Ez alkalommal a Rima völgyének határáig utazunk, ahol a hegy lábától egészen a Sajóig húzódó Gömörhorka gyülekezetét szeretnénk megismerni. Dombokra felfutó utcákon keresztül jutunk el a parókiáig, melyhez rendezett kert, apró veteményes és egy békés hovawart kutya tartozik, verandájától pedig rálátni az egész falura – így a templomra is. Ebben a festői környezetben szolgál lelkészként immár hét éve Szaszák Malvina, aki szélesre tárt ajtókkal fogad bennünket. „Sokszor nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy megérezzük a Mindenható jelenlétét: én például ezen a teraszon szeretek reggelente olvasni és kávét inni, ilyenkor olyannak látom a világot, amilyennek Isten megteremtette” – hangzik el a mondat, ami tökéletesen le is írja a régió hangulatát.

Annyival is „többen legyenek”

„Egyszer egy ismerősöm azt mondta, kemény ez a föld, nehéz megművelni. Ugyanez igaz az emberekre is, akik bár zárkózottak, mégis azt látom, hogy ott van bennünk a szeretet és a nyitottság” – foglalja össze Szaszák Malvina a településre jellemző kettősséget. Hamar kiderül ennek oka is: a lakosság mindennapjait sok tekintetben a helyi gyár határozza meg és az is sokat elmond, hogy régebben kis Moszkvának nevezték a falut. Mára az 1350 fős közösség egyre kevertebb összetételű, nem kifejezetten falusi tradíciót hordoz a gyülekezet sem.

A reformátusok száma gyermekekkel együtt száznyolcvan fő, de mivel csak református templom van, így evangélikusok és katolikusok is látogatják az istentiszteletet. „Tizenhárom éves zempléni szolgálat után érkeztem ide, a nagyobb gyülekezet új lendületet adott és bár sokáig bizonytalan voltam, hogy jól döntöttem-e, amikor váltottam, az eltelt idő ebben erősít meg” – teszi hozzá a lelkipásztor.

Szaszák Malvina lelkészcsaládból származik, kedveli az extrém sportokat, korábban ejtőernyős ugrásra is vállalkozott, a költözés mégis új kihívások elé állította: a nagyobb gyülekezet valójában nem egy közösséget jelent, hanem a lekenyei, a csoltói és a beretkei leányegyházközségeket, illetve Gömörpanyit és Melléte szórvány gyülekezeteit, melyeknek egyedül ő a lelkipásztora. Bár a Horkához tartozó közösségek nagyon aprók és nincs minden héten istentisztelet, a hívek lelkesen látogatják az alkalmakat. „Közülük is kiemelkednek a lekenyeiek, ott három felekezet él együtt, akik büszkén járnak egymás istentiszteleteire, hogy annyival is »többen legyenek« egyszerre” – foglalja össze a lelkésznő.

 Megtesznek mindent, ami lehetséges

A gömörhorkai gyülekezet átlagéletkora 68 év körül van, de az ünnepi alkalmakon mindig sok a gyerek. Az ifjúság fontos szerepet játszik a közösség életében, ezért minden évben kiemelt esemény a gyermektábor – melyen ebben az évben ötvenöten vettek részt. „Ide felekezeti hovatartozástól függetlenül várunk mindenkit, ez egy jó lehetőség, hogy bemutassuk a gyülekezetet és hirdessük Isten Igéjét. Az ilyen és ehhez hasonló programokon a presbiterekkel igyekszünk megtenni minden tőlünk telhetőt és tudjuk, hogy Isten is munkálkodik– magyarázza Szaszák Malvina.

A gyülekezet minden évben részt vesz a Szeretethídon, Templomok éjszakáját is szervezett és nyitott az új dolgokra, valamint igyekszik megőrizni ősei örökségét. „Figyelünk arra, hogy ezeken a programokon találkozzanak a különböző generációk, így kovácsolódhat valódi közösség” – mondja a lelkipásztor. A kapcsolatok építésére jó lehetőség, hogy az idei év a családok éve – erről vasárnaponként az ige tükrében hallhatnak a gyülekezeti tagok: Ézsau és Jákób, Noé és családja vagy akár Ruth és Naomi történetén keresztül ismerkedhettek meg eddig a szerteágazó családi kapcsolatokkal – melyekhez a Biblia ma is érvényes útmutatást ad.

Nem kérdés, hogy tovább viszik a hagyományt

Beszélgetés közben keskeny utcákon sétálunk át a templomhoz, melynek előterében egy tabló hirdeti, hogyan telnek a gyülekezet hétköznapjai. „A kulturális életet nem mindig vállalja fel a falu, így a templom ennek színtereként is működik, itt emlékezünk meg például nemzeti ünnepeinkről” – magyarázza Szaszák Malvina.

Tavaly, a reformáció emlékévében különleges módon kapcsolódott össze a kultúra és a vallás, egy gyülekezettörténeti kiállításnak köszönhetően sokan megtanulhatták, hogy a településen már az 1550-es évektől tevékenykedett prédikátor. Bár később anyagi problémák miatt nem tudták fizetni a lelkipásztort és így a szomszédos Pelsőc leányegyházközségévé váltak, kitartó munkával végül visszaszerezték gyülekezeti függetlenségüket. Ez a kitartás annyira megmaradt a helyi reformátusokban, hogy a türelmi rendelet elfogadása után fél év alatt felépítették templomukat: az épület immár 230 éves, a parókia pedig, ahol beszélgetésünket kezdtük, csak tíz évvel fiatalabb. A gyülekezethez korábban iskola is tartozott, de ezt az előző rendszerben államosították és nem is került vissza az egyházhoz.

„Ez az épület nem műemlék templom, de az a tapasztalatom, hogy így egyszerűbb elvégezni a felújítási munkálatokat” – emlékeztet a lelkipásztor, a gondos renoválás pedig látszik a falakon és a padokon is. A mennyezetet itt is aranyló csillagok díszítik, ahogy annyi református templomban szerte a Kárpát-medencében. De nemcsak ez a közös ezekben a gyülekezetekben: azt is megtudjuk, hogy a gömörhorkához tartozó kisgyülekezetek tavaly ősszel együtt utaztak Budapestre a központi reformációi ünnepségre. „Érdekesség, hogy vannak gyülekezeti feljegyzések arról, miként zajlott az ünneplés 1918-ban. Megindító látni, hogy ezt egy elveszített háború után is fontosnak tartották eleink” – meséli Szaszák Malvina. Ezek után nem kérdés, hogy a közösség tovább viszi ezt a hagyományt.

Kizárjuk magunkat a mennyből?

A lelkipásztor úgy tekint gyülekezetére, mint egy családra, melyben már látott mélységeket és magasságokat is. „Jó lenne, ha igazán tudnánk egymás terhét hordozni, szomorú lennék, ha csupán külsőségekben érnénk el változást – fogalmaz. Azt is hozzáteszi, sokszor keményen hirdeti az igét, de csak ezen az úton érdemes járni. „Többször felhívtam már a figyelmet arra, hogy a gyermekeket a halálra neveljük, amikor kényelmes életmódot biztosítunk nekik, de nem beszélünk az igéről. Ha túl komfortosan rendezkedünk be a földi életre, kizárjuk magunkat az öröklétből” – figyelmeztet. Mint mondja, a gyülekezeti tagok közül többen igyekeznek életüket az igéhez igazítani – és ezt nagyon jó látni.

„Bár sok időt elvisz egy felújítás vagy egy pályázat, még mindig könnyebb az építkezés, mint egy gyülekezet lelki vezetése. Sok mindent szeretnék elérni lelkészként, de ahhoz, hogy az egyházunk erősödjön, először a gyülekezeteket kell megerősíteni – vallja Szaszák Malvina. – Látnunk kell, hogy Istennek terve van velünk, amit mi, a magunk erejéből nem tudunk megvalósítani – de ha hittel tesszük dolgunkat, Isten véghezviszi a tervét.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László

Sorozatunk korábbi részei:

Vérükben hordozzák a reformációt
Ifjú reformátusok
Kitartó reformátusok
Hagyományőrző reformátusok 
Öntudatos reformátusok
Fáradhatatlan reformátusok
Megújuló reformátusok
Összetartó reformátusok
Makacs reformátusok
Ragaszkodó reformátusok
Befogadó reformátusok
Szorgalmas reformátusok
Elkötelezett reformátusok