Az 1600-as évek elején a reformáció adott kézzelfogható válaszokat a társadalom különböző rétegeinek kérdéseire, ez pedig az új irányzat terjedéséhez vezetett. A reformáció mind kultúránkat, mind pedig történelmünket befolyásolta, ezek összefüggéseiről különböző előadásokon hallhattak a médiaműhely résztvevői.

Amerre akar

„Az egyház reformációja mindig az ember megújulásával kezdődik” – Csoma Áron református lelkész nyitó áhítatában vezette be a hétvége témáját Nikodémus és Jézus találkozásának történetén (Jn 3,1-15) keresztül. A lelkipásztor szerint a megújulás soha sem megy erőből, ehhez fentről kell a segítség. Mint mondta, az egyház eszköz, ami az emberi közösségeknek képes kincset adni, ehhez a valódi „adni tudáshoz” van szükség a reformációra. Fontos Isten értékrendjének szemüvegén keresztül szemlélni a világot, keresztyén emberként csak ennek az értékrendnek a segítségével szabad beavatkozni az eseményekbe.

Kiemelte azt is, hogy Krisztus olyat hozott a világnak, amit soha nem láttak előtte – ennek megértéséhez jó példa Nikodémus, a vallás világba beleragadt férfi, aki elmegy Jézushoz, mert kérdései vannak.

„A szél fúj, amerre akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy” – ismételte a felolvasott igeszakaszból a református lelkész, majd kiemelte: ez üzenet arra nézve, hogy a keresztyén embernek másképp kell viselkednie és el kell hinnie, hogy a Szentlélek által lesz elég ereje a belső reformokhoz.

E kijelentéshez párhuzamként hozta az Ószövetségből a rézkígyó történetét, mikor a népnek a gyógyuláshoz fel kellett néznie a kígyóra. „El kell hinni minden korban, hogy elég 'csak' feltekinteni” – mutatott rá a lelkész.

Tartozni valahova

Faggyas Sándor újságíró, a Prúsz alelnöke a nemzeti identitás kérdéseit és kialakulását vizsgálta. „Mi az, hogy nemzeti identitás? – tette fel a kérdést előadása kezdetén. – Az identitás nemcsak ideológiai kérdés, hanem történelmi előzményei vannak.” Egy kisgyermek sem légüres térbe és kortalan időbe születik, minden embernek van egyéni és közösségi identitása. Mindenki először egy családba, egy lakóhelyre érkezik, ami meghatározza, s az ember később is közösséghez akar tartozni.

Többféle közösségi identitás létezik, az előadó szerint a történelem vizsgálatából is kiderül, hogy ez mindig természetes volt. Ezeket a közösségeket a közös nyelv, erkölcsi értékek, normák és hagyományok tartják össze, melyeket tanítással, neveléssel és példamutatással örökítenek át az idősebb generációk.

„A vallási identitás van, hogy szembekerül más identitással, erre kiváló példa a reformáció kezdetének és az ellenreformációnak a korszaka” – fogalmazott Faggyas Sándor. 1541 után Magyarország három részre szakadt, lakosságnak a török hódoltsággal kellett szembenéznie. A magyar nép érzéseit jól kifejezték az akkori prédikátorok és gondolkodók, ugyanakkor a Biblia egyre mélyebb megismerésével sokkal személyesebbé válhatott a hit. „A magyar nép rendi nemzetfelfogása e kiszolgáltatott helyzetben elkezdett kitágulni, így a magyar nemzetbe már nemcsak a nemesek tartoztak, hanem mindazok, akik vállalták, hogy meg akarják védeni hitüket és közösségeiket” – foglalta össze az újságíró.

Előadásában arra is rámutatott, hogy a nyelv mindig kiemelkedő pontja a valahova tartozásnak, a 16. században a magyar protestáns prédikátorok voltak azok, akik elterjesztették a magyar nyelvet mind szóban, mind pedig írásban. „A reformációnak nemcsak a megreformált hitet és a kultúrát köszönheti a magyarság, hanem a modern nemzeti identitás kialakulását is” – zárta előadását.

Az identitás felé

A reformáció nemzeterősítő hatásairól történelmi adalékok és összefüggések bemutatásával beszélt Bánó Attila, író, újságíró. Előadásában a nemzeti identitás kialakulásának folyamatán vezette át a hallgatóságot: a 16. század végére a magyar lakosság nagy része protestáns lett, majd a török hódoltság alól felszabadult országot I. Lipót meghódított területként kezelte, ami nem kedvezett a reformáció híveinek. A 17. században új lendületet vett az ellenreformáció, különböző perekben marasztalták el a protestáns prédikátorokat. A gályarabságra ítélt lelkészeket és tanítókat nem törte meg a kínszenvedés, s bár volt, aki már útközben belehalt sérüléseibe, mégse tagadták meg hitüket.

„Lipót császár kétfrontos küzdelmet folytatott a protestantizmus és a magyarság ellen – folytatta Bánó Attila. – Ezzel a magatartással tulajdonképpen kikényszerítette, hogy a reformáció hívei és a nemzet, ez a két megalázott és megtépázott tényező, közelebb kerüljenek egymáshoz.” Ez később megjelent a nemzeti gondolkodásban is.

A 18. században az ellenreformáció legkeményebb fellépései már eltűntek és megjelent a vallási tolerancia, mely megmutatkozott a bécsi udvar és a magyar iskolák kulturális és oktatási tevékenységében is. Mária Terézia uralkodása idején felértékelődött az udvar részéről a magyar nemzettudat átformálásának igénye. Jól tükrözi ezt Kollár Ádám, a királynő bizalmát élvező, cenzori feladatokat is ellátó történetíró tevékenysége. Kollár Ádám híven szolgálta a bécsi udvar magyarok elleni törekvéseit, valójában ő volt a magyar nemzet megszűnését előre vetítő herderi jóslat szellemi atyja is. Azonban tervei nem jártak sikerrel, a 19. századra a mai értelemben vett nemzet és nemzettudat alapjait már lerakták és ebben a protestantizmus szerepe vitathatatlan.

„Magyarországon ma a nemzeti identitás erősebb, mint sok más népé Európában, hiszen a magyaroknak ez vonása kiállta a történelem próbáit" – foglalta össze az író.

A háború és hit

Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója két katona, Jány Gusztáv és Nagy Vilmos élettörténetén keresztül mutatta be a háború valódi arcát és azt, hogy függhet össze a protestantizmus a szabadsággal.

Nagy Vilmos református, Jány Gusztáv pedig evangélikus volt, fiatalon mindketten a Ludovika Akadémia hallgatói lettek, ahol barátságot kötöttek. Az első világháború után nem eszméket és ideológiákat választottak, mikor a honvédség kötelékében maradtak, hanem mindketten a haza szolgálatát tartották szem előtt. „A tisztek, akik 1919 után a helyükön maradtak, úgy érezték, a szabadságért szállnak harcba” – fogalmazott a történész.

A második világháború idején Nagy Vilmos honvédelmi miniszter, míg Jány Gusztáv a magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnoka lett. Hosszú évek múltán a Don-kanyarnál találkoztak újra, ahol Jány Gusztáv felmentését kérte, mivel nem tudott felelősséget vállalni az embereiért, mert nem voltak meg hozzá a megfelelő eszközei. Mivel nem mentették fel, ott maradt a fronton és legjobb tudása szerint vezette katonáit.

A második világháború végén mindketten nemkívánatos személlyé váltak a hatalom szemében, Jány Gusztávot 1947-ben halálra ítélték. Nem kért kegyelmet, mert úgy érezte, „azzal bűnösségét ismerné el”, ezért ugyanabban az évben ki is végezték.

„Kötelességünk emléküket őrizni, hiszen történelmünk olyan, amit bűneivel és erényeivel együtt kell vállalnunk” – mutatott rá Szakály Sándor, majd hozzátette, hogy a protestantizmus és a szabadság szorosan összefügg, ez jól látszik a 20. század első felének eseményein: a katonák, akik a hazáért harcoltak, hitüket megtartva álltak ki a szabadságért. Nagy Vilmosról és Jány Gusztávról kortársaik elmondták, hogy asztalaikon két könyv állandóan szem előtt volt: a Szolgálati szabályzat és a Biblia.

Rendben lenni Istennel

 „A megreformált keresztyénség hozzájárul a nemzettudathoz, képes megújulni és megértetni az emberekkel, hogy egymásra vannak utalva” – Csoma Áron előadásában a reformáció és a nemzettudat kérdéseit vizsgálta. A református lelkész Pál apostol Rómaiakhoz írott levele 9. részének első öt versét olvasta fel, melyben a zsidó Pál a népe miatt érzett fájdalmáról vall megrendítő őszinteséggel. „Az, amilyen nyelvet beszélünk, és ahová születtünk meghatároz minket, ahogy meghatározta Pált is” – mutatott rá a lelkész, majd hozzátette: az egészséges élet feltétele rendben lenni Istennel, mert aki Vele rendben van, az tud szólni másokhoz is.

Mint mondta, ha a keresztyénség megújul, akkor képes egy másfajta közösségi létre is, mely nem szabad, hogy csupán napi rutinná váljon. „Sokszor a forma próbálja meghatározni a tartalmat és nem fordítva – folytatta. – Ezért a reformált egyházak egyik legnagyobb kérdése, hogy tudnak-e olyan szervezetben gondolkodni, ami a cél szolgálatában áll?”

A lelkipásztor szerint a reformáció és a nemzettudat minden korban összefügg, ebbe pedig időről időre nem árt belegondolni. Előadása végén három, továbbgondolásra érdemes kérdést tett fel: Mit nevezünk egészséges nemzettudatnak? Milyen víziónk van az európai keresztyénségről? Hogy viszonyul egymáshoz az egészséges nemzettudat, a keresztyénség és a migráció?

Farkas Zsuzsanna, fotó: Füle Tamás/parokia.hu