A Kárpátaljai Református Egyház milyen programokkal készül a jeles évfordulóra?

Minden programunk a reformáció 500 éves jubileumának fényében történik: a vakációs bibliahetek, a komfirmandushetek, a családi hét vagy a családi napok. Szeretnénk a fiatalok és felnőtt egyháztagjaink számára mindenütt a reformáció vívmányait, a reformációt mint áldást, a reformáció lehetőségeit az emberek elé tárni. Természetesen a hitoktatásban mindenképpen szeretnénk ezeket a dolgokat megjeleníteni. A mi reformációs emlékévünk egy érdekes programhoz kötődik, amelyet a zsinat elfogadott: a reformáció gyermekeinek a programjához. Ez a program arra buzdítja a családokat, hogy gyermekvállalással ünnepeljék a reformáció évét, letéve így voksukat nemcsak a múlt és a jelen, hanem a jövő mellett is. Ezt szeretnénk minden területen hirdetni. Nemcsak hirdetni, hanem hátteret is biztosítani, ami imaközösségeket, támogató közösségeket jelent az ünnepi évre. De messzebb is tekintünk, mert úgy gondoljuk, hogy ez a program több éven keresztül vállalható, folytatható.

Vannak-e kiemelt programjaik a reformáció 500. évében?

A Kárpátaljai Református Egyház élete gazdag programokban, nem szeretnénk ezt zsúfoltabbá tenni. Lesznek olyan programok, amelyeket kimondottan az emlékév miatt szervezünk meg, de ezek száma elenyésző. Ilyen volt a január 8-ai ungvári rendezvény, és ilyen lesz még e hónapban a kárpátaljai civil szervezetekkel egy együttműködési megállapodás és sajtótájékoztató, amelyekre éppen az 500 éves jubileum kapcsán kerül sor. Nagy létszámú tömegrendezvényeket nem tervezünk azokon túl, amelyek már eddig is voltak.

Mi az az alapüzenet, amelyet minden családhoz, személyhez szeretnének eljuttatni az emlékév kapcsán?

Az istenfélő ember tapasztalja meg az Isten áldását, boldog az az ember, aki Istenben bízik. Mert a 128. zsoltár szavaival ilyen áldásban részesül. Az istenfélő ember, aki az Istenben bízik, áldásban részesül. Ez a legfontosabb, ha hiányzik az Istenbe vetett bizalom, akkor embertelenné válik az ember. Ellenségévé válik saját magának, és megpróbál saját maga rendelkezni élete felől, megpróbál úgymond a maga szemétdombján Istent játszani, de ezzel mindent elront, és elmarad az áldás. S ha elmarad az áldás, akkor megszűnik az élet. Ezért mi Kárpátalján nagyon sokan azt gondoljuk, hogy az istenfélelem a Szentírás felfedezése, és annak a tanításnak a komolyan vétele, amelyet Isten a Szentírásban elénk adott: ez az emberek szívében hálaadást, Istenre való figyelést és egészséges istenfélelmet jelent, ami nem rettegés, hanem bizalom, és ennek a bizalomnak az áldás lesz a következménye, ami az életünket teszi szebbé, jobbá, és még azt is merem állítani, hogy könnyebbé.

Miért fontos felhívni a reformációra a figyelmet?

Ha nagyon cinikus akarok lenni, azt mondom, hogy azért fontos felhívni a reformációra a figyelmet, mert ennek az elfelejtése miatt van ott Európa, ahol van: egészségügy, béke és háború kérdésében, szolidaritás kérdésében, éhezés, emberkereskedelem, drogkereskedelem kérdésében – mert elfelejtették a reformációt, a reformátori alapelveket, egyszóval elfelejtették a Szentírást. A reformáció nem lett volna a szentírás újrafelfedezése nélkül, és most sem lesz reformáció a Szentírás újrafelfedezése nélkül és az életbe való beépítése nélkül. A reformáció 500 éves jubileuma alkalom a hálaadásra, valamint a tanulságok megfogalmazására, illetve a jövőképünk előrevetítésére, amely lehet áldott és lehet átkozott is – választanunk kell!

Hogyan látja a KRE helyzetét ennek a könnyűnek nem mondható léthelyzetben itt, Ukrajnában?

Minden külső jel, politikai önmegvalósítási terv ellenére én úgy érzem, hogy 2017-ben újra óriási lehetőségeink vannak, olyanok, mint amilyenek voltak 1991-ben. Most azért imádkozom, hogy ne halasszuk el, ne szalasszuk el, éljünk a lehetőségekkel. Most is vallom, tavaly is vallottam, hogy Kárpátalján magyarnak lenni jó. A küzdelmeknek eredményük van, a harcokat nem vesztesekként, hanem győztesekként éljük meg. Az Istenbe vetett hitünk miatt van olyan jövőképünk, amilyennel nem sokan rendelkeznek ma. Ez nem a mi érdemünk, hanem az Isten ajándéka számunkra.

Mennyire befolyásolta vagy viselte meg a Kárpátaljai Református Egyház helyzetét az ismét meginduló kivándorlási hullám?

Nem mondható, hogy látványosan, nagyon sokkal kevesebben vagyunk vagy gyengébbek lettünk. A folyamat most még nem érezteti annyira a hatását. Mi azt valljuk, hogy nehezebb helyzetből is talpra állt az itt élő nemzet. Ma nem kényszerből mennek el az emberek, hanem önként, saját maguk választják azt az utat, amit választanak. A nagyobb biztonságért, jobb megélhetésért, gyorsabb anyagi gyarapodásért mennek el az emberek. Nem a Don-kanyarba mennek, nem is Kazahsztánba, Szibériába, hanem európai városokba mennek. Ezekben a városokban azonban az emberek nemcsak pénzt kereshetnek, hanem ha bölcsek, akkor tanulhatnak is. A reformáció is így jött ide. Elmentek tanulni, és megváltozott nemcsak Nyugat-Európa, nemcsak Közép-Európa, hanem a mi kelet-európainak nevezett régiónk is. Miért? Mert tanultak, és a tudományukat elhozták ide. Azt a lemaradást, amely a kommunizmus, szocializmus, ateizmus miatt még mindig terhel bennünket, csak úgy lehet leküzdeni, ha a legjobb és a legeffektívebb eszközökkel próbálunk fejleszteni, előrébb lépni, építeni, építkezni és kihasználni a természeti adottságokat. Ha azt mondjuk, hogy a Duna-kanyarban vannak az emberek és nem a Don-kanyarban, akkor értjük, hogy miről van szó. Nem kényszerből mentek oda, és onnan bármikor hazajöhetnek. Az én meglátásom szerint, ahová nagyobb tömegben mentek el emberek munkavállalókként, oda jó lenne utánuk menni, és havonta csak egy istentiszteletet tartani nekik, jó lenne számon tartani őket, és hazahívni. Azt gondolom, Kárpátaljának pont amiatt van még nagy esélye, és pont amiatt van még béke, mert nem ürültek ki a hűtőszekrények. Miért nem ürültek ki? Azért, mert elmentek az emberek külföldre dolgozni. Nem csak a magyarokat jellemzi elsősorban, elmentek a ruszinok és ukránok is. Nem a Kárpátalja 10%-át kitévő magyar nemzetiség hozza Kárpátalja GDP-jét. Mi csak a 10%-át hozzuk, a többit a más nemzetiségű társaink. Ők is elmentek, ők is fejlesztenek, ők is itt akarnak élni. Nem kell lemondani hazánkról. Elődeink is jártak külföldre dolgozni, ha itt nincs lehetőség, természetes, hogy az embernek a családjáért meg kell tennie lépéseket. Nekem egy kérésem van viszont, azon túl, hogy dolgoznak, és hazajönnek, ne vigyék ki a családjaikat azokba a multiközegekbe, ahol ők nem egy lesznek a sok közül, hanem elvesznek a tömegben. Ne vigyék el, hanem ők jöjjenek haza.

Mi az üzenete a kárpátaljai fiatalok számára?

Én azt látom, hogy most van itt a legnagyobb esély arra, hogy jövője legyen az embernek. Kárpátalján csak azoknak van jövőjük, akik hittel és felelősséggel vállalják azt, hogy az ellenszélben is dolgoznak. Azoknak az embereknek van itt jövőjük, akik nem egy sorszám akarnak lenni, hanem igenis képesek újat kezdeni. Megpróbálják a személyes adottságukat – amit hiszek, hogy mindenkinek van – kamatoztatni. Azt mondom a kárpátaljai fiataloknak, hogy ne elégedjenek meg azzal, hogy kiszolgáló személyzet lesznek, próbáljanak meg itt olyan életet élni és olyan terveket szőni, amelyekkel ők ennél többek lesznek. Én hiszem azt, hogy itt van esély rá, hogy ők többek legyenek.

Hogyan látja a kárpátaljaiak kapcsolatát az egyházzal?

Úgy gondolom, hogy Kárpátalján minden nehézség ellenére az istentiszteleti és a gyülekezeti alkalmak látogatottsága az európai átlagnál még sokkal jobb. A mi gyülekezeteinkben a lelkészek közvetlen kapcsolatban vannak a gyülekezeti tagokkal, s ez nagyon fontos. Az emberi kapcsolatok helyettesíthetetlen fontossága az, ami nagy értéke a kárpátaljai református egyháznak. Ezért jönnek el nagyobb számmal a rendezvényekre meg istentiszteletre az emberek, mert élő, személyes kapcsolat van. Azonban nagyon fontos, hogy a gyülekezeteket úgy tudjuk szemlélni, hogy hálaadással tartozunk értük, és így tudjuk szemlélni a saját közösségünket. De ha megköszönjük egymást és az értékeinket, akkor viszont sokkal messzebb vagyunk. Hiszek abban, hogy Kárpátalján megőrizzük a gyülekezeteinket minden olyan előrejelzés ellenére, hogy majd ide is eljön a szekuralizált világ, ami majd kiüríti a templomokat. Úgy érzem, hogy ez a világ már itt van, és hálás vagyok érte, hogy Isten nem szolgáltatott ki bennünket. Ezért én nem úgy tekintek az egyház jövője felé, hogy ez már csak rosszabb lehet, hanem úgy, hogy jobb lehet. A réteg-alkalmak, a célcsoportok egy-egy gyülekezetben, a mindennapi jelenléte a református tudatnak, segítőkészségnek, igehirdetésnek igenis megváltoztathatja ezt a közeget, ami nem egy egyszerű közeg. Mi sosem építettünk gyülekezetet nemzeti, etnikai vagy politikai meggyőződésre. Mi nem azért vagyunk ennyien, mert valaki ellen összefogtunk. Mi az Isten ügye mellett vagyunk, és az Isten ott van mellettünk, kiválasztott bennünket, megáldott, megsegített bennünket, ezért vagyunk ennyien.

Mik a céljaik a jövőre nézve?

Pótolni szeretnénk a hiányt. Hiányzik nagyon sok oktatási intézményből a keresztyén oktatás. Szeretnénk a vállalkozói szférában is a teljesítmény, a mértékletesség és a megbecsülés elvét érvényesíteni. Szeretnénk a gyülekezeti tagjaink számára olyan közeget teremteni, ahol jól érzik magukat, és azt mondják, hogy itt van egy olyan élhető közösség, amely a gyerekeinknek is jó lesz. Ezek azok a célok, amiért dolgozunk.

Önnek mit jelent a reformáció?

Számomra az Evangélium tiszta hirdetését, amit értek és érthetően elmondhatok. Azt, hogy Jézus meghalt értünk, s az a legnagyobb reformáció. Jézus megreformálta a világot. Számomra ez a legnagyobb érték, hogy ezt anyanyelven, érthető módon hallhattam, fogadhattam el, és hirdethetem is, elmondhatom másoknak. Az Evangélium a Jézus Krisztusba vetett hit, az egyedüli megtartó erő. S ez a reformációban mindenki számára elérhető lett, nyilvánvalóvá lett, gyakorolhatóvá lett. Reformatio viva!

Váradi Enikő, fotó: Vargosz, botítókép: Dimény András

forrás: karpataljalap.net