Az evangélikus és a református közösségek szerte a világon megemlékeznek a reformáció 500 évéről, felidézve a német reformátor, Luther Márton által elindított megújulást. A közel-keleti protestánsok ehhez csatlakoztak, amikor 2017. szeptember 26-28 között maguk is megszervezték jubileumi ünnepségüket. A „Református reformáció és a Közel-Kelet: Hogyan tovább?” címmel megtartott konferencia arra a kérdésre kereste a választ, hogy az 1517-ben útjára indult reformáció hogyan járult hozzá a napjainkban is érzékelhető módon a Közel-Kelet szociális, politikai és vallási életének átalakulásához.

A Jordániai és Szentföldi Evangélikus Egyház (ELCJHL) meghívására Palesztinából, Jordániából, Irakból, Örményországból, Egyiptomból, Libanonból, Szíriából és Kuvaitból érkeztek protestáns lelkészek, egyházvezetők, presbiterek, diakónusok, egyházi tanácsosok, egyetemi karok képviselői és laikusok, hogy a reformáció közel-keleti hatásáról és a reformáció jövőjéről tanácskozzanak a hagyományos protestáns közösségek vonatkozásában. A program részeként az ammani Jó Pásztor evangélikus templomban került sor ünnepi istentiszteletre.

Az ELCJHL mellett húsz teológiai hallgató is részt vett a konferencián, amelyen a Közel-keleti Protestáns Egyházak Közösségének (FMEEC) vezetői, közel-keleti teológiai akadémiák és egyetemek képviselői előadásokban és tanulmányokban dolgozták fel, hogyan indult útjára és terjedt el a reformáció a Közel-Keleten 16. században, és miként fejlődött a 21. században.

A három monoteista vallás, a keresztyénség, iszlám és zsidóság bölcsőjének számító régióban találkozni jelentőséggel bír. A résztvevők azt is megvitatták, hogyan járult hozzá a reformáció ehhez a sokrétű identitáshoz. A Közel-Keleten a protestánsok közösség valamennyi hagyományos protestáns felekezetet magába foglal, amelyek a katolikus, ortodox és keleti ortodox keresztyén családdal együtt élnek a térségben. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a közel-keleti keresztyének saját identitásuk meghatározására a protestáns jelzővel szemben az az evangéliumi kifejezést részesítik előnyben, tekintettel arra, hogy előbbi a tiltakozásra, „protestálásra” is utal, amit könnyen megosztottságként vagy ellenségeskedésként is értelmezhetnek egy olyan régióban, ahol a viszály mindennapos tapasztalat. Ezzel szemben az evangéliumi (angolul „evangelical”) kifejezés az egység és a szeretet evangéliumi tanítására utal.

A konferencia eszmecserére adott lehetőséget a misszionáriusok által az arab kultúrában meghonosított reformációi elvekről, annak gyümölcseiről és az európai értelmezésből fakadó kihívásokról, arról, hogy a közel-keleti egyházak hogyan őrizték meg sajátos identitásukat napjainkig, és hogy milyen további „reformokat” szeretnének látni a jövőben. A plenáris előadások olyan témákat is érintettek, mint a protestánsok sajátos szerepe a keleti keresztyénségen belül, a vallási közösségek politikai szerepvállalása, a nemek közötti egyenlőség és igazságosság, a kontextuális teológia vagy éppen az ökumenikus mozgalom értékelése a reformáció fényében.

A közel-keleti protestánsok vallási életében kulcsfontosságú reformációi alapelvekről is szó esett, elsősorban is a Szentírás kizárólagossága („sola scriptura”), a hit által való megigazulás és az egyetemes papság tana. A konferencián többek között az is elhangzott, hogy miként formálta és újította meg a nők spirituális életét az egyetemes papság elve.

„A reformáció új alapelveket hirdetett; a kegyelem kizárólagosságát, a Biblia központi szerepét, az egyetemes papság elvét és ezzel a nők szerepe is megváltozott az egyházban” – mutatott rá Mary Mikhael, a libanoni Közel-keleti Teológiai Akadémia nyugalmazott rektora. Mikhael ugyanakkor azt is kiemelte, hogy ennek ellenére nem javult számottevően a nők társadalmi helyzete 16. században, ám „a reformáció kiérlelt hitelvei ma már képesek lehetnek kitárni a kapukat a nők jogai előtt a Közel-Keleten”.

A közel-keleti ökumenikus mozgalom erősen összekapcsolódott az egyetemes papság elvével. „A reformáció református egyházak létrejöttéhez vezetett a térségben, és az evangélium egész világot átható terjedése természetes módon hozta magával a reformáció alapelveinek térnyerését is. Minél többet tanulmányozzuk például az egyetemes papság elvét, annál jobban megértjük, hogy az a szolgálatról és nem az irányításról és hatalomgyakorlásról szól” - mondta Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének elnöke.

„A térség keresztyén egyházai osztoznak a szenvedésben és fájdalomban. Minél közelebb kerülnek a protestáns és katolikus egyházak egymáshoz, akár Jeruzsálemben, akár Palesztinában, akár Galileában, annál hitelesebben tudunk együtt élni más vallásokkal is” - mondta Maroun Lahham, a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus nyugalmazott püspöke. A keresztyén tanúságtétel hitelessége a protestáns közösségek számára is égető kérdés.

„Az ortodox keresztyének azt mondják, hogy a protestánsok kidobták az ikonokat és nem gyónnak papoknak.” Gyakorta csak azt látják, amit elutasítunk és nem azt, amiben közösen hiszünk. Pedig nem egyszerűen csak egy kultikus közösség, hanem egy egyház tagjai vagyunk mindannyian.”- foglalta össze a konferencia záróüzenetét Wageeh Michael, a Kairói Protestáns Teológiai Akadémia képviselője.

Forrás: WCRC