 óta az egykori Samarjay házban kaptak helyet, a felújított épület megerősíti a múzeum, a levéltár és a könyvtár intézményi hátterét is. A Csillagházban ebben a szellemiségben nyílnak majd kiállítások, melyeken bemutatják a felvidéki református egyházművészetet.

Az elsők között megnyitott kiállítás Tompa Mihály születésének kétszázadik évfordulója alkalmából állít emléket a rimaszombati költő-lelkipásztor munkásságának. „Tompa Mihály a mienk, vállaltuk, vállaljuk, vállalni fogjuk, szeretnénk, ha mások is részesülnének abban az érzéseben, amiben mi” – fogalmaz B. Kovács István. Mint mondja, szomorúan fogadta, hogy az évben Arany János mellett jószerivel meg sem említették Tompa Mihályt, aki a felvidéki magyaroknak nemcsak költőként, hanem emberként is fontos, a közösségnek hosszú ideje erőt ad.

„Ha Tompa egyediségét széles körben megismerhetné a magyarság, sokat jelenthetne számukra” – teszi hozzá a gyűjteményi igazgató. Az évben megjelentettek egy költőről szóló breviáriumot, melyben közreadták Arany János és Tompa Mihály levelezését – ezek eddig csak kritikai kiadásban jelentek meg. „Nekünk ő a kitartás és hazaszeretet szimbóluma, ez elegendő ok arra, hogy ne csak 2017-ben, hanem 2018-ban, halálának százötvenedik évfordulóján és az utána következő években is felmutassuk Tompa Mihályt” – magyarázza B. Kovács István.

Kegyelmi pillanat

Az ünnepi istentiszteleten felszentelt új felvidéki református lelkészek különleges ajándékként élik meg, hogy a reformáció ötszázadik évfordulóján tehettek fogadalmat. Kérdésünkre Mátyás Éva elmondja: Isten kegyelmét látja ebben. „Különös és csodás erő, amit az elinduláshoz kaptunk és az, hogy ennyire sok ember előtt történhetett mindez. Kegyelem és erő, amit ma átéltünk” – foglalja össze.

Hasonlóan érez Takács Klaudia is. Mint mondja, a lelkészszentelés érzését nem tudja szavakba önteni, hiszen örömöt, kihívást és áldott terhet is jelent. „Kegyelmi pillanat, hogy az ötszázadik évfordulón szenteltek lelkésszé, de ez nagyobb felelősséget is ró ránk – teszi hozzá. – Tudom, hogy nem vagyok egyedül, a Jóistentől kapott áldásokra, vezetésre rábízva magam reménykedem abban, hogy neki megfelelve helyt tudok állni mindebben.”

Elindult valami

„Sokat jelent számomra, hogy szeptember végén mi utaztunk Kolozsvárra, most pedig erdélyi testvérink jöttek el, hogy együtt ünnepeljünk. Ennek az évnek fontos üzenete, hogy megmutassuk és tovább vigyük összetartó egységünket” – válaszol Fekete Vince, a felvidéki református egyház főgondnoka arra a kérdésre, mit jelent számára az ünnepség. Szerinte Felvidéken és szerte a Kárpát-medencében fel kell vállanunk és hitelesen kell képviselnünk keresztyénségünket, ebben is segítséget nyújt a közös ünnepség.

„Azt mondhatom, tíz centiméterrel a föld felett járok, hogy elkészülhetett a Csillagház és együtt ünnepelhetünk a mai napon” – az ünnepség végén a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökével beszélgetünk. Fazekas László szerint az emlékév fontos alkalom volt, melynek köszönhetően az emberekben megmozdult valami, ezért kutatják a múltat és a reformáció örökségét, az értékeket, melyeket tovább kell vinni.  „Ezen a kerek évfordulón mi, a 21. század keresztyénei próbáltuk láthatóvá tenni az egyházunkat” – fogalmaz, de azt is elmondja, hálás, mert ez a törekvés sikeres volt, sokan találkozhattak az egyházzal az év folyamán. „Európa-szerte, de itt, a Kárpát-medencében is elindult egy folyamat, melyben érzékelhető a vágy és óhaj az alapokhoz való visszatérésre – mutat rá Fazekas László. – Ha ebben tovább tudunk lépni, az nagyon örvendetes lesz.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Bach Máté, Szarvas László
videó: Mikos Tamás, Szarvas László (reformata.sk)

Galéria