Az Egyetemi Gyülekezet 4K elnevezésű programja Fekete Károly püspök a gazdag ifjú történetéről szólóáhítatával vette kezdetét, majd fórumbeszélgetéssel folytatódott. A résztvevők egyházkerületük püspökétől kérdezhettek, a beszélgetést Püski Dániel moderálta.
Magyar szokás szerint még református körökben is előfordul, hogy egyes gyülekezetek ádáz harcot vívnak a hívekért, a jobb hírért és nem utolsósorban az anyagi forrásokért. Éppen ez az oka, hogy sokan elzárkóznak a másiktól és csak a saját közösségeink helyi érdekeit nézik, ahelyett, hogy mi lenne a helyes Isten szerint. „Egy valaki elől nem tudunk elzárkózni, a statisztika ott van fent” – foglalta össze röviden a helyzetet Fekete Károly, majd hozzátette: „mivel az anyagiakat nem tudjuk lelki módon kezelni, ezért a lelkieket sem tudjuk igazán lelki módon kamatoztatni.”
A tiszántúli püspök szerint éppen ez a zárkózottság is indította arra az egyházkerület vezetőségét, hogy megálmodják a díszkötéses vándorbibliát, amely ebben az évben végigjárja a Tiszántúl mind a 414 gyülekezetét, hiszen a helyi közösségek legalább ekkor kapcsolatba léphetnek egymással. „Sok helyen sistereg a levegő, a hit derűje nem látszik az embereken. A hit vagy élni segít, vagy nem segít – vagy akkor nem nevezhetjük hitnek” – folytatta, arra utalva, hogy az egyház addig nem lesz a Krisztus által elképzelt egyház, ameddig tagjai nem tudnak együttműködni egymással és ameddig nem változik meg a közhangulat az emberek között.
A beszélgetés egyik fontos pontja volt a szórványosodó gyülekezetek helyzete: Fekete Károly arról is beszélt, hogy a közösségek egynegyede nehéz anyagi helyzettel küzd és egyre több helyen áll fenn a falvak fogyatkozásának problémája. „Már nem Uszkánál és Magosligetnél okoz ez problémát, hanem Fehérgyarmatnál, de ugyanez a helyzet délen is, ahol már nem Biharkeresztes jelenti a határt, hanem Berettyóújfalu” – tette hozzá. A püspök kitért arra is, hogy még a legkisebb gyülekezetekben is szükség van arra, hogy az istentiszteleti alkalmakra látogatók „a lehető legtisztább bio-formában” kapják meg az evangélium üzenetét, hiszen, "ha azokra nem figyelünk, akik megvannak, hogyan szólítsunk meg újakat?"
Máté Tibor, az egyetemi gyülekezet egyik tagja aziránt érdeklődött, hogy a református egyház hogyan tudna egy fenntartható, keresztyén életpálya-modellt megalkotni. Sok helyen ugyanis nagy problémát okoz, hogy egy lelkész vagy ifjúsági vezető nehezen engedi el a lekonfirmált fiatalt. Fekete Károly több példát is felhozott arra, hogy egy Debrecenben vagy Szegeden végzett egyetemista hogyan lett később egy másik tiszántúli gyülekezet oszlopos és hangadó tagja. „Hinni kell abban, hogy amit elvetettünk, az majd beérik és eljön az ideje, hogy olyan szolgálatot kapjanak, amiben kiteljesedhet” – tette hozzá. Szóba került az "egység nem egyformaság" kérdésköre is, Csorvássy Fruzsinának, egy másik gyülekezeti tagnak köszönhetően: felekezeten belül is nagyok lehetnek az eltérések liturgiai elemek, vagy éppen stílusok között. „A kulcsszó: a minőség! Ez mindenkit elgondolkoztat, még a kevésbé nyíltakat is és vonatkozik minden előadásra, a zenékre, énekekre, de még a prédikációra is” – mondta a püspök, majd hozzátette: „Sokszor gagyi, amit adunk, ez pedig sem felfelé, sem pedig oldalra nem elég.”
A gyülekezet egyik teológus-lelkész szakos hallgatója, Kovács Patrícia fontos dologra tapintott rá, ami korábban is szóba került: mi lesz a fogyatkozó, "lélegeztetőgépen tartott" gyülekezetek sorsa? Nem lenne helyesebb igazi missziós területeken befektetni az energiát? Fekete Károly kategorikus választ adott a feltett kérdésre: „Nem gyülekezet-összevonásra van szükség. Minden református fontos, és azért, hogy számon tartsuk őket, bizonyos, elszórványosodás előtt álló helyeken gyülekezeti központokra van szükség, ahol meg lehet szervezni a szolgálatok elvégzését. Itt együtt dolgozhat a lelkész, a hitoktató és jobb esetben az egyházzenész. Egymás között osztják fel hogy ki mivel foglalkozzon és hová menjen. Ez azonban nagyon nehéz, hiszen sokszor az ugyanolyan végzettségűek irigyek és féltékenyek egymásra, így pedig nem lehet hatékony munkát végezni.”
Fekete Károly egy népszerű tévhitet is eloszlatott: „Nem igaz, hogy sok lelkészt képzünk. Éppen az a helyzet, hogy keveset. ‘Az aratnivaló sok, a munkás kevés’. Akkora a lelkipásztorok leterheltsége, hogy az ötvenes korosztálynál gyakori, a negyvenéveseknél pedig már megjelent a kiégés jelensége.” Püski Eszter ehhez kapcsolódóan arra volt kíváncsi, hogyan lehetne nem hittudományi képzést végzetteket úgy munkába állítani, hogy segítsék a munkát: „Ha lenne jó és kiforrott példa erre, akkor gyorsan elterjedne a rendszer, de amíg a lelkészek között nincs bizalom, ez fenn áll majd a munkatárssá lett gyülekezeti taggal szemben is” – mondta a tiszántúli püspök.
A szervezők szerint az idei félév második 4K alkalma alig tartott tovább egy óránál, számtalan izgalmas kérdésben bővíthették tudásukat, remélve, hogy "legalább egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy a jelenben és a jövőben is, mindannyian valódi egyház részesei lehessenek."
Az alkalomról Dezső Attila írt személyes beszámolót, mely az Egyetemi Gyülekezet oldalán olvasható.