A teremtett mindenségben Isten a Krisztus Jézusban rendezte el az ember sorsát. Még a világ teremtése előtt kiválasztotta az embert őbenne, azaz Krisztusban (Ef 1,4), hogy szentül és feddhetetlenül állhasson meg Isten előtt. A váltságmunka a kereszten elvégeztetett, a feltámadáskor pedig beteljesedett. Ezt a hatalmas titkot szeretnénk érteni, amit az apostolok is igyekeztek többféle módon magyarázni. Most az áldozat, a jog és a katonai kifejezések segítségével próbáljuk érteni mi magunk is a „Krisztus titkát”.
A bibliai időkben ismert szimbolikus cselekvés volt az áldozat. Számos formáját gyakorolták, törvény szabályozta a szertartásokat. Mózes előírta, hogy „ne mutassatok be olyat, aminek fogyatékossága van” (3Móz 22,20). A gyarló ember ezzel akarta kifejezni a mindenható Istennel való kapcsolatát. A törvény cselekvése révén remélte Isten kiengesztelését, ezáltal bűne eltörlését. Az Újszövetség népe viszont azt tanulta az apostoloktól, hogy az egyetlen és tökéletes áldozatot maga Jézus Krisztus mutatta be, aki mint főpap önmagát áldozta föl az emberért a kereszten. Ő maga lett az áldozati Bárány! A keresztyének ezért egészen másként értelmezték az áldozatot. Amint ezt Pál apostol szépen megfogalmazza: „…és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.” (Ef 5,2) Az ember sorsa így nem a törvény révén, hanem a Krisztusban oldódik meg!
Ugyanezt jelzik a jogi kifejezések is. Jézus korában szokás volt, hogy aki tudott írni, az a saját kezével készíthetett felsorolást a vétkeiről. Az ember ugyanis nem tudott saját erejéből eleget tenni a törvénynek. Ezt hívták adóslevélnek, amelyről Pál is említést tesz a Kol 2,14-ben. Akinek ilyen levele volt, az jól tudta, hogy nem állhat az igazságos Isten színe elé. Isten azonban irgalomból megkönyörült az emberen, mert a megfeszített Krisztus fölvitte a keresztre ezt az adóslevelet, és az vele együtt odaszegeztetett – ez azt jelenti: érvénytelenné vált. Most már az igazság öltözetében (Ez 10,16) jelenhet meg az ember Isten előtt. Erről az igazságról beszél Jézus Pilátusnak, amikor azt mondja neki: azért jöttem, hogy „bizonyságot tegyek az igazságról” (Jn 18,37). Pilátus ekkor kétkedve kérdezi: „Mi az igazság?” (Jn 18,38) Nyilván ő az ember szabta jogi igazságra gondolt, és nem tudta, hogy van ennél magasabb igazság is: az isteni szeretet, amely mindent felülír! (1Kor 13) Ebben a szeretetben van elrejtve az ember sorsa Krisztussal! (Kol 3,3)
Ismét más nyelven! A katona küzd, vív, harcol, szenved a győzelemért. Ezt teszi Krisztus is a kereszten. Győzelmet kell aratnia minden igazságtalanságon, istenellenes erőkön, minden fejedelemségen és hatalmasságon (Kol 1,16), hogy mint utolsó ellenség semmisüljön meg a halál (1Kor 15,26). A kereszt diadala azonban nem önmagáért van. A tisztességgel harcoló katona célja sosem a halál, hanem a béke. Jézus célja is ez volt, mert nem a gonoszé, a szenvedésé, a bűn törvényéé (Róm 8,1) az utolsó szó, hanem a Krisztusé. Pál oly gyönyörűen fogalmaz: „békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.” (Kol 1,20) Nem emberi erő révén, hanem Krisztus érdeméből áll helyre a kapcsolat Isten és ember között. Munkácsy Krisztus-trilógiáján oly sok szenvedés, gyarlóság, igazságtalanság, gonoszság látszik, de végül feltűnik a királyi fehér lovon ülő, vérrel hintett ruhájú, halálon is győztes Úr, a királyok Királya: a feltámadott Krisztus! Ez jelképezi az ő mindenek feletti hatalmát, benne az emberi sors reményteljes jövőjét.
Gaál Botond
Az írás megjelent a Reformátusok Lapja összevont, húsvéti számában.
illusztáció: Budaörs