Az alapigéül fölvett bibliai versnek most csak a legutolsó két szaváról akarok beszélni. Erről: “legnagyobb a szeretet”. Anyák napját ünnepelik ma hazánkban országszerte. Sok szó esik ma mindenfelé az anyai szeretetről. Mindenkinek a szíve tele van drága emlékekkel, élményekkel a múltból és a jelenből, mindenki tudna valami meghatót, szépet elmondani, hogyan tapasztalta meg életében édesanyja szeretetének az éltetőmelegét... Hadd mondjak el én is most egy ilyen történetet, amit úgy olvastam valahol.

Egy reggel egy kis fiú egy kis papírdarabot tett édesanyja tányérja mellé. Anyja alig akart hinni a szemének, amikor elolvasta rajta: “Mama tartozik nekem: kifutó szolgálatokért 1 Ft, jó viselkedésért 1,50 Ft, a múltkori számtan ötösért 2 Ft, egyéb szolgálatokért 2 Ft, összesen: 6,50 Ft.” Anyja elmosolyodott, de nem szólt semmit, ebédkor pedig odatette a kisfiú tányérja mellé a számlát a 6,50-el. A kisfiú szeme felragyogott. De volt ott egy másik számla is, amelyen ezt olvasta: “A fiú tartozik mamának: szeretetért 0 Ft, hosszú betegségben való ápolásért 0 Ft, cipőért, ruháért, játékért 0 Ft, étkezésért és fűtött szobáért 0 Ft, összesen 0 Ft.” Könny szökött a kisfiú szemébe, átölelte anyját, kicsi kezét a 6,50-nel az anyjáéba tette és ezt mondta: “Vedd vissza ezt a pénzt mama, hadd szeresselek és hadd tegyek meg neked mindent ingyen.” Igen, valahogyan ilyennek kellene lenni a szeretetnek. És bizony jó lenne, ha a mindig csak követelni tudó szeretet megcsendesülne és megszégyenülne olykor ez előtt a szeretet előtt, amelyik mindig csak ad, ad, mégpedig mindent, - ingyen!

Legnagyobb a szeretet! Hadd mondjam így: a legnagyobb, amit egy ember a másik embernek adhat, akár szülő a gyermekének, akár a gyermek a szülőjének, vagy bárki másnak: a szeretet! A szeretet az egészséges élet életeleme. Mint ahogyan a harag és a gyűlölet valósággal öl, úgy a szeretet valósággal éltet! Ezt különben még az állatokon is kikísérletezték. Egy kis kecske ikerpárral történt egy ilyen kísérlet. Az egyik kis kecske az anyakecskével járt a mezőn, a másikat pedig egy ólban tartották, megadva neki mindent, amire szüksége volt és csak akkor engedték ki onnan, amikor ott volt az ideje, hogy az anyakecske megetesse. Az egyik kecske gyönyörűen fejlődött, makk egészséges volt, vidám, örvendező, a másik pedig sorvadt, gubbasztott és végül kimúlt. Megvizsgálták: semmi organikus elváltozást nem lehetett megállapítani rajta. Megismételték a kísérletet, másik két kis kecskével. Az eredmény megint ugyanaz lett. Megint kimúlt az a kecske, amelyiket az ólban őriztek, pedig minden vitamint megkapott, éppen úgy, mint a másik. Nem volt beteg, mégis elpusztult.

Most forgatnak Hollandiában egy érdekes filmet. Gazdag szülők gyermekéről van szó benne. A kisfiú mintaszerű nevelést kap. Kifogástalanul öltözködik, orvosi előírás szerint kapja meg az összes vitaminokat A-tól D-ig, meg a vakcinákat. Mindenféle játéka megvan, amit csak kíván. Otthon minden pontos időbeosztás szerint megy. A szülők abszolút korrekt emberek, csak keveset vannak otthon. Egy délután, amikor a gyermek hazajön az iskolából, kis levélkét talál az asztalon: az uzsonnád a konyha asztalon van, ahogy szokott. Megeszi, előszedi, játékait. Majd kis idő múlva elalszik a sok kirakott játék között. Esernyőről álmodik. Amikor szülei hazajönnek, fölijed álmából: jaj mit szólnak ehhez a rendetlenséghez itt a padlón? Kioson az előszobába, kinyitja az ajtót, kifut rajta, bolyong az utcákon, meglát egy kirakatban egy esernyőt, bemegy, egy óvatlan pillanatban ellopja és boldogan sétálgat tovább az esernyővel. Majd a rendőrség elé kerül az ügy. Remekül gondozott gyerek és mégis halálosan szerencsétlennek érzi magát.

