„…félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól pedig eltávozott.” (1Sám 18,12)

Hogy megy nekünk a böjt? Tudom, többen vannak, akik úgy böjtölnek most, hogy a megszokott rutint elhagyva „Istennel vannak”. Ezt valaki ilyen szépen mondta nekem: „Az ebédidőmben félrehúzódom, és Istennel vagyok.” Nem Bibliát olvas, nem imádkozik, nem zsoltárt énekel, hanem a felszabadult időben keletkezett vákuumot azzal tölti ki, hogy Istennel van. Hívő emberként persze az ebédidejében, munkája során vagy a barátaival folytatott beszélgetések közben sem szakította meg a közösségét az Úrral, azonban a böjt miatt felszabadult negyven percet nyomatékosan Isten társaságában tölti, Istennel van.

Jó ez így, hiszen a megüresedett, gazdátlan, felszabadult időnkre – böjtben vagy böjtön kívül – azonnal bejelentkezik valaki, valami. Olyan ez, mint a gondolatvilágunk: azt is mindig betölti valaki, valami. Olyan nincs, hogy semmire sem gondolunk. Aki ébren van, annak valami mindig foglalkoztatja a gondolatait. Az agyunk újratárgyaltatja velünk azt, ami volt. Megfontolásra ajánlja azt a helyzetet, amelyben ama pillanatban vagyunk. Felméreti velünk azokat a lehetőségeket, amelyekbe kerülhetünk, amelyekben leszünk. Nincs gondolatvákuum. A megüresedett, gazdátlan, felszabadult helyre valami, adott esetben valaki mindig bejelenti az igényét. Ez nemcsak a fizikai értelemben vett térre, hanem a lelki területekre is érvényes.

Megüresedett, gazdátlan, felszabadult – ezt jelenti a latin ’vacuum’ szó. Saul király vákuumba került. Mikor? Abban az órában, amikor bekövetkezett a nehezen érthető, magyarázatra szoruló tragédia: „…az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Saultól viszont eltávozott az Úr lelke, és egy gonosz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.” Tudsz valakiről, aki szellemi vákuumba került? Ismersz ilyen embert? Téged is megtámadott már a Kísértő? Honnan tudjuk meg?

Leleplezhető! Saul magán viselte az Isten Lelke helyébe befurakodott, lelki vákuumba került ember összes ismertetőjegyét. Villámgyors hangulatváltozás, a megkönnyebbülést kínáló zenehallgatás közben lándzsahajító, gyilkos indulat. Féltékenység Dávidra, a jóra, a szépre, a tisztára. Másokat (Dávidot vagy Jónátánt, a fiát) is képes lett volna feláldozni azért, hogy megőrizhesse tökéletes énképét. Saul tudta, hogy az Isten szándékát megtagadó élete kudarcok sorozatát vonja maga után. Azok pedig sorra megsebezték a büszkeségét. Elvadult Istentől, és sebzett vadként egyre veszélyesebbé vált.

Az egészséges emberben a kudarc az önvizsgálatot, az önkritikát serkenti, ami bűnvallásra készteti, majd a bűnbocsánat örömével engedi el. Ezt a küzdelmet, a gonoszság lelkei elleni csatát csak úgy vívhatjuk meg győztesen, ha önállóan megfogalmazva, az ének szerzőjének lelkületével fohászkodunk Jézushoz, vele töltjük fel gazdátlanná vált küzdőtereinket: „Jöjj és lakozz bennem: / hadd legyen már itt lenn / templomoddá szívem-lelkem! / Mindig közel lévő / jelentsd Magad nékem, / ne lakhasson más e szívben.”

Kereskényi Sándor

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja 2018. február 18-i számában.