Egy meleg délutánon tartunk Délvidék felé, a tervek szerint első állomásunk Zombor református temploma, de a parókia kapuját zárva találjuk, hiába kopogtatunk, senki sem nyit ajtót. Kissé csalódottan indulunk tovább, valamennyire azonban kárpótolnak a mellettünk elsuhanó búzatáblák és virágos rétek. Hasonló nyári, nyugalmas hangulatot áraszt pacséri gyülekezet parókiájának udvara is, melynek árnyas fái alatt Csányi Erzsébet, a gyülekezet lelkésze fogad minket.

Egy öt évvel ezelőtti felmérés szerint ezer fő tartozott a közösséghez, mára körülbelül nyolcszázan maradtak, azonban még így is Délvidék nagy gyülekezetei közé tartoznak. A lelkésznő elmondja, hogy az egyházközség szórványgyülekezete a szomszédos Bajmok, ahová sokan mentek férjhez a faluból, de fontos számukra, hogy református közösségben maradjanak.

Hamarosan megtudjuk a zombori parókia elhagyatottságának okát is: 8 éve elhunyt az ottani megbízott igehirdető, Békássy Andor, ezért a megmaradt gyülekezetet is legtöbbször Csányi Erzsébet gondozza, havonta jár át a 40 kilométerre fekvő városba. Az igehirdetésekre általában harmincan járnak, zömében idősek, akiknek azonban fontos a gyülekezeti élet. „Van egy néni, aki három órát utazik istentiszteletre egy másik településről. Mikor ezt megtudtam, azt mondtam, hogy egy-egy ilyen jel azt mutatja, hogy mennyire fontos, hogy vállaljuk az áldozatos szórványgondozási szolgálatot. Szükségük van a támogatásra, hálásak az igehirdetésekért” – teszi hozzá a lelkész.

Új generáció

Erzsébet Pacsérról származik, kezdetben a gyülekezetben kisegítő kántor volt. Elvégezte a kántorképzőt, s itt kapott elhívást a lelkészi szolgálatra. 21 éve tevékenykedik a szülőfalujában lelkészként, ezidő alatt a gyülekezet egyre komolyabb hangsúlyt fektetett a gyermekek közötti szolgálatra, fokozatosan kialakult a vasárnapi iskola és a nyári táborok rendje – az idei évben tartják huszadik ifjúsági táborukat.

A nyári gyermekhétre egésznapos programokkkal készülnek, délelőttönként bibliai történetek, délutánonként pedig ahhoz kapcsolódó kézművesfoglalkozások foglalják keretbe a napokat. „Fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak közösen játszani és megismerjék a hagyományainkat, ezért faragnak, hímeznek, csapatban dolgoznak” – magyarázza a lelkésznő, majd hozzáteszi, hogy a táborok mindig hálaadó istentisztelettel érnek véget, minden segítőnek megköszönik a munkáját és a gyerekek elkészült műveiből kiállítást szerveznek. „A célunk ezzel, hogy a gyerekeink érezzék: nemcsak az időseké a gyülekezet, hanem az övék is, őket is szeretettel vesszük körbe – folytatja Erzsébet. – Fontos a tábor, hogy ne »kikonfirmáljanak«, hanem beilleszkedjenek a gyülekezetbe. Ennek sikerességét mutatja, hogy akik korábban részt vettek a táborban, most segítőként jönnek.”

A táborok mellett több hagyománya is van a közösségnek, például a gyülekezet asszonyai minden hétfőn csigatésztát készítenek, majd az abból befolyt összeggel támogatják az egyházközséget, de a gyermekek karácsonyi csomagjához is hozzájárulnak.

Újabb célok

Beszélgetés közben belépünk a nemrég felújított templomba, mely 1833 és 1835 között épült. Az épület tornyát a második világháborúban szétlőtték, ezt követően életveszélyessé vált, azonban a teljeskörű felújítására 1991-ig várnia kellett Pacsér reformátusságának. Emellett a templom tetőfödémét 1920-ban palára cserélték, ami az idők folyamán porrózussá vált, s felújításra várt. A beázások egyre több helyen megrongálták a mennyezetet, a nehéz időszakok miatt ez sokat váratott magára.  Tizenöt éves gyűjtés után, 2014-ben sikerült felújítani a templom tetőt és templom-tornyot.

