Nem várt hozadék

2017 tavaszán kilencvenöt, két-két idézetet tartalmazó cementla­pot építettek be a Kálvin tér bur­kolatába. Az egy reformátori és egy szépirodalmi idézetet tar­talmazó, 50x50-es lapok az épített környezetbe simulva tanúskodnak a mindennapjainkat láthatatlanul átjáró reformációs örökségről, amely természetes része gondolkodásunk­nak, irodalmunknak, anyanyelvünk­nek egyaránt. A kövek má­solatát 2017 októberéig fogadhatták örökbe ér­deklődők. „Az eredeti koncepcióban szinte csak mellékszál volt az örökbefogadás, de amikor kiderült, hogy a kövek az emlékév lezárultával is a Kálvin téren maradnak, újragondoltuk az örökbefogadás menetét, ezért készült végül mindegyikből két darab” – magyarázza Polgárdi Ákos grafikus, az installáció egyik alkotója. Mint mondja, eredetileg gyengébbnek érezték ezt a megoldást, azonban a kőpárok között létrejött szimbolikus kapcsolat újabb jelentésréteggel gazdagítja az alkotást. „Azt hiszem, Szabó Levente építész-tervezőtársam nevé­ben is mondhatom, hogy a munka eme második üteme, bár rengeteg önkéntes adminisztratív munkával járt, talán még a Kálvin téri munkánál is örömtelibb és felemelőbb. Ez az a pontja a projektnek, ahol a minden mozzanatában tervezett fázisokat felváltja a spontaneitás és a helyi szín, ahol az installáció önálló életre kel. A magam részéről egyre inkább meg vagyok győződve az inkluzív, részvételen alapuló tervezés helyességéről, és a REFORM500 projekt ékes bizonyítéka ennek” – összegzi az alkotó.

A Kárpát-medence számos pontjára kerültek az emlékmű egy-egy darabjának másolatai

Kálvin Balassagyarmaton

Épp a templom előtti terület üzenetközpontú hasznosítását tervezték, amikor találkoztak a REFORM500 projekttel a közösségi médiában, így nem volt kérdés, hogy csatlakoznak – emlékezik Molnár Ambrus balassagyarmati beosztott lelkipásztor. A gyülekezet a templom előtti területet szeretné megújítani, ide kerül majd a kő is, várhatóan az év végéig. „Fontosnak tartjuk, hogy a kő olvasásának a helyéről a templom bejárata is látható legyen, ahol az evangélium meghallásán és elfogadásán keresztül a Szentlélek munkája nyomán a láthatatlan egyház tagjává válhat az olvasó” – osztja meg a lelkipásztor. Hozzáteszi: bár Nógrád megye nagyon hamar találkozott a reformációval, mégsem magától értetődő a református gyülekezetek léte a térségben. A jelenlegi közigazgatási megyében csupán három templom tetején van kálvinista szimbólum, és „nincs egyetlen Kálvin tér, utca, de még csak köz sem”. „Azt a munkát, szolgálatot, amelyet Isten Kálvinon keresztül végzett, nem tehetjük meg, hogy nem ismerjük vagy nem beszélünk róla” – teszi hozzá a lelkipásztor. A 18. követ fogadta örökbe a gyülekezet, amelyen ez olvasható: „Az egyház nem más, mint az összes szentek gyülekezete, amely kiterjed mindenkire, minden időben.” „A Kálvin-idézettel először is az egyház lényegére kívánjuk felhívni a figyelmet: a láthatatlan egyházra, amelynek tagjai azok, akik Krisztus áldozata következtében újjáteremtettek, éljenek a történelem bármelyik szakaszában. Több az egyház tehát annál, amit mi látunk és érzékelünk. Ez különösen nagy bátorítást jelent a nógrádi reformátusoknak, akik kis számban és elszórtan élnek a megyében, új teológiai szempontra hívja fel a római katolikusok figyelmét és ezen túl mindenkit arra késztet, hogy összegezze az egyházról alkotott elképzeléseit” – mondja Molnár Ambrus.

