A Reformáció első évszázadának kulturális paradigmái címmel indult előadássorozat a Károli-egyetemen. A sorozat programját nézve szerteágazó, mégis egységes kép áll össze az előadásokból a reformáció első évszázadának kulturális életéről.

Az előadássorozat ötletét Szentmártoni Szabó Géza adta, megvalósítása kötődik Pénzes Szabolcshoz, illetve hozzám. Azokat a kortárs irodalomtörténészeket, egyháztörténészeket, zenészeket kértük fel, hogy tartsanak témájukban egyórányi előadást, akik a reformáció után eltelt első száz évvel foglalkoznak. Így alakult ki az az előadássorozat, amely február 16-án kezdődött, és május 11-ig tart, csütörtökönként (az utolsó alkalommal kedden), a Károli-egyetem bölcsészkarán. Az eddigi előadások mindenképpen hasznosak voltak a szakmai hallgatóság számára – az egyetemistáknak is, érthető módon, hisz tanulmányaikhoz köthető témákat tárgyaltunk.

Vannak új irányok a reformáció korszakának kutatásában?

Az énekeskönyv-kutatás például ilyen terület. Mindig vannak új eredmények, például a közelmúltban is felbukkant egy eddig ismeretlen debreceni énekeskönyv 1610-ből. Ez egy kicsit megint átírta az eddigi történetet. Egy ilyen énekeskönyvet egyszerre lehet vizsgálni irodalmi és zenei szempontból. A peregrináció, vagyis a külföldön tanulás kutatása is olyan irány, amelybe az utóbbi időben sokan bekapcsolódtak. A téma kimeríthetetlen, rengeteg lehetőséget rejt még magában. Mindezek mellett sokat foglalkozunk a reformáció első évszázadának legfontosabb szereplőivel is. Ebben a témában mindig vannak újdonságok, hiszen az információhiányok betöltésére folyamatosan születnek újabb elméletek.

Hogyan kerül elő például egy új énekeskönyv?

Az előbb említett kötet egy magángyűjteményből, aukción bukkant elő Németországban. Az énekeskönyv új tulajdonosa megengedte, hogy a kiadványról másolat készülhessen a Széchényi-könyvtárnak, így az kutathatóvá, a tudomány számára is elérhetővé vált. A könyvtárak gyűjteményeit már ismerjük, a magángyűjtemények tartalma azonban sok esetben rejtély számunkra.

Professzor úrnak a közeljövőben jelenik meg monográfiája a wittenbergi magyar peregrinusok diákközösségéről. Milyen jelentősége volt a peregrinációnak?

Magyarországon a reformáció korában nem volt egyetem. A középkorban több kísérlet is irányult arra, hogy egyetemet alapítsanak, de ezek a próbálkozások sikertelenek voltak. Ezért aki magasabb képzettségre vágyott, annak külföldre kellett mennie. A reformáció megindulása után természetesen a wittenbergi egyetem keltette a legnagyobb érdeklődést, a 16. században oda mentek a legtöbben Magyarországról.

Mennyien utaztak Wittenberg­be?

1502-ben alapították az egyetemet. Ezerkétszáz körül van azoknak a magyarországi diákoknak a száma, akik az első száz évben odautaztak. Az általam vizsgált diákegyesület tagjai kevesebben, de így is több mint négyszázan voltak, és miután hazatértek, lelkészek, tanárok lettek. Érdekes dolog, hogy a magyar református lelkészeket egy ideig evangélikus egyetemen képezték.

Ha ma egy diák külföldön szeretne tanulni, akkor például az európai Erasmus program támogatásával eljuthat egy nyugati egyetemre. Hogyan nézett ki ez a 16. században?

Főleg magántámogatások segítették a diákokat, de a városok is adtak pénzt, ösztöndíjat nekik. A támogató települések elvárták, hogy a hallgatók a külföldi tanulmányaik után visszajöjjenek, és ott helyben vállaljanak állást. Ilyen városok voltak például Debrecen, Kassa, Lőcse. De nagybirtokosok is több esetben gondolták úgy, hogy az általuk támogatott diákok a hazatérésük után az ő birtokukon dolgoznak majd. Előfordultak olyanok is, akik saját költségükön is ki tudtak utazni, de ők voltak kevesebben.

Mi jellemezte a peregrinus diákok életmódját?

Wittenbergben a többség albérletben lakott. Ezzel a városban élő polgárság is jól járt, hiszen fontos gazdasági tényezőt jelentett a felsőoktatás. Az egyetem kis számú ösztöndíjat adott, és kevés volt a kollégiumi hely, amelyekre azonban egyre nagyobb igény mutatkozott, így folyamatosan épültek új kollégiumok. A diákok tehát az otthonról hozott pénzre voltak utalva.

Polgárságot, városokat említett. A peregrináció ezek szerint fontos társadalomalakító tényező is volt Magyarországon?

Egy válságos helyzetben lévő, három részre szakadt országból érkeztek a diákok Nyugat-Európába, ahol békésebb, fejlettebb polgári társadalommal találkoztak.

Mi vonzotta őket vissza?

Elsősorban a hazaszeretet. Az a kötelességérzés, hogy itthon van feladatuk. A tanulás időtartamát megszabta a támogatás összege is. Előfordult, hogy a diák még tanult volna, de a támogató már hazahívta, mert szüksége volt lelkészre a birtokán. Nagyon kevés diák maradt kinn, a magyar anyanyelvűek mindannyian hazajöttek. Inkább a német anyanyelvű erdélyi szászok, felvidéki cipszerek között fordult elő olyan, hogy valaki Németországban maradt. Ennek többnyire családi oka lehetett, például az, hogy a fiatal ott kötött házasságot.

Hogyan fogadták a visszatérő, tanult lelkipásztorokat?

Aki külföldön tanult – akár csak egy évet is –, nagy megbecsülést kapott idehaza. A magyarországi egyházi értelmiségnek két fontos rétege volt: az egyik, aki csak itthoni iskolában tanult, ők kisebb helyeken voltak tanárok, lelkészek, kevesebb pénzt kerestek. A másik réteg az akadémikusok, ők legalább egy évet eltöltöttek külföldi egyetemeken. Ez utóbbiak lettek a vezető lelkészek, esperesek, püspökök, a nagy kollégiumok tanárai. Érezhető volt köztük a különbség.

Tehát akiket név szerint is ismerünk – a nagy reformátorok –, külföldön tanultak. A nagy nyugati reformátoroktól?

Amíg Luther élt, nagyon sok magyarországi tanítványa volt, mint például Dévai Bíró Mátyás, akit az Asztali beszélgetésekben is megemlített. Nagyon sokan voltak jóban a másik nagy wittenbergi reformátorral, Melanchthonnal. Számos tanítványa lakott nála albérletben, és többekkel levelezett a későbbiekben is. Így nagyon erős kapcsolat alakult ki közöttük. Sok diák ellátogatott Svájcba. Kálvinnal kevesen voltak összeköttetésben, de Bézával már rengetegen leveleztek. Voltak, akik Bullingert keresték fel Zürichben. A magyar diákoknak tehát élő kapcsolata volt a legnagyobb reformátorokkal.

Milyen viszonyról árulkodnak például a levelezéseik?

Baráti kapcsolatot mutatnak. Külföldiek és magyarok egyenrangúként írtak egymásnak. A levelezés abban a korban egyébként nehéz volt, mert a posta ugyan már létezett, de csak hivatalos iratokat szállított. A leveleiket tehát csak magánembereken keresztül lehetett eljuttatni a címzetthez.

A soron következő előadás

Szentmártoni Szabó Géza előadása Zsoltárparafrázisok Szegedi Gergelytől Szenci Molnár Albertig címmel a Ráday Könyvtár olvasótermében (1092 Budapest, Ráday u. 28.) lesz május 16-án. A program 16 órakor kezdődik.

A várhatóan májusban megjelenő könyve a wittenbergi coetusról, vagyis diákközösségről szól.

1555-ben a magyar diákok Melanchthon segítségével diáktársaságot alapítottak. Amikor Magyarországon kettévált a református és az evangélikus egyház, akkor a coetus tagjai a reformátusok kö­zül kerültek ki. A wittenbergi, lutheri tanításokat követő egyetemen tehát létezett olyan diáktársaság, amely református magyar diákokból állt. Ez okozta a társaság végét is, hiszen a református–evangélikus ellentétek nagyok voltak abban a korszakban, és egy idő után a magyar diákok inkább már a református heidelbergi egyetemre mentek. A diáktársaság latin nyelvű könyveket is kiadott Wittenbergben, és a tagok egyfajta önképzőkörként tanították egymást.

Az idei évben, a reformáció emlékévében több előadást és tudományos feladatot is vállal. Van olyan protestáns nemzetközi irodalomtörténeti kutatás, amely nagyobb összefogással valósul meg?

Amelyikben én is részt veszek, az Miskolci Csulyak István olaszliszkai lelkész és zempléni esperes útinaplójának kiadása. Amikor Heidelbergbe utazott tanulni, részletes naplót írt a németországi útjáról. Ezt adjuk ki nemzetközi együttműködésben – csehekkel, németekkel, osztrákokkal, lengyelekkel.

 T. Németh László

illusztráció: Vargosz

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapjában.