A feltámadás kitáruló esemény, amely ráborul a jelenlevőkre. Minden a több életért, a több lélekért, a több szeretetért van, és minden történésnek ez az egyetlen igazi értelme. Planétánk életének csúcspontja ez. Az ilyen magaslatok pedig nehezen járhatók. Nagy fájdalom, az összeroskadástól való félelem, a teherviselés határainak megérzése, az emberi szív mechanikus szükségességei közötti vergődés az ára.

Minden Krisztussal kezdődött. Mert ő a kezdet, és ebből a kezdetből van az Élet, az Új Élet. A teremtés csodája. Az isteni szó, a testté lett Ige. A szó egyenlő a tettel. Örök metafizikai egyenlet, amely elsősorban nem mennyiségi együtthatókról szól, hanem minőségiekről. Őbenne összetorlódott az idő, amelyben a múlt történései és a jövő van a jelen létben Életté sűrűsödve. Ez ágyazódik be­le érzékelésünk valóságadataiba. Mi pedig mindnyájan, akik a valóságból a dolgok jelenségvilágába csúsztunk le, újra a valóság teljességében lehetünk Krisztusban és Krisztussal.

A feltámadás sorrendje is Krisztussal kezdődik el, mert ő az első, a zsenge. „Elsőszülött a halottak közül.” (Kol 1,18) Isten feltámasztotta az ő szentjét. Őbelőle nyerhetünk életet. Ő lesz életünk alapja – Isten igenje és legyenje, aki örökkön örökké hűséges marad ehhez az akaratához: teremtés, gondviselés és az újjáteremtés. Isten Jézus Krisztus feltámasztásában újat kezd, és aki Krisztusban van, az új teremtmény, új születés, és benne új élet kezdődik Isten maradandó, örök igenje értelmében. Őt fogadja el áldozatul Isten, és benne elfogad minket. Isten Krisztus mellé állt, neki ítélte az igazságot. Isten igazolta Krisztust, előhozta a halálból, amiből boldog hit ébred. Nem valamilyen megfoghatatlan hit, hanem az, amellyel megállhatunk Isten előtt Krisztusban, minden hitetlenségünkkel és nyomorúságunkkal. Isten örökkévaló terve kerül napvilágra a halál sötét birodalmában azoknak, akik abba nyomorodunk bele, hogy csak ebben az életben reménykedünk hiábavaló hittel.

A zsenge az új élet ajándéka. Azt jelzi, hogy van Élet a halál felett. Nem szűnik meg a vetés és az aratás. Krisztus feltámadásának pedig folytatása van az életükben. Ahol jelen van Isten új teremtése, benne és általa a dolgok új valósága, ott jelen van a feltámadás is, egészen pontosan az a teremtő erő, amely minden pillanatunkat az örökkévalóság részévé teszi. Ha nem lenne itt a feltámadás közöttünk, akkor nem beszélhetnénk arról semmilyen értelemben sem. Mert a feltámadásnak végbe kell mennie bennünk és körülöttünk, a lélekben és a történelemben, a természetben és a világegyetemben egyaránt. A sebzett ember a hit bátorságával, nála elrejtetten és felé tartó életként élhet Istennel és emberrel közösségben. Az új teremtés hatalma ad megbékélést Istennel, ami az egyetlen életgyógyulás halálra hajszolt életünkben.

Ahhoz azonban, hogy megtapasztaljuk a feltámadás erejét, tudnunk kell szembesülnünk a régi valóság pusztulásával, az óemberünkével, az egyházéval és a történelemével egyaránt. Nekünk talán ezt a legnehezebb elfogadni, mert életünknek az a természete, hogy mindent magába akar foglalni, és mindent ki akar tölteni. Ebben a testben ugyanis arra vágyunk, és mindent ennek igyekszünk alárendelni, hogy ne kelljen levetkőznünk a halandó életet, hanem hogy felöltözzük a mulandóra a múlhatatlant (2Kor 4).

Több az élet, mint az emberi élet! Isten az élet.

Füsti-Molnár Szilveszter

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja összevont húsvéti számában.