Kapcsolat Magyarországgal

Szintén saját projekthez kapcsolódott a kő befogadása a felvidéki Deákiban, ahol eredetileg a három méter magas reformációs kopjafa talapzatában szerették volna azt el­helyezni a gyülekezet egyhetes reformációs ünnepségsorozata keretében, de végül a templom bejárata elé került: húsvétvasárnap leplezték le közel hetven gyülekezeti tag jelenlétében – osztja meg Édes Ákos lelkipásztor. Hozzáteszi: azért választottak Gyökössy Endre-idézetet tartalmazó követ, mert a Deákiból kitelepítettek közül többen az őáltala alapított és évtizedeken át pásztorolt újpesti gyülekezet tagjai. „A gyülekezetet nagy büszkeséggel tölti el, hogy a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából készített installáció egy szelete által mi is gazdagodhattunk, és ily módon is erősödhetett keresztyén kultúránk és az anyaországhoz tartozásunk, az anyaországi protestánsokkal való kapcsolatunk” – mondja a lelkipásztor. „Ez a kő is láthatatlan, de erős szál, amely az anyaországhoz, a fővároshoz, a reformációhoz és a Magyar Református Egyházhoz kapcsol minket. Ki is találtuk, hogy a templomunk főbejárata előtt elhaladó járdán fogjuk elhelyezni, amelyen a falu lakói naponta végigmennek. Az elhelyezés azonban még várat magára, mivel remélhetőleg május vagy június folyamán Isten kegyelméből felújíthatjuk a műemlék templomunk külső homlokzatát” – teszi hozzá Blanár Erik kisgéresi lelkipásztor, aki szintén fogadott be emlékkövet.

Gondolatébresztő idézetek

„A köztéri elhelyezés missziós lehetőség, egyben adminisztrációs teher is: a szeged-Honvéd téri gyülekezet még várja a városüzemeltetési iroda jóváhagyását a kőletételhez, amelyet eredetileg húsvétra terveztek” – mondja Kereskényi Sándor lelkipásztor. Hozzáteszi: a reformátorok idézetei maradandóságának megőrzése érdekében, esetleges missziós hatása miatt döntöttek a kő elhelyezése mellett. Ha megérkezik az engedély, az emlékkő olyan helyre kerül, ahol sok egyetemista halad át, olvasva a ma is friss, csípős sorokat: „Egy ember Istennel – ez mindig a többség.” (John Knox) „Isten nem ludaknak nyilatkoztatta ki akaratát, hanem embereknek.” (Apáczai Csere János) „Gondolatébresztőnek tartottuk ezeket. Hátha a templomban keresnek rá választ” – fűzi hozzá Kereskényi Sándor.

Isteni derű

Enyingen a Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elé helyezték el a követ, amelyet a nagycsütörtöki áhítat után lepleztek le. „A Kálvin téri installációról Zubreczki Dávid írt lelkendező alapossággal az Urbanista blogon. Mivel szoborra vagy nagyobb lélegzetvételű emlékműre nem gondolhattunk, ezért amint lehetett, éltünk a lehetőséggel. Gyülekezeti közösségi oldalunkon az örökbefogadásig több követ is megosztottunk. Nem gondolkodott sokat sem a presbitérium, sem iskolánk vezetősége, hogy csatlakozzunk-e vagy sem. Az alkotók koncepciója az volt, hogy azért kerüljön közterületre és ne templomkertbe, intézmények udvarára, mert a reformáció kihatott a templom falain kívüli kulturális, társadalmi és gazdasági életre is. Egy iskolát újraindító gyülekezet ezt a gondolatot sajátjaként hallja” – magyarázza Iván Géza lelkipásztor, aki szerint a közösség minden tagját örömmel és büszkeséggel tölti el a befogadott kő. „Az emberek többsége sokkal fogékonyabb a kreatív és szokatlan megoldásokra, mint azt sokszor gondolnánk. A városban ráadásul még nincs ehhez hasonló. Jó fogadtatása volt a Bul­lingertől vett idézetnek is: „Isten sehonnan sem tiltotta ki a derűt.” Egy református általános és művészeti iskolához jól illik az isteni derű fogalma. Egyik tanárunk már fel is vetette, hogy folytathatnánk a „térkövezést” néhány bibliai idézettel, mert az iskolai ingatlanjaink előtti járdaszakaszon bőven van még hely. Örülünk annak is, milyen sokan megállnak és elolvassák az idézeteket. Ha csak egy percre is, de fontos impulzust kaphatnak egy 50x50-es betondarabtól” – véli a lelkipásztor.

Nyomot hagyni

„Engem az egyik volt évfolyamtársam, barátom hívott fel telefonon. Ők is örökbe fogadtak egy követ, és ha valami szép dologban osztozhatunk, keressük egymást, hogy társak legyünk ebben is. A döntés nem a gyülekezeté volt, hanem az enyém, túl sok kő nem maradt már, így bízva abban, hogy a presbitérium is jóváhagyja majd, örökbe fogadtam egyet. Amikor pedig megérkezett a kő, és elmondtam útját, már nem küldették vissza velem. Gyakorolták magukat kicsit újra abban, hogyan örüljenek az örülővel. Amikor már ők is örültek, kerestünk helyet is” – meséli Iván Barna eperjeskei lelkipásztor. A templomba lépés előtt a Kálvin-idézet figyelmezteti az érkezőt: „Mi egyáltalán nem óhajtjuk, hogy elnézzék hibáinkat, szemet hunyván azok felett”, kifelé pedig Joó Sándor int alázatra és bátorít hitvallásra: „...mindig túlmutattak önmagukon arra a Valakire, Akinek ők is csak alázatos, gyarló szolgái voltak!”  „Húsvét első napján szerettük volna felavatni, de az eső szakadt, a víz szaladt, a kő maradt. Avatásra pedig húsvét másnapjára került sor, amikor már nem hengerednek el megpecsételt kövek. Letettük oda, lépteink közé, mint egy kőbe vésett nyomot, hogy íme, itt kereste egy nép Isten akaratát a reformáció ötszázadik évfordulóján. Mert e kő számunka a lehetőséget jelenti: nyomokat hagyni azoknak, akik majd utánunk jönnek, és rátalálnak e kőre. Nyomot hagyni talán egy eltévedtnek, léleknek vagy nemzedéknek” – összegzi a lelkipásztor.

Közösségi élmény

Az örökbefogadó közösségek min­denhol nagy tiszteletben tart­ják az emlékköveket, már-már mű­tárgyként kezelik a puritán burkolatelemeket – osztja meg tapasztalatait Polgárdi Ákos. A kőletételekről folyamatosan érkeznek hozzá a fotódokumentációk, volt olyan ünnepi esemény is (az alap-alsószentiváni református gyülekezet virágvasárnapi szórvány­talál­kozó­ján), amelyen személyesen is részt vett családjával. „Az emlékkő, az örökbefogadás, az avatás mind-mind apropót szolgáltatnak arra, hogy emberek találkozzanak egy­más­sal, saját közösségeik ezáltal is erősödjenek, és ezzel egy időben ki­nyíljanak mások felé” – véli a grafikus.

A Kálvin téri emlékmű mellett az in­stalláció honlapja is számos el­is­merést tudhat magáénak. A re­form500.hu oldalon nyomon kö­vet­hetők a befogadott kövek, a kezdeményezés Facebook-oldalára pe­dig folyamatosan kerülnek fel a kőletételeket megörökítő fotó­dokumentációk.

Bagdán Zsuzsanna

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja április 22-i számában.