Kurkó Csaba fotográfus a Budai Református Egyházközségbe jár hosszú évek óta, az ottani önkéntes diakóniai szolgálatba bekapcsolódva látogatott gyülekezeteket, azok mindennapjairól készítette el a kiállítás képeit. „Azért tartottam fontosnak a helyszínek megörökítését, hogy azok is találkozhassanak ezekkel a közösségekkel, akik személyesen nem tudtak részt venni a látogatásokon” – foglalta össze.

A fotográfus gyülekezeti tevékenysége mellett az Adna Café egyik önkéntese is, ezzel a kiállítással pedig szerette volna összekapcsolni szolgálati területeit. Victorné Erdős Eszter, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió vezetője hozzátette: ő maga mélyen átéli az ünnepeket, köztük a reformáció ünnepét is, amit ezzel a kiállítással szeretnének megünnepelni. Mint mondta, a gyerekeknek mindig úgy magyarázzák a reformációt, hogy volt egy forma, ami az évek során deformálódott, a reformáció pedig ezt hozza helyre. „A drogmisszióban ezt naponta megéljük, de azt is, hogy Isten nem visszaállít egy korábbi élethelyzetbe, hanem arra az életre formál, amire teremtett minket. Hálás vagyok, hogy láthatom, Isten miként reformál életeket” – mutatott rá.

Az alkalmon a református drogmisszió kliensei szolgáltak dicsőítő énekekkel.

Mi az igazság?

A kiállítás megnyitóján Bogárdi Szabó István püspök tartott áhítatot a Biblialovasó kalauz péntekre kijelölt igeszakasza alapján (Jn 18,38-40).

Mint mondta, párhuzamba állítható a városban oly sok helyen látható lomtalanítás és az elhangzott igeszakasz. Érdekes kérdés a lomtalanítás során, hogy miért akkor jut az ember eszébe kidobni a hosszú éveken át gyűjtögetett holmikat, amikről úgy tartjuk, „majd jó lesz még valamire.”

Pilátus felteszi az evangélium egyik legfontosabb kérdését: „Mi az igazság?” A helytartó azt követően kérdez, miután beszélt Jézussal, aki elmondta, azért jött a világba, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Az igazság keresése, ami Pilátust is kérdezni indította, minket is lelkünk lomtalanítására indít.

Bogárdi Szabó István elmondta, az igazság olyan, mint a tükör – belenézve megláthatjuk önmagunkat. Isten a saját képmására teremtette az embert, ezért ha tudni akarjuk, kik vagyunk, meg kell néznünk életünket, hogy „tükrözi-e azt a titokzatos isteni valóságot, amelyről Jézus bizonyságot tett?”

Hangra tett

Egy megpendülő gitárhúrban benne van az egész felhangsor, ennek rezdülésére reagálnak, akik hallják – így rezonál az ember is Jézus szavára. Ezt a rezdülést pedig átjárja az isteni igazság. Pilátusban is megrezdült valami, hiszen a beszélgetés után a tömeg előtt is elmondta, hogy Jézus ártatlan – az Ő szava nyomán megértett valamit az igazságból.

„Aki Jézus szavát hallja, annak döntenie kell. Ez Jézus földi szolgálatának nagy drámája: mindig, minden pillanatban dönteni kell – vagy így, vagy úgy” – fogalmazott a dunamelléki püspök. Erre emlékeztet Luther Márton első tétele, amely arra buzdít, hogy a hívő élet megtérés legyen. „Azért ezzel kezdi tételei sorát, mert a saját megtérésében megértette, hogy amikor megpendül a jézusi hang, akkor dönteni kell” – tette hozzá.

A megtérés első lépése mindig az, hogy az ember elkezd lomtalanítani: amit évekig gyűjtögetett a pincében vagy a padláson, azt elengedi, hogy ne szivárogjon vissza az életébe – Pál ezt a lomtalanítás előtti állapotot nevezi óembernek. „Ha valaki Krisztusnak akar élni, az dönt, mert hallotta az Ő hangját, feltárult előtte az igazság és meglátta magát az isteni igazságban” – zárta gondolatait a dunamelléki püspök.

A szolgálat hangja

Csenki Zsuzsa, a budai egyházközség diakóniai gondnoka elmondta, különböző közösségekbe látogatnak a gyülekezet tagjaival, különösen a szórványba, ahol ezzel is éreztetik, hogy „egy közös test tagjai vagyunk”. Emellett a közösség meglátogatja azokat a gyülekezeteket is, ahova korábbi beosztott lelkipásztoraik kerültek, ez is mutatja, hogy a gyülekezet bölcső, ahol a fiatal lelkészek is növekedhetnek.

Mint mondta, számára személyes a kiállítás, mert egy kép kivételével az összes elkészülésénél jelen lehetett. „Ezek a képek az én képeim is, mert az én emlékeimet is őrzik azokról a pillanatokról, amiket átélhettünk” – fogalmazott. Miden kép egy különleges találkozás, a diakóniai gondnok személyes kedvence a Garamsallón készült fotó, amelyen egy idős hölgy a gyerekek felé nyúl segítő kézzel – számára ebben benne van az ottani, megmaradásért harcoló közösség egész története.  „Ezeken a képeken is megszólal az igazság és a krisztusi hang, ami Csabában is megszólalt. Ő ezeknek a képeknek az elkészítésével felelt rá – tette hozzá. – A szolgálatban jelenik meg az a hang, amit Krisztus megad – aki azt meghallja, megtalálja szolgálatát is.”

Farkas Zsuzsann, fotó: Szabó Zsolt