Mindig lelkesen, mindig kíváncsian

1616 májusa és 1618 augusztusa között egy Európa megismerésére vágyó magyar ifjú vándorol egy inggel és egy imádságos könyvvel végig a legfényesebb Európán. A harmincéves háború küszöbén, hadak és világnézeti harcok között, mindig lelkesen, mindig kíváncsian, egyre újabb és újabb élményt, megfigyelést jegyezve be útikönyvébe – 1943-ban Gaál Gábor támasztotta fel ezekkel a lelkes sorokkal az Europica varietast, a magyar Európa-szerelem első halhatatlan emlékét.

Miként mutatnak most

Szepsi Csombor Márton könyve, az Europica varietas, azaz A változatos Európa 1620-ban jelent meg Kassán. Pontosan négy század elteltével Móser Zoltán és Szalai Attila úgy gondolták, hogy érdemes volna újra felfedezni a református lelkipásztor által bejárt utat. A gondolatot tett követte. A két modernkori utazó képeken és írásban is rögzítette, hogy miként mutatnak most, a XXI. században a Szepsi Csombor Márton által meglátogatott helyszínek.

Anekdotákkal fűszerezve

Kiss Gy. Csaba, irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, a kötet lektora a könyv budapesti bemutatóján felidézte, hogy Szepsi Csombor Márton 1616-os útjának legfontosabb állomása az akkor felsőfokú intézményként működő danckai (gdanski) gimnázium volt, ott folytatott tanulmányai után azonban beutazta egész Európát. Az irodalomtörténész szerint az utazó írásának nagy értéke az anekdotákkal fűszerezett történetmesélés, amellyel bemutatja a korabeli emberek hétköznapjait, szokásait.

Ízelítőül néhány mondat:

„Vagyon egy igen lator pápista ember, kinek teljes esze nincsen, ez szokta az városból az szegény néptől az gabonát szamárháton az malomba kihordani és viszontag lisztül bevinni. Történt egykor, hogy kelletett őnéki vinni az lisztet szintén ez templom mellett lakozó embernek házához. Volt nyitva ez templom, akarván meglátni az ő ékességét avagy inkább azmint ők mondják, éktelenségét (mert az ő templomukat nem Isten igéje, hanem az Baál isten képe ékesíti), bement és a szamárt is vele együtt bevitte, kinek mutogatta az templomnak üres voltát ily szókkal: Nézz be, jó szamárka az kálvinista eretneknek templomukba. Nincsen feszület, nincsen szentelő víz, nincsen gyertyatartó. – Ezeket mondván kezdi szörnyen verni az szamárt. Az kezde erősen ordítani. Az ordítást, hogy az közelvalók meghallák, futnak az templomhoz és látják, hogy az a szamárt veri és szidja ily szókkal: Ah! Istentelen szamár! Ihon kicsinységedtől fogván feltartalak, ihon már vénségedre az római vallást el akarod árulni és kálvinistává lenni?”

Márton uram

A könyv hangulatát idézve Bogárdi Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke úgy fogalmazott a kötet bemutatóján, hogy Szalai Attila szövegei különös párbeszédet folytatnak a 17. században élt szerzővel, akit többnyire Márton uramnak szólít, Móser Zoltán „fotófestményei" pedig jól kiegészítik a szövegeket.

A Kairosz Kiadónál megjelent, lengyel és magyar nyelvű, 340 oldalas, színes albumot a budapesti Bibliamúzeumban mutatták be szeptember végén.

Szepsi Csombor Mártonról

Szepsi Csombor Márton az Abaúj megyei Szepsi mezővárosban született, Nagybányán és Göncön végezte iskoláit, majd egy évi telkibányai tanítóskodás után 1616 májusában indult külföldi tanulmányútjára. Lengyelországból Dánia, Svédország, Frízföld partjai mellett elhajózva Hollandiába ment, ezután Angliába, majd Párizsba utazott. Gyalogszerrel folytatva útját Strasbourgban, Heidelbergben meglátogatta a magyar diákkolóniákat, majd Nürnbergen, Csehországon, Szilézián és Krakkón keresztül tért haza két és félévi bolyongásából. Itthon előbb Kassán lett iskolamester, majd 1620-ban bedegi Nyáry István Zemplén megyei főúr szolgálatába állt, ahol két év múlva járvány áldozata lett.

A szomszédba?

S hogy mire jutottak a gyönyörű fotókkal illusztrált könyv végén a szerzők? „Ha gyökereinket keressük, ritkán érdemes miatta a világ másik végére vándorolunk. Legtöbbször elegendő, ha szomszédolunk egy jóízűt.”  Mielőtt azonban megtennék, érdemes kézbe venni és lapozgatni a Polonica varietast.

Fekete Zsuzsa, Fotó: Füle Tamás, forrás: parokia.hu