Vajon miért pusztult el az az egyik kecske? Mert nem kapott anyai szeretetet! Miért lopta el az a jól nevelt gyermek az esernyőt? Mert mindent adtak neki, csak szeretetet nem! A szeretet az elsőszámú vitamin, amit az emberi természet semmiképpen sem tud nélkülözni. Szakértők szerint a büntető bírák munkája körülbelül az egyötödére esne vissza, ha minden ember kapna igazi szeretetet. A legtöbb gonosztevőéletéből hiányzik a legfontosabb éltetőerő: a szeretet. Nem kapott szeretetet! És akkor hiába kapott bármi egyebet, jó nevelést, diplomát, hatalmat, szerelmet, a legnagyobbat nélkülözte. Mert “a legnagyobb a szeretet”!
Ha ez igaz, hogy tudniillik a legnagyobb, amit egyik ember a másiknak adhat: a szeretet, akkor ebből az következik, hogy a legnagyobb, amit egyik ember a másik ellen véthet az, ha nem adja meg a szeretetet.
Mi ugyanis, jóravaló, tisztességes emberek, azzal követjük el a legtöbb és legnagyobb bűnt, hogy elmulasztjuk egymást szeretni. Az irgalmas samaritánus példázatának ez a legfájdalmasabb vádja ellenünk. Az a pap meg lévita nem követtek el semmi aktív gonoszságot a felebarátjuk ellen amikor tovább siettek, nyilván éppen a templomba, istentiszteletre. Csak elmulasztották szeretni a felebarátjukat, valamint nem tettek meg és ez a borzasztó! És amit mi naponta így elmulasztunk megtenni otthon a család körében, vagy a kollegák között, vagy itt az egyházban, az egyenesen borzasztó. Ettől a mulasztástól hűl ki a világ, nyomorodik meg a házasélet, idegenednek el egymástól szülők és gyermekek, válik kietlenné és nehézzé az egész élet. Pedig tulajdonképpen még semmi aktív gonoszság nem történt, csak hiányzott a legnagyobb, a szeretet.

Ha az a pap, meg lévita azzal védekezne, hogy “én nem bántottam, én egy ujjal sem nyúltam hozzá...” talán azt mondá neki Jézus: Éppen ez a baj! Éppen ez a bűnöd, ez a negatív magatartás. Éppen ez a “nem” lett volna az oka egy szerencsétlenül járt ember halálának, ha valaki mégis meg nem könyörült volna rajta. Igen, az embertelenségnek nemcsak durva formája van, hanem illedelmes formája is. Nemcsak azok a rablók viselkedtek embertelenül ott a példázatban, akik hozzányúltak az embertársukhoz, hanem éppen olyan embertelenül viselkedtek a pap és a lévita is, akik egy ujjal sem nyúltak hozzá. Mert a legfőbb emberi méltóságunk az, hogy szeressük a másik embert. A negatív embert, aki nem gyűlöl ugyan senkit, de nem is szeret, mert közömbös másokkal: embertelen ember! Egy ember nemcsak agyonütni tudja a másik embert, hanem agyonhallgatni is, agyon negligálni, hagyni agyonfagyni a maga elhagyatottságában, szomorúságában, bajában. Ennyire legnagyobb a szeretet, hogy nélküle nem is élet az élet, pokollá válik a világ, mert a pokol nem is egyéb, mint szeretet nélküli létforma, egy olyan létezés, amiből teljességgel hiányzik a szeretet.

Tehát legnagyobb a szeretet! De nem akármilyen szeretet! Mert ez a hatalmas szó is: szeretet, devalválódott. Olyan sok mindenre használják, hogy az ember szinte zavarba jön: mi is hát a szeretet? Mert nyilván más dolog, amikor azt mondom, hogy szeretem a krémes-rétest, vagy szeretem az édesanyámat, vagy szeretem az ellenségemet is. Rengeteg sokféle érzés van az emberben, amit mind ezzel a szóval fejezünk ki: szeretet. Ez alá a gyűjtőfogalom alá tartozik a szexualitás, a szülői szeretet, a barátság, a felebaráti szeretet, a kollegialitás, a kultúrvágy, a tudományok szeretete, szeretet az Isten iránt... Mire vonatkozik az, hogy legnagyobb a szeretet? Azt hiszem mindennek, amit szeretetnek szoktunk nevezni a legmélyebb alapjára, mindenféle úgynevezett szeretetnek a legmélyebb gyökerére. Tehát a szülői szeretetnek, meg a házastársi szeretetnek, meg a barátságnak, meg az Isten iránti szeretetnek is a legmélyebb gyökerére.

Az a baj, hogy mi még mindig csak a görög filozófiai gondolkodás szerint értjük ezt a szót: szeretet. Platón szerint a szeretet lényege a csodálat és a vágyakozás. Így csodálja például egy fiatalember egy leánynak a szépségét és vágyakozik utána, tehát szereti. Így persze nem lehet szeretni például az ellenséget. Jézus azonban mélyebbre viszi a szeretet gyökerét. Nála a szeretet nem vágyakozás és csodálat, hanem készség a szolgálatra és az áldozatra. Mindenféle szeretetnek a gyökere tehát sokkal mélyebben van, mint az érzelmi életünk, vagy a kedélyünk hullámzása, ez a gyökér tehát a szolgálatra és áldozatra való készség! Ezért válhat Jézusnál a szeretet egyenesen paranccsá: Szeresd felebarátodat... sőt még az ellenségedet is! Nem azt jelenti ez, hogy nekünk meg kell csodálnunk az ellenségünket, vagy gyönyörködjünk benne, mint a saját kicsi gyermekünkben, vagy vágyakozzunk utána, mint a szerelmesek egymás után, hanem azt, hogy még az ellenségünk számára is legyünk készek a szolgálatra és az áldozatra.

Ez az elsőszámú vitamin. Ez a szeretet a legnagyobb! Ez az alapja, a gyökere mindannak, amit szeretet szóval szoktunk jelölni, a szülői szeretetnek, a barátságnak, a szerelemnek is, a kollegialitásnak is, az Isten iránti szeretetnek is. Enélkül a szeretet nélkül válik a világ kibírhatatlanná, még ha valaki a szerelem óceánjában utazik is. Viszont ha csak egy kicsit is ismerjük önmagunkat, meg kell állapítanunk, hogy éppen ez a szeretet, ez a vitamin az, ami teljességgel hiányzik belőlünk. Mert ez nem az a bizonyos “olcsó” szeretet, amit mi produkálunk szeretet címén. Mi redukáltuk a szeretetet, és lett belőle az, hogy tetszik nekem, kedvesnek találom. Mi leszűkítettük a felebarát fogalmát azokra, akikről tudjuk, hogy barátaink, lelki társaink, hasonló gondolkodású atyafiaink. Mi akkor szeretünk valamit, ha méltónak tartjuk rá, vagy ha megfizeti a szeretetünket viszontszeretettel. Ez az az olcsó szeretet! Nem kerül semmibe. Semmi áldozatba, semmi önmegtagadásba. Mitőlünk csak ilyen szeretet telik. Az a másik, az a “drága” szeretet, és amire Jézus buzdít, az nem földi produktum, nem itt terem. Azt az elsőszámú vitamint egy másik világból kell behozni, az a szeretet import cikk e földön. Mert az az Isten szeretete! De az a vigasztaló, hogy ez a behozatal már megtörtént. Mert amikor Mária és József a kis gyermeket belefektette a jászolba, akkor ez a szeretet lett testté ott. Jézusnak az egész élete egy nagy szolgálat és áldozat volt. Ő éppen azt a szeretetet testesítette meg, amelyik csupa szolgálat és áldozat a méltatlanok, a bűnösök, az ellenségek javára. Minden csepp vér, amelyik ott a kereszten alácsurgott a Golgota porába, ennek a szeretetnek a végtelen súlyával volt teljes. Jézus importálta a földre azt a legnagyobbat, azt a legfontosabbat, ami nélkül nem lehet megélni, ami nélkül csak megfagyni és elkárhozni lehet: az isteni SZERETETET!

Ha valaki most igazán tud örülni annak, hogy Isten Jézusban őt egészen a keresztfának a haláláig szerette, - szeretetre méltatlan voltának ellenére is, tehát aki bebocsátja magába Isten szeretetét, az többé nem fogja furcsának és lehetetlennek tartani Jézusnak ezt a parancsát: “Szeressétek még ellenségeiteket is” és “Szeressétek egymást, amiként én szerettelek titeket!” Aki Istennek ebből a “drága” szeretetéből él, az maga is megtanul “drágán” szeretni! Az örül, ha adhat valamit másnak is abból a végtelen drága szeretetből, amit ő is olyan nagy bőséggel kapott!

Joó Sándor

Joó Sándor, a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség egykori lelkipásztorának  anyáknapi igehirdetése 1959. május 10én hangzott el.

forrás: joosandor.hu