Szenczi Molnár Albert németből fordította e dicséretünket, de mivel a fordítónagyság a százötven zsoltárunkat is oly mívesen átültette magyar nyelvre, így tekinthetjük ezt, Luther reggeli imádságának verses parafrázisát is önálló műnek. Ezzel a hozzáállással nézzük meg a szerző reggeleit és a sajátjainkat.

Mit tesz Szenczi?
Nemes egyszerűséggel megköszöni, hogy felkelhetett, hogy éjjel őriző Istene állt felette.

Mit teszünk mi?
Felkelve, szinte szemünket még ki se nyitva, már a napi gondokat hívjuk magunk elé. Oly sokszor szaladunk neki a napnak, és az elején röpke pillanatig sem gondolunk arra, hogy hálát adjunk az éjszaka    megtartó Istenének, és így örvendezzünk.

Mit mond Szenczi?
Azt kéri, tartsa meg őt, a teljes – testi, lelki – életét az ő őrizete alá akarja helyezni.

Mit mondunk mi?
Ide nekem az oroszlánt is – majd én megbirkózom mindennel, ami elém tornyosul. Vagy éppen lemondóan sóhajtjuk: csak éljem túl ezt a napot.

Mit tesz Szenczi?
Isten angyalainak segítségét és Szentlelkét kéri, hogy vakmerő bűneitől megmentse.

Mit teszünk mi?
Úgy végezzük feladatainkat, hogy sokszor elhessegetjük még a földi kezeket is, és a magunkét sem nyújtjuk másoknak.

Szenczi Molnár Albert idejében sem volt könnyebb felkelni, se dolgozni, se hitben megállni. De mi sokszor méltatlanul csak a hiátusokat soroljuk, nem vesszük észre azt, ami megadatott.

Szenczi dicséretében – ha elolvassuk a harmadik és negyedik versszakot is – az embert látjuk, aki Isten teremtménye, aki az ő kegyelmére szorul, aki nem egyedül van, hanem körülveszik mások, akikért akar és kell imát mondania. Kilépve a saját szűk köréből a bűnösökért és a szenvedőkért is tud könyörögni, és a jó véget kéri életükre.

Tegyünk így mi is nap mint nap reggeli áhítatunkban!

Telepóczki Márta

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja jubileumi rovatában.