Jane Mathison Haining 1897. június 6-án született a dél-skóciai Dunscore-ban. Kisgyermekként elveszítette édesanyját, a nehéz körülmények ellenére mégis taníttatni tudta édesapja. Buzgó keresztyénként élt, a református Skót Egyház tagjaként munkája mellett egyházi szolgálatot is vállalt, sok éven át tanított gyülekezete vasárnapi iskolájában. Már harmincéves volt, amikor úgy döntött, polgári foglalkozását, cérnagyári munkáját feladva missziói munkát vállal. Egy előadás hatására választotta az egyházában hagyományosan erős zsidómissziót, és végül 1932-ben érkezett Budapestre, ahol akkor már közel száz éve végeztek jószolgálatot a skótok.
Akkoriban a hatodik kerületi Vörösmarty utcában működő misszió fő tevékenysége az elemi és polgári leányiskola fenntartása volt. A nagyon jó nevű iskola épületében működött egy leánynevelő intézet, ennek lett az igazgatónője Jane Haining. Bár harmincötévesen került Magyarországra, minden helyismeret és nyelvtudás nélkül, egy év alatt folyékonyan megtanult magyarul. A leánynevelő intézetben – ahogy az iskolában is – a tanulók többsége zsidó volt, de a misszió természetesen nem erőszakos térítést végzett (erre alkalma sem volt), hanem meg akarta mutatni a keresztyén életet a zsidó gyermekeknek és egyúttal a velük szembeni toleranciára is nevelt. Az intézetben nehéz sorsú lányok, árvák is éltek, akik számára a skót nő az anyaszerepet töltötte be.
Jane Haining megszerette az országot, a várost és küldetését, olyannyira, hogy sem a háború kitörésekor (amikor elképesztő nehézségek árán jutott el Budapestre skóciai nyaralásából), sem 1940-ben, a skót lelkész hazahívásakor nem tért vissza szülőföldjére. Egyháza többször hazahívta őt is, de Haining kitartott az egyre inkább a társadalom szélére taszított zsidó gyermekei mellett. “Ha ezeknek a gyerekeknek szükségük volt rám, amikor sütött rájuk a nap, mennyivel inkább számíthatnak rám a sötétség napjaiban?” - írta elöljáróinak.
A háborús helyzet súlyosbodása sem tántorította el, és nem érzékelte, mekkora veszély rá nézve az 1944. márciusában bekövetkezett német megszállás. Végül egy kirúgott munkatársa jelentette fel és 1944. április 4-én hurcolták el a Vörösmarty utcából. Állítólag kémkedett, végül olyan vádakat fogalmaztak meg ellene, hogy zsidók között élt, túl sok brittel találkozott, hallgatta a BBC-t és sírt, amikor felvarrta neveltjeire a sárga csillagot. Letartóztatása utáni sorsáról keveset tudunk pontosan: előbb a Gestapo Szabadság-hegyi helyi főhadiszállására vitték, majd Kistarcsára került, végül májusban Auschwitzba deportálták. Az is biztos, hogy kiszabadítására több sikertelen kísérletet tettek a református egyházi vezetők és a svájci diplomaták is. Feltehetően augusztus 16-án vesztette életét. Embermentő társaihoz hasonlóan 2010 óta az ő nevét is a budapesti rakpart egyik szakasza viseli.
A háború során nagyon sok zsidónak és magyarnak is menedéket nyújtó skót misszió épülete jelentős bombakárokat szenvedett, adományokból azonban sikerült újjáépíteni az iskola épületét. Mire ez végbement, államosították az intézményt. A mártírhalált halt misszionáriusnő emlékét azóta is őrzik a Vörösmarty utcában. Az iskola napjainkban, bár nem egyházi keretek között működik, de magáénak vallja, amit a skót misszió jelszava – How to do good? – kifejez: hogyan tegyünk jót?