Korán érkeztünk, hiszen már több mint három hete készültünk az estére. Izgalmunk szinte tapintható volt, a világ egyik legjobb fiúkórusa, lipcsei Tamás templom – egykor Johann Sebastian Bach vezette – együttese érkezett hazánkba. A Tamás-templom iskoláját és fiúkórusát több mint 800 esztendeje, 1212-ben alapították, így Németország legrégebbi ma is működő iskolájának számít.

Az istentisztelet, melynek keretében szolgáltak, hat órakor kezdődött, de mi már háromnegyed ötkor a Deák téri evangélikus templom bejárata előtt toporogtunk. Ekkor még csak néhány ember állt az ajtó előtt, viszont negyed óra múlva már a Deák Ferenc utca sarkán álló presszóig ért a sor, amelyben az emberek négyesével álltak.

Az evangélikus liturgia német tradíciója, a magyar reformáció korai öröksége és a mai magyar evangélikus istentiszteleti gyakorlat találkozott a Deák téri evangélikus templomban március 15-én este hat órakor. Az istentiszteleten a Johann Sebastian Bach nevével fémjelzett, lipcsei Tamás templom fiúkórusa szolgált, karnagyuk, Gotthold Schwarz Tamás-kántor volt. Az istentiszteleten Johann Sebastian és Johann Ludwig Bach, Johannes Brahms, Jacob Handl és Max Reger művei csendültek fel. Egy nappal később a kórus a debreceni Nagytemplomban adott hangversenyt.

A templom körülbelül negyed óra alatt megtelt emberekkel, néhányan már csak állni tudtak. A feszült várakozás végén pedig felcsendült az ének, amelyhez foghatót talán még sosem hallottunk. Tisztaság, fegyelmezettség, és a zenei kiválóság egészen elképesztő magaslatai tárultak elénk. Élveztük a gyönyörű zenét, sütkéreztünk a fiúk kiválóságában.

Az ige aztán sok mindenre ráébresztett bennünket. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének igehirdetése a gonosz szőlőmunkásokról ugyanis rávilágított arra, hogy bár mi egy koncertre indultunk, valójában egy csodába érkeztünk. Hiszen az istentisztelet alatt több alkalommal is a világhírű Thomaner Chorral közösen énekeltünk, illetve az istentisztelet végén a fiúk a színpadiasság minden jele nélkül, tőlünk néhány méterre állva zengték a záróéneket. Az ige, valamint a püspök szavai ugyanakkor ráébresztettek minket arra is, hogy mindez továbbra is eltörpül amellett, amit Isten befogadó szeretete jelenthet az életünkben.

Mi ugyanis egy koncertre indultunk. Igen, egy olyan koncertre, ahol lehetőségünk nyílt az előző este már teltházzal futó előadásról lemaradva mégis élőben hallgatni a Tamás templom kiválóságait, mindez mégis csak kiegészítése lehetett annak, amit valójában az alkalmon kaptunk.

Egyrészt ugyanis jelen voltunk a templomban, hallgattuk Isten igéjét, mondhatni Isten közelségében, társaságában töltöttük el az estét, másrészt pedig elgondolkodhattunk azon, hogy milyen módon reagálunk mi azokra a csodákra, amelyeket Isten napról napra elhelyez az életünkben. Tettel? Akarattal? Közönnyel?

Az esemény végén, ahogy a több ezer résztvevővel együtt haladtunk a kijárat felé, már csak annyi maradt, hogy mélységes hálával tekintsünk végig a belváros egyik legjelentősebb templomán, hiszen ott, akkor megértettünk valami nagyon fontosat: Isten házában, bármi megtörténhet. Még az is, hogy egy világhírű kórus művészetén keresztül von magához, tanít és világít rá a lényegre.

Szűcs Péter