Azonban a templom a mai napig áll, a gyülekezet és a lelkipásztor komoly hangsúlyt fektet a felújításokra és korszerűsítésekre. Csányi Erzsébet ezzel kapcsolatban azt is elmondja, hogy bár a környék temetőit a világháború után államosították, Pacséron megmaradt az egyház tulajdonában, emiatt egy idő után fontossá vált egy ravatalozó felépítése is, hogy ne a házaktól induljanak a temetések. Tíz évig gyűjtöttek, mire a ravatalozó megépülhetett, de ennek ellenére sem maradtak el a virrasztások. „Mindig van egy cél, amiért érdemes gyűjtenünk, pályáznunk és imádkoznunk” – foglalja össze a lelkésznő.

Lélekben testvérek

Pacséron jelenleg 2600-an élnek – évtizedekkel ezelőtt a lakosság száma ennek duplája volt, de sok vállalkozás megszűnt, ezért az emberek költözni kényszerültek. Ennek ellenére is van még a faluban kétnyelvű általános iskola, egy működő malom és élénk a mezőgazdaság is, ami biztosítja a megélhetést.

A magyarság megélése Délvidéken különösen is összefügg a reformátusság megélésével, Csányi Erzsébet szerint a gyülekezetek feladata összefogni a nemzetet. Elmeséli, mennyire fontos a közösségnek a múlt: őseik 231 évvel ezelőtt Kisújszállásról érkeztek a török hódoltság idején elnéptelenedett vidékre, ennek egy kopjafa is őrzi emlékét, melyet a letelepülés újraalapításának 210. évfordulójára állítottak. „A 200. évfordulóra még nem engedte az ünneplést a politikai rendszer, de tíz évvel később már szabadon emlékezhettünk” – magyarázza meg a különös évfordulót. Mint mondja, nemcsak nekik fontosak a közös gyökerek, a kisújszállási reformátusok is rendszeresen ellátogatnak Délvidékre, időről időre éreztetik, hogy lélekben testvérek. „Erősítenek bennünket abban, hogy nem vagyunk elfeledve. Bár vannak határok, de ezek átjárhatók, a szeretet mindig megtalálja az utat a másik felé” – fogalmaz Erzsébet.

A múlt megőrzése szempontjából különösen fájdalmas Pacsér lakosságának, hogy a régi anyakönyvi kivonatokat, melyek az egyház tulajdonában voltak, elvitték a második világháború után. Az eredeti tervek szerint lemásolás után visszakerültek volna az egyházközséghez, de ez a mai napig nem történt meg, a papírok a helyi önkormányzatnál vannak. Bár a magyar lakosság folyamatosan visszakéri ezeket, mindig elutasító választ kapnak. Jelenleg csak külön engedéllyel lehet megnézni az iratokat, ez nagyon megnehezíti azt, amikor valaki szeretné megismerni, kutatni családfáját. „A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója jó alkalom lenne rá, hogy végre visszakapjuk az anyakönyvi kivonatokat. Örülnének a gyülekezetek, hogy őseik iratai újra a birtokukban lehetnének” – hangsúlyozza Csányi Erzsébet.

Különleges történetek

A reformáció emlékévét a nyári táborzáró istentiszteleten ünnepli majd meg a gyülekezet, ez lesz az év kiemelt eseménye számukra. A lelkésznő fontosnak tartja, hogy a fiatalok is tudatosítsák, mit jelent a reformáció és mi lehet az ő szerepük ezzel kapcsolatban, erre pedig kiváló alkalom, amikor együtt vannak a fiatalok. „Nekem a reformáció a mindenkori megújulás lehetőségét és a Szentíráshoz való ragaszkodást jelenti, ezt kell megmutatni ebben az évben – fogalmaz Erzsébet. – Mindig lesznek próbatételek, de Isten Lelke erőt ad hozzájuk, vele képesek vagyunk világítani.”

A templom és a parókia bejárása után megpihenünk az apró irodában, ahol régi tabló hirdeti, hogy a kisújszállási telepesek érkezésének 150. évfordulóját még gond nélkül meg tudta ünnepelni a gyülekezet. Ebből az alkalomból készült a közösség első vendégkönyve, melybe szinte minden ide érkező írt pár sort, mint megtudjuk, Ravasz László püspök is, aki 1943-ban látogatott Pacsérra.

„Eltűnt ifjúságomat és édesapám emlékét keresve jöttem, köszönöm, hogy itt mindkettőt megtaláltam” – áll az egyik megsárgult lapon pár sor, melyben benne van egy egész élet – s még több is talán. Ahogy tovább lapozom a kis, fekete könyvecskét, különleges történetek elevenednek meg előttem, míg végül én is papírra vetek néhány hálás gondolatot, de remélem, hogy ez a búcsú csak rövid időre szól.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András

Galéria 

Sorozatunk korábbi részei:

Öntudatos reformátusok
Fáradhatatlan reformátusok
Megújuló reformátusok