Mi indította az út megszervezésére?

Úgy érzem, ezt sokan próbálják megérteni. Első válaszom az lenne, hogy nem kell indoklás, mi is keresztyének vagyunk, ők is keresztyének, a találkozás nem szabad, hogy rendkívüli legyen. De belátom, hogy mégsem egy mindennapi lépés volt részünkről. Mindig nagyon fontosnak tartottam a különböző keresztyén felekezetekhez való közeledést. Fontos, hogy megismerjük egymást, tanuljunk egymástól, és – ami a leghangsúlyosabb ebben a közeledésben – fedezzük fel a hasonlóságokat, ezekre építsük kapcsolatunkat. Évszázados egymás mellett élésünkben jól megtanultuk, mi választ el egymástól, mi az, amit a másik másként tanít – erre fektettük a hangsúlyt. Ez elválaszt bennünket, és a világ előtt hiteltelenné tesz bennünket.

Hogyan éli meg a gyülekezet a hétköznapok során reformátuságát, milyen a közösség?

Kilenc éve vagyok ennek a gyülekezetnek a lelkipásztora, az évek tapasztalata mondatja velem: a sokszínűség jellemez bennünket, annak ellenére, hogy egygyülekezetű a falu. Keresztyénségünket úgy éljük meg, hogy befogadjuk a katolikus, ortodox és más felekezethez tartozó testvéreinket, jóleső érzés számomra, hogy istentiszteleteken, úrvacsoraosztásokon részt vesznek katolikus és ortodox testvéreink. Kiemelném a gyülekezeti tagjaink segítőkészségét: sok esetben segítünk rászoruló embereket, közösségeket – ezekben a megmozdulásokba példásan vesznek részt az emberek. Számtalan alkalommal támogattuk például a Dévai Szent Ferenc Alapítvány torockói házában lakókat, illetve a kárpátaljai gyülekezetek megsegítésére meghirdetett adománygyűjtés során a tordaszentlászlóiak adták az egész Erdélyben összegyűlt adományok egy tizedét, ami a közösség nagyságrendjéhez képes igen dicséretes. Megható, ahogy a közösség problémákkal küzdő tagjai felé fordulnak.

Honnan jött az ötlet, hogy ősszel a Vatikánba utazzanak?

A tavalyi böjti időszakában minden vasárnapra más felekezetű lelkészt hívtam meg igét hirdetni. Valódi találkozások voltak ezek az alkalmak, hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást. Az egyik meghívottunk Vértesaljai László jezsuita szerzetes volt, aki sajnos nem tudta elvállalni a szolgálatot, de egy nem mindennapi ajánlattal állt elő: ő, mint a Vatikáni Rádió szerkesztője, ír egy homíliát, azt beolvassa a rádióban, mi pedig online meghallgathatjuk Tordaszentlászlón. Meredek javaslatnak tűnt, de gondoltam, hogy érdemes beszélni róla a gyülekezeti tagoknak, akik nagyon pozitívan fogadták. A rendkívüli istentisztelet után valaki azt mondta: „legközelebb a pápát is meghívja tiszteletes úr”. A válaszom az volt, hogy a pápát ugyan nem fogom tudni meghívni, de mi elmehetünk hozzá.  Ezt követően Vértesaljai Lászlóval megbeszéltük, miből is állhat ez a látogatás, mi az elképzelésünk, mennyi idő áll rendelkezésünkre és hányan mennénk. Húsvétkor hirdettem először a gyülekezetnek az utazás lehetőségét, végül nyolcvanhatan indultunk Rómába – ez a tordaszentlászói gyülekezet egy tizede.

Hogy érezte magát ön és a csoport a kiránduláson?

Ottlétünk első reggelén magyar nyelvű misén vettünk részt a Szent Péter-bazilikában. Mise közben a szolgáló katolikus pap arra kért, hogy az áldozáskor, ha lehet, énekeljük református énekeink valamelyikét. Megható volt a csoportunk számára, hogy míg a katolikus testvéreink áldoztak, addig mi „Az Úr csodásan működik” kezdetű énekünket énekelhettük. Egy másik alkalommal a 42. zsoltárt énekeltük a Lateráni bazilikában. A misét követően a csoportot Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete köszöntötte. A reggeli órákban Érszegi Márk konzul telefonon hívott, hogy don Avelino Gonzalez, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa nyugati osztályának felelőse szeretne találkozni csoportunkkal. A találkozóra a Szent Péter-bazilika átriumában került sor, ahol a tanácsos elmondta, fontosnak tartja találkozásunkat, ezek lépések elengedhetetlenek ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Külön kiemelném azt a mondatot, ami ottlétünk alatt többször elhangzott: „nem a pápák és a szentek visznek közelebb az üdvösséghez, hanem egyedül Jézus Krisztus!” Ennél tisztábban protestáns teológusok sem fogalmazhatják meg az evangélium üzenetét.  Szeretett vendégként fogadtak bennünket, mint akikre rég várnak. Ottlétünk mérföldkő lehet a keresztyénség egységtörekvésében.

Miért tartotta fontosnak, hogy személyesen is találkozzon Ferenc pápával?

Lehet, hogy nem mindennapi megközelítésem van a pápa személyével kapcsolatosan. A keresztyénség teszi ki a Föld lakóinak majdnem egyharmadát, ezen belül a római katolikusok 1,1 milliárdan vannak. Protestáns emberként számomra a pápa nem más, mint a római-katolikus egyház legfelsőbb vezetője, mégis úgy érzem, hogy nem mindegy, hogy ki tölti be ezt a tisztséget. A Föld lakóinak nem keresztyén kétharmada előtt a pápa személye a keresztyénség képviselője.

Milyen volt a találkozás?

Az általános kihallgatás keretében találkoztunk. Ilyenkor a meghívottak körbeállnak, a pápa mindenkihez odamegy és alkalom nyílik néhány perces beszélgetésre. Jeleztem, hogy egy erdélyi protestáns gyülekezet lelkésze vagyok, a gyülekezet 86 fős csoportjával zarándokoltunk el Rómába. Örömét fejezte ki, hogy protestáns keresztyénekkel találkozik, elmondta, hogy 2016. október 31-én Lundban találkozik lutheránusokkal.

Úgy tudom, ajándékot is vittek Ferenc pápának.

Egy nem szokványos ajándékot kapott tőlünk, Könczey Elemér „Fejadag” című karikatúra-gyűjteményét, melyben minden napra egy karikatúra található. Azzal adtam át, hogy minden nap nézzen meg egy karikatúrát, hogy jobb kedvvel tudja végezni azt a szolgálatot, amivel Isten megbízta.

Mit üzenhet ez a találkozás másoknak?

Az utóbbi években egyre gyakrabban hallom a „keresztyén Európa” szófordulatot, ami, bevallom, sérti egy kicsit a fülemet. Beszélhetünk-e keresztyén Európáról úgy, hogy nem gyakoroljuk a keresztyénségünket? A világ figyelmét nem tudjuk kellőképpen Isten felé fordítani. Ennek okát az egyházak világban való megjelenésében, illetve egymáshoz való viszonyában látom. Milyen alapunk van arra, hogy azt hirdessük az embereknek, hogy meg kell bocsátani, el kell fogadni a másikat, ha különböző felekezetű keresztyénekként nem tudunk egymással összefogni, közösen végezni a ránk bízott szolgálatot? Találkozásunkról néhány képet töltöttem fel a közösségi oldalakra. Volt olyan református lelkész, aki azt írta, hogy mit szólna ehhez Kálvin, a hitünk alapítója? Az én hitem alapítója nem Kálvin János, hanem Jézus Krisztus és meg vagyok győződve arról, hogy Ő a hasonló lépésekért örömmel tekint ránk.

Reformátusként milyen volt a gyülekezet számára és az ön számára ez a lépés?

Keresztyénként nagyon fontosnak tartom, hogy az eltérő felekezetű emberben a hozzám hasonlót lássam meg. A mi feladatunk nem az, hogy teológiai vitát folytassunk a más felekezetűekkel, hanem az, hogy egymásra találjunk és közösen szebbé tegyük ezt a világot. Számomra az a meghatározó, hogy csak egységben tudjuk hitelesen képviselni a Krisztus evangéliumát.

Farkas Zsuzsanna