A tudós lelkipásztor 1576-ban született Szepsiben. A sárospataki Református Kollégium elvégzése után Olaszliszkára, majd Kassára ment tanítónak. Ezután kétszer is vándorútra indult: először 1608-ban Wittenbergbe, 1612-ben pedig Hanauba, hogy az ottani egyetemeken ismereteit gyarapítsa. 

1616-tól a Tokaj-hegyaljai Erdőbénye prédikátora, majd Lorántffy Mihály udvari lelkésze lesz. I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna házassága után is a fejedelmi család szolgálatában maradt. 

Bár lelkész volt, elsősorban nem teológiai, hanem történeti műveket írt. Krónikájában 1521-től 1624-ig dokumentálja a mohácsi vész után a három részre szakadt Magyarországon történteket.

Nemcsak a háborús, hadi eseményeket jegyezte fel, hanem a hétköznapok történéseit is az időjárásról, a piaci árakról, járványokról, a prédikátorok neveiről, a termés bőségéről vagy szűkösségéről, a Tokaj-hegyaljai települések életéről.

Közben a szőlőművelés fejlesztésén dolgozott Hegyalján. Felismerte a furmint és a hárslevelű többszöri kapálásának fontosságát és a késői szüretelés idején hordóba kerülő aszúszemek jelentőségét. 1620-ra kidolgozta azt a technológiát, amellyel megalapozta az aszú megszületését. 

A tokaji aszú a 18. században vált világhírűvé. XIV. Lajos francia király „a borok királya, a királyok bora" elnevezéssel illette. 

Borítókép: Nagy Károly Zsolt