A határon túli magyarok nincsenek magukra hagyva – ez az üzente a találkozónak, mondja Juhász András, a Csongrádi Református Egyházmegye esperese. „Ha a Himnuszt hétszázan együtt énekeljük, abban erő van, épp így a Te benned bíztunk... református zsoltár-himnusz éneklésénél is. Láttam, hogy többek szemébe könny szökött, amikor ezeket énekeltük, és őszintén szólva, esperestársaimmal mi sem bírtuk meghatottság nélkül." Juhász András hozzáteszi: Csongrád és Békés megyében a reformátusság kisebbségben van, így őket is erősíti a találkozó.

A találkozón énekelt a Nagybecskerekhez közeli Aradác szlovák evangélikus kórusa is. „Számomra sosem volt még ennyire kézzelfogható, hogy minden ellenségeskedés ellenére – ami nem is a két nép, hanem inkább a vezetőink között olykor van – ugyanazt az Istent dicsőítjük, ugyanannak a nyájnak vagyunk tagjai. Ezt jó volt megélni." Mindennek adott még egy különleges érzést, hogy a két kisebbség milyen testvéri kapcsolatot tud kialakítani – mondja az esperes. Felidézte: lelkészeik ölelve adták át egymásnak a színpadot.

Összetartó gyökerek

A találkozó keretében emléktáblát avattak Nyereggyártó János emlékére. Az 1551-ben Nagybecskereken szolgáló református lelkész szegedi származású volt, és a történészek jelenlegi kutatásai szerint úgy tűnik, Szegedi Kiss István tanítványa volt. „Mindez jól mutatja, összetartozunk, közösek a gyökereink" – mondja Juhász András.

A mesterségesen húzott határok megsemmisülnek, annyira erős az összetartozás közöttünk – ezt már Kiss Nándor, a Bánáti Református Egyházmegye esperese mondja. „Isten munkája ez" – teszi hozzá. Az esperes az elmúlt években valamennyi találkozón ott volt, így az összes utód-egyházmegyében járt már. Úgy tapasztalta, hogy az egykori Békés-Bánáti egyházmegye reformátusai hasonlóak: „Hasonlóak a gondjaink, az örömeink, a tájszólásunk, és még a házainkat is hasonlóan építjük. A hitünk pedig közös."

A legkisebb egyházmegye

A Bánáti Református Egyházmegye a legkisebb a Kárpát-medencei református egyházmegyék közül – mondja az esperes. „Az elvándorlás miatt már háromezer gyülekezeti tagunk sincs. Három nagyobb egyházközség és egy kisebb tartozik hozzánk." Hat lelkész szolgál az egyházmegyében – köztük Halász Béla püspök és a bánáti esperes, Kiss Nándor. A legfőbb gondjuk már nem az anyagi természetű dolgok. Vagyonukat visszakapták, anyagi értelemben stabilizálódtak a gyülekezetek, az egyházmegye. „Embereink azonban nincsenek" – az esperes azt mondja, kevesen vállalják a presbiterséget, a gondnokságot. Nagyon sokan elvándoroltak, a gyülekezetek megfogyatkoztak. „Azok költöztek el, akik többet tudnának vállalni." A fiatalok – a hívek átlagéletkora nagyon magas. „Legyengültünk – ez a mostani életképünk" – mondja az esperes.

De van-e jövőképük? – kérdezünk vissza.

„Nem vagyok hitevesztett lelkész" – kezdi válaszát Kiss Nándor, majd azt mondja, ennek ellenére nem látja úgy, hogy lehetne gyarapítani a délvidéki Bánságban a református magyarok számát. Hogy ebben a helyzetben mégis mit tehetnek, arra azért van több ötlete; egyrészt, az elvándorolt egyháztagokról szeretnének készíteni egy adatbázist, amelyet a Nyugat-Európában működő magyar gyülekezeteknek, egyházaknak átadnának, hogy az ottani lelkészek fel tudják velük venni a kapcsolatot. A másik, hogy a Bánátban élő reformátusokkal foglalkozzanak. „Akik itt vannak, őket az egyházközségek életébe be kell vonni, aktivizálni kell."

Kell-e a szerbek között misszionálni a magyar reformátusoknak?

A harmadik lehetőség egyelőre dilemma a bánáti esperes számára. A kérdés: misszionáljanak-e a szerbek és más nemzetiségek között. „Volt már erre példa a múltban, talán van is ilyen hivatásunk, de ezt le kell tisztáznunk magunkban. Ehhez pedig a tömbmagyarság útmutatását kérjük: a teológiák, az egyházkerületek, de akár a Generális Konvent véleményét is" – mondja Kiss Nándor esperes. Szerinte ők „túl kicsik" ahhoz, hogy erről döntsenek. Mindez pedig nem csak az ő problémájuk, hanem számos más peremvidék kérdése is: úgy látja, van hasonló helyzetben lévő egyházmegye Erdélyben, Horvátországban és a Szlovéniában élő maroknyi magyar reformátusság is ezzel a kihívással néz szembe. „A válasz talán egyszerű, de ha beleképzelik a helyzetünkbe magukat, talán megértik, hogy mégsem olyan könnyű a döntés" – mondja a bánáti esperes.

Megerősítő történelem, megerősítő találkozó

A találkozó megerősítette a részvevőket, sőt a szervezőket is. Kiss Nándor esperes az eseményre készülve kutatásba kezdett, ugyanis egy füzetet állítottak össze a környék református gyülekezeteinek múltjáról. Ebből több érdekesség is kiderült, például az, hogy már egészen korán, még tulajdonképpen a magyar református egyház 1567-es megszületése előtt protestáns misszió folyt a szerbek között. 1528-ban, miután Petrovics Péter temesi bán megvásárolta az Arad melleti Csála várát, a Maros folyó alsó folyására szerbeket telepített be, akiket református hitre is térített. (Csála ma Szerbia része, Arad viszont Romániához tartozik – mindez jól mutatja, hogy a Bánság történelmi egységét Trianon kifejezetten abszurd módon változtatta meg, nemcsak hogy szinte az egész régiót elcsatolták Magyarországtól, a maradékot még kettévágva két külön országhoz is osztották.) Kiss Nándor esperes kiemeli Fekete Gyula egykori nagykikindai református lelkész, alesperes gondolatait 1897-ből:

„A régi kálvinista lakosoknak itt e helyen szendergő poraiból pedig több mint három század multával sarjadt ki az ősi egyház, hogy a három századig megszakított történeti fonalat újra összekösse s mostani létét, a régi módon, a régi fundamentumon megépítse. A történet tanítása szerint tehát: nem vagyunk itt egészen jövevények és idegenek, hanem az őslakosok hitének – s az erőszakosan megszakított életének – folytatói."

Fekete Gyula 120 évvel ezelőtti szavai – ismerve a bánsági reformátusok dilemmáját a szerb lakosok közötti misszióval – ma különösen is aktuálisak.

Egykor németek, csehek és magyarok alkották az egyházmegyét

Az esperes külön kiemeli: a Bánáti Református Egyházmegyének rengeteg mártírja is van, akikről még a helyiek sem mernek sokszor beszélni. „Sok presbitert, gondnokot elköltöztettek erről a vidékről az első világháború után, amikor nem voltak hajlandók felesküdni a szerb királynak" – mondja. A drámai történetek sora azonban ezzel még nem ér véget: elüldözték a torontálvásárhelyi és a kikindai lelkipásztort is, az egyházmegye egyetlen cseh gyülekezetének lelkészét is, és a német reformátusokat is. „Róluk a mai napig nem tudunk semmit, pedig részesei voltak a közösségünknek. A kiadvány célja volt az is, hogy megemlékezzünk ezekről az emberekről." Az esperes hozzáteszi: „azért született meg a füzet, hogy a bánáti reformátusok öntudatát képezzük, pallérozzuk, erősítsük." Úgy érzi, elérték a céljukat.

Szentesen folytatódik a találkozó

Az első találkozót öt éve rendezték meg Makón, azóta a Békés-Bánáti Református Egyházmegye valamennyi utódmegyéjének területén tartották már, így Temesváron, Békésen, Aradon és most Nagybecskereken. A következő találkozó Szentesen, a Csongrádi Református Egyházmegyében lesz. Kiss Nándor bánáti esperes azt mondja: ők biztosan ott lesznek, mert úgy érzi, az egyházmegyéjéhez tartozó reformátusok most éreztek rá igazán a találkozó ízére, megerősítő erejére. Arra pedig – mint látjuk – szükségük van.

Nem vált nevet a Csongrádi Református Egyházmegye

Csongrád megyét a Csongrád Megyei Közgyűlés és az országgyűlés döntése nyomán 2020. június 4-étől Csongrád-Csanádnak hívják majd. Az előterjesztők azzal érveltek, hogy egy csonka ország csonka társadalma nem lehet sikeres. Csanád megye nagyobbik részét ugyanis Romániához csatolták, és bár két évtizedig létezett egy ideiglenes Csanád megye, végül ez is megszűnt. A közigazgatási megye területe majdnem teljesen megegyezik a Csongrádi Református Egyházmegye területével, ezért megkérdeztük Juhász András esperest, tervezi-e az egyházmegye is, hogy megváltoztatják a nevüket. „A névváltás 1920-ban történt meg számunkra, amikor a Békés-Bánáti Egyházmegyét kellett öt részre szakítani a határ miatt. Nem tervezünk névváltoztatást, esetleg akkor, ha újra Békés-Bánáti Református Egyházmegyeként működhetünk, együtt" – mondta az esperes.

Hegedűs Márk

forrás: reformatus.hu