Tompa Mihály 1817. szeptember 28-án született Rimaszombat városában. Édesanyja halála után apai nagyapjához került Igricre, ahonnan később a sárospataki kollégiumba került. 1838-tól bölcsészetet, jogot és teológiát tanult, majd nevelő állást vállalt Eperjesen.
Korán a költészet felé fordult: első költeménye 1841-ben látott napvilágot „Mohos váromladék” címmel. Miután megismerkedett Petőfi Sándorral, egyre inkább érdekelni kezdte a népköltészet. Műveit a Kisfaludy Társaság is elismerte, 1847-ben tagjukká választották. Ugyanebben az évben hívta meg Beje község református gyülekezete, hogy legyen lelkipásztoruk. Tompa Mihály a meghívást elfogadta és ezzel megtalálta valódi hivatását. Az 1848-as forradalom alatt tábori lelkészként tevékenykedett és részt vett a schwechati ütközetben is.
1849-től Kelméren lett lelkész, ahol feleségül vette Soldos Emíliát, akivel élete végéig szeretetben éltek. A forradalom elbukása után hazafias allegóriákkal fejezte ki fájdalmát, ezekkel párhuzamosan megjelentek népregéi is. 1852-ben a hanvai gyülekezetbe hívták, ahol haláláig maradt lelkészként. Műveiben folyamatosan megjelentek élete tragédiái, betegségei és gyermekei halála. Ebben az időszakban született legfájdalmasabb műve „A gólyához” címmel, mely miatt feljelentették, majd letartóztatták. A kassai törvényszék elé idézték, ahol először hat, majd nyolc hétig tartották fogva. Bár végül fölmentették, soha sem heverte ki az atrocitásokat, a következő években egészségi állapota folyamatosan romlott.
A Magyar Tudományos Akadémia 1858. decemberében levelező tagjává választotta, majd tíz évvel később egyhangúan az ő költeményeit jutalmazta. Az elismerésnek csak rövid ideig tudott örülni, 1868. június 30-án elhunyt Hanván.
A népies-nemzeti irodalmi irányzat képviselőjeként tartjuk számon, Arany János és Petőfi Sándor mellett ő is a „nagy triász” tagja volt.