A mai világunk nagyon praktikus. Mindenre kiterjedő gyakorlatias szemlélete van. Már nem az számít, hogy valami szép, hanem hogy legyen hasznos. Ha megnézünk egy egyiptomi piramist, csak egy építményen is szemléletesen, jól látjuk, hogy hosszú korokon át nem az volt a lényeges, hogy valami hasznos legyen, hanem hogy a világszemléletüknek, a hitüknek megfelelő legyen. Ma minden ezt mondja: Tedd azt, ami kényelmes, ami hasznos, ami jó, ami előrevivő itt és most a számodra. De ez a világelv rendkívül sekélyes dolgokhoz vezet el. Ha például Johann Sebastian Bachnak azt mondanánk, hogy ne legyél kántor, ne vitatkozz a hercegekkel, ne utazgass jobbra-balra, szépen hallgass, ne konfrontálódj, állj be a sorba, legyél jó beosztott, akkor Istent dicsérő műveit ma nem halljuk.

Bach tette, amit a lelke diktált, ment és tette a dolgát. Belefáradt a dolgokba ugyanúgy, ahogyan mi is belefáradunk praktikus, gyakorlatias rohangálásainkba, de ő minden műve végére odakörmölte: SDG, azaz Soli Deo Gloria. Egyedül Istené a dicsőség. Nem őróla szólt ez a történet. Nem magának akart megfelelni. Nem a maga kényelmét kereste, hanem Isten dicsőségét. Mintha mindent feldobott volna az Égbe: Uram, küldöm ezt az örökkévalóság számára, hátha elkapod.

Mindennek rendelt ideje van az Ég alatt. Ez azt jelenti először, hogy nem földi mérce szerint van a rend. Nem praktikus, gyakorlati szempontok adják meg életünk arányait. Isten kezébe tesszük le azt, amink van.

Sokszor tapasztalom, hogy emberek azért nem hallják meg Isten hangját azért, mert képtelenek a jelenben elfogadással lenni. Pedig csak így válunk hallóképes emberekké. Itt vagyok, és figyelek, mert tudom, hogy Isten kapcsolatba szeretne velem lépni. Istennek a lényege a kapcsolat. Mi valami szuperhatalomnak képzeljük a Mindenhatót. Mintha a "mindennek rendelt ideje van" azt jelentené, hogy valaki, aki sokkal nagyobb rakosgatja a sakkfigurákat, ahogyan akarja. Bármit megtehet, mert hatalmas. Pedig valójában Ő a sűrű, termékeny és tökéletes kapcsolat, aki életet ad, életben tart. Ő azért Szentháromság, mert önmagában is kapcsolat. Velünk akar lenni, általunk és bennünk.

Mindennek rendelt ideje van. Ez nem csak azt jelenti, hogy Isten nem praktikusan gondolja végig az életet, hanem azt is, hogy Isten mindenben jelen akar lenni, bármi történik, Ő keresi velünk a kapcsolatot. Mintha máig zengene a kiáltás. "Ádám hol vagy?"

Jézus azt mondja, hogy aki képes veszíteni, sőt elveszteni az életét, az megnyeri. Aki képes visszájára fordítani vereségeit, az megtalálja az életet. Mindenképpen ezen a kifordításon van a hangsúly. Hogy el tudom-e engedni azt, amihez nagyon ragaszkodnék. Istennek rendelt ideje van, azaz abba minden beleférhet, akkor szabadok leszünk Isten számára, hogyha hagyjuk, hogy Ő formáljon bennünket.

Mindennek rendelt ideje van, azaz nem a praktikus dolgok a legfontosabbak, hanem Isten, aki kapcsolatot keres velünk. Ő bennünket, magunkat keres, és ezért nincs az a kudarc, nincs az a nehézség, ami ne vezetne Őfelé! Ámen.

Fekete Ágnes, illusztráció: Dimény András

A szerző áhítata elhangzott a Kossuth Rádió Református Félóra című műsorának 2017. május 24-i adásában.