Tirpák Orsolya már kisgyermekkorában filmeket, sorozatokat készített a nővérével – feltehetőleg ezért van az, hogy a fotózás és a filmezés neki egyszerre hobbi, munka, életszervező erő is. „Annak idején azért mentem a Lévayba, mert ott volt médiaszak. Anyukám mondta: de Orsika, ez református gimnázium! Erre azt mondtam: nem baj, ez így sokkal jobb" – emlékezik Solya. Mint mondja, a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban töltött éveknek hála testhezállónak érezte a Reformáció Emlékbizottság kisfilmpályázatában megfogalmazott feladatot, amely kreatív hangulatfilm elkészítésére hívta fel a vállalkozó kedvű fiatalokat.

A kommunikáció szakos lány azt mondja magáról, hogy leginkább egyedül szeret dolgozni, fontos neki, hogy minden képkocka helyét alaposan megtervezze. Nyertes pályaművében egyetlen percben foglalja össze, mit jelent neki a reformáció. „Február óta nagy kedvencem a minimalista stílus. Úgy gondoltam, ezzel lehet a legegyszerűbben megfogni a reformáció témakörét is. Kihívás volt, hogy a reformációt, amely egyébként sokkal nagyobb, mélyebb gondolatkör, hogyan le­het a legegyszerűbb eszközökkel kifejezni. Azokra a mozzanatokra koncentráltam, amelyek számomra fontosak. Szeretem a reformátusság puritánságát, tisztaságát, letisztultságát, ezt is meg akartam jeleníteni, valamint a személyes kapcsolatot is Istennel. A legfontosabbnak azt tartom, amit Luther mondott: nincs többé szükség emberi közvetítésre Isten és ember között, Isten befogad téged" – magyarázza Solya.

Mint mondja, neki nagyon fontos ez a be- és elfogadottság, a közvetlen kapcsolat Istennel, amelyet reformátusként él meg. „Nekem so­kat segített a hitem megélésében az, hogy református iskolába jártam. Sokan távolodnak el a hittől azok közül, akiket egyházi iskolába kényszerítenek. Hála Istennek, velem nem ez történt, önszántamból jöttem ide. Szerettem a hétfői istentiszteleteket, a hittanórai beszélgetéseket, az egyházi énekeket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy énekeskönyv nélkül tudom az istentiszteleti énekeket" – teszi hozzá.

A pályázatra kreatív munkákat vártak: Tirpák Solya alkotása a nézők kreativitását is igénybe veszi, ugyanis a film számos szabad asszociációra ad lehetőséget, így ki-kiben felerősödhet a saját hitélménye, kapcsolata Istennel. A puritán egyszerűségű képek azonban nem egyszerűsítik le a reformáció nagy, összetett kérdéseit, hanem új nyelvet kínálnak a megértéséhez.

A film nem követi a szokásos trendeket és a megszokott református képi önértelmezést: viszonylag kevés szimbólummal és számos asszociációval dolgozik. „Nem szerettem volna templomot, öreg nénit, imádkozó kezet, énekeskönyvet, templomi padot ábrázolni a filmemben, mert arra gondoltam, a legtöbben ezt fogják érteni a hangulatfilmen. Szeretem a művészeteket, az irodalmat, ezért is adtam teret inkább az asszociációnak, így mindenkinek megjelenhet saját élménye, emléke, amely az ő személyes Isten-kapcsolatáról beszél" – magyarázza a fiatal lány.

Az egyperces alkotás könnyed eleganciája mögött azonban nagy vívódások vannak – Solya azt mond­ja, nem is érti, miért kapott ekkora elismerést. A fiatal lány forgatott már Szent Mártonról, az eltérő 1956-értelmezésekről és a plátói szerelem szürreális élményeiről is, de összes filmje közül ez készült a legegyszerűbb eszközökkel, és valamiért ezzel volt a legkevésbé elégedett. A rövidfilm műfajáról azt mondja, szerinte az fantasztikus kihívás. „A közösségi médiát használó emberek pont ennyit időznek egy figyelmüket felkeltő tartalomnál" – magyarázza Solya. Mint mondja, a filmkészítés számára legizgalmasabb része a vágás, illetve a megfelelő zene megtalálása. Ő úgy véli, minden filmhez megvan már valahol a világban a megfelelő, eleve oda elrendelt zene – az igazi kihívás, hogy egymásra is találjon film és hang az alkotó kezében.

Bagdán Zsuzsanna / Kojsza Péter

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. augusztus 27-i